Hallottam hírét az otthoni kánikulának, részvétem. Itt olyan az idő, mintha csak nekem találták volna ki: kellemes 20-25 fok, sokszor egyszerre esik az eső és süt a nap, de lényegében jó idő van. Pénteken olyan szélvihar volt, hogy amikor kiléptem a 11. emeleti folyosóra, úgy éreztem magam, mintha egy hajó tatjára léptem volna. A folyosó vége ugyanis nyitott, csak egy gyengén szigetelt ajtó zárja el a szobaajtómat és az anyatermészetet egymástól. Furcsa, de nagyon élveztem ezt a szelet!
Az első igazi hétvégém egyedül kellemesen telt, sok elintéznivaló végére jutottam. A biciklimmel kapcsolatos gubancokat részben sikerült már kigobozni, és végre megtaláltam a bonni bicikliközpontot, ahol mindent megcsinálnak nekem, ha szépen mosolygok – ingyért. A bácsi annyira édes volt a szervizben, egy szót nem értettem abból, amit mondott, ő sem abból, amit én hebegtem-habogtam, de végül elégedetten jöttem el. Jót derült a kerékre „szerelt” leukoplaszton, megkérdezte, hogy most jöttem-e a kórházból. Tündérpofa.
Egészen otthonossá tettem ezt a kis szobácskát, habár péntek este nagyon elkeserítően kupis és piszkos volt. Fene gondolta volna, hogy ekkora mocskot tudok csinálni egy hét alatt. Elképesztő. A jövőben azt kell csinálnom, hogy minden nap végére tartogatok magamnak energiát az esti pakolgatásra, hogy a hétvégém ne ezzel teljen el. Vasárnap reggel felébredtem, és éreztem azt a mindent elsöprő erőt, ami biztos jele a takarítás-napnak. Nem részletezem. Nagyon durva volt. De most már tiszta a fürdő, tiszta a padló (néhány mosdónyi sötétfekete víz árán), kimostam és kiteregettem, már el is pakoltam mindent. Tisztaság, rend, pihe-puha minden.
Tegnap volt Eszter szülinapja, már 17 éves. 17!!! Az éppen tízzel több, mint amennyi illenék, hogy legyen. Felhívtam tegnap boldog szülinapot kívánni, kiderült, hogy éppen elkerüljük egymást, amikor én Budapesten leszek három napot, ő Berlinben van. Egyre őrültebb ez a szituáció… Néha még kidobja az agyam. Pedig állítólag az y generáció tagja vagyok, akik már szinte semmitől sem lepődnek meg. Hát, most tudott újat mutatni az élet.
Nagyon jól esik, hogy olyan sokan keresnek, Panni, Lilu, OrsiMorsi, Lillus, Nóri és Soma írtak facebookon, Bea, Dani, Kristóf és Évi is hallattak magukról így-úgy, még osztályfőnökömmel, Gabi nénivel is tudtam néhány sort váltani. Az internet nélkül egész biztos megőrülnék. A családommal is nagyrészt itt tartom a kapcsolatot, Zsuzsi nővéremmel naponta hülyülünk kommentekben, Julcsival, Anyuval Skype-on beszélek sokat, Csuri nagynéném is néha bekapcsolódik. Eszterrel nem tudtam nagyon beszélni, mert fent van a vasúton – egyik nap ebéd közben Stephan megkérdezte, hogy mit csinálnak a tesóim, és amikor megpróbáltam elmagyarázni a kisvasutat, teljesen kidobta az agyuk a sebességet. Értették, amit mondok, de nem tudták elképzelni a vasutat, amit gyerekek vezetnek. Pedig mondtam nekik, hogy Berlinben van ilyen, de ha minden igaz, Budapesten a workshop nem messze lesz a hűvösvölgyi állomástól (Eszter Berlinben, én Hűvösvölgyön, ááááá), majd megmutatom nekik, ha lesz egy szabad percünk – ami nem túl valószínű.
A két szabad napomon nem csak a takarítással voltam elfoglalva, szombaton jártam egyet a városban, ma pedig felfedeztem a Rajna hozzám közelebb fekvő partját. Láttam gyönyörű hattyúkat, csodaszép partot, tízpercenként közlekedő kompot és egy szépen kiépített bicikliutat a Rajna parton. A partmenti partja Bonnak elragadó, nagyon más, mint Tannenbusch. Angliára emlékeztet a kertjeivel, csöndjével, szép házakkal, szívmelengető környezetével. Nem lehet rossz ott élni.
A jövő hétre nincs sok tervem, holnap munkából hazajövet be kell ugranom valami vasalószerűséget szerezni, meg egy topánkát szeretnék venni, amit szoknyához fel tudok venni. Szerdán és csütörtökön team-off leszünk, csapatépítő program bicajozással és sörözéssel. Izgi lesz!! Majd mesélek.
Most alvás, holnap korán kelek. Puszi!
A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése