Az óvoda udvarát átjárta a vidám gyerekzaj, játékos sikkantások, magas hangú kacajok, apró lábak csattogó futólépéseinek hangjától volt hangos a környék. Két óvonéni ügyelt az apróságokra, nehogy fára másszanak, leessenek a hintáról, vagy – ne adj’ isten – bántsák egymást.
A nagycsoportból hét fiú az udvar hátsó sarkán ült, szorosan bezárt kört alkotva. A „főnök”, harcos nevén Igazságos Róka törökülésben, nagyon komoly arccal magyarázott éppen a többieknek.
- Figyeljetek! Tegnap megbeszéltük, és most meg is tesszük. Aki most meghátrál, az beszari, kitagadjuk, örökre száműzzük, és Gyáva Nyúlnak hívjuk majd, amíg csak él. Szóval, kiszáll valaki?
A másik hat fiú komoly arccal megrázta a fejét.
- Akkor tegyük le a Nagy Esküt. Rakjátok a kezeteket a vállatokra, és esküdjetek meg, hogy részt vesztek a Húzásban, és ha rátok esik a választás, akkor nem hátráltok meg.
- De Dávid… - szólt bátortalanul az egyik fiú a körben.
- Igazságos Róka a nevem, Sanyika, nem Dávid! – rivallt rá a bandavezér Sanyikára.
- Igazságos Róka, amikor esküszünk, nem a mellkasunkra kellene tenni a kezünket?
- Már miért kéne? A válladra tedd a kezed, és ne szólj bele folyton, amit mondok, mert így tök nehéz – Sanyika félősen bólintott, és lehajtotta fejét.
- Nos – folytatta Dávid – akkor most sorba megyünk, hogy mindenki hallhassa, amikor leteszitek az esküt. Kezdjük is. Fehér Nyúl, te vagy az első. Mondd utánam!
Sanyika riadtan felnézett főnökükre. Arca még a szokásosnál is fehérebb lett. Nagyot nyelt, de belenézett Dávid szemébe.
- Én, Fehér Nyúl… Gyerünk, Sanyika, mondjad már utánam!
- É-é-én, F-fehér Nyúl… - dadogta gyorsan Sanyika.
- Ünnepélyesen megfogadom…
- Ü-ünnepélyesen megfogadom…
- Hogy ha engem húznak ki, megteszem – az utolsó szót Dávid kicsit mélyebben, sejtelmesen mondta ki, mintha féltett titkot suttogna el.
- Hogy ha engem h-húznak ki, m-megteszem.
- Rendben van – folytatta Dávid, az Igazságos Róka. – Akkor most te jössz, Szemes Zsiráf.
És a fiúk sorban letették az esküt, ünnepélyesen kimondva a szavakat, amiket Igazságos Róka mondott elő nekik. Sanyika után a kissé vézna Szemes Zsiráf (eredeti nevén Szabó Gyula) már bátrabban mondta az esküt. Ő volt a legmagasabb és egyben az egyetlen szemüveges is a társaságban. Utána rögtön Kövér Medve (Kiss Peti) jött, aki a legkövérebb volt az egész óvodában, őt Kék Sas (Reich Gabi) követte, majd sorban következett Hangos Oroszlán (Magyar Andris) és Fekete Szarka (Walter Ricsi). Utoljára Dávid, alias Igazságos Róka is elmondta a szöveget, ezúttal előmondás nélkül.
Az eskületétel után ismét Dávid szólalt meg:
- Nos, akkor remélem, hogy Szemes Zsiráf elkészült, ahogy megbeszéltük. Itt vannak, Zsiráf?
- Igen, Róka, tegnap megfestettem mind a hetet, itt vannak, nézd csak! – Gyula, akinek az apja egy festékboltot vezetett, kihúzott a zsebéből hét apró tárgyat, és a kör közepe felé nyújtotta őket, hogy mindenki jól szemügyre vehesse. Nyitott tenyerén hat aprócska feketére festett gallyacska feküdt, középen pedig egy hetedik fehéren virított, erős kontrasztot alkotva a feketékkel.
- Tökéletes, Szemes Zsiráf, jó munkát végeztél. Most szólítom Hangos Oroszlánt, hogy jelentsen, sikerült-e a küldetése?
- Jaj, a fene! – kiáltott fel a megszólított Andris, a homlokára csapott, majd bűnbánóan Dávid felé fordult. – Bent felejtettem a kalapot az öltözőben, de azonnal berohanok érte, jó, Róka? El ne kezdjétek nélkülem! – azzal Andris felpattant, odarohant az óvonénikhez (engedélyt kellett kérni, ha az ember be akart menni, a fiúk ilyenkor általában azt mondták, a mosdóba igyekszenek), majd villámgyorsan eltűnt az épületajtó mögött. Alig telt el fél perc, már rohant is kifelé, mintha üldöznék, kezében egy mélyzöld vadászsapkát lóbálva. Egy porfelhő kíséretében lehuppant a helyére, újra bezárva ezzel a szoros kört.
- Jólvan, emberek! – Dávid fontoskodva kihúzta magát, és Gyula felé fordult – Zsiráf, add ide a gallyakat! Most, hogy Hangos Oroszlán is volt olyan kedves teljesíteni a kötelességét, talán elkezdhetjük.
- Kérdezhetek valamit, Igazságos Róka?
- Mi az, Kék Madár?
Reich Gabi kicsit beljebb hajolt a körben, és nagyon halkan megkérdezte:
- Mi is történik pontosan, ha valaki a fehéret húzza?
Dávid is beljebb húzódott a körben, erre a többi fej is közelebb hajolt a kör közepe felé.
- Nos, sorstársak – mondta Dávid szinte suttogva –, azt egészen pontosan megbeszéltük, nem igaz? Át kell esnie a bátorság próbáján.
- De mi lesz az a próba? – kérdezte szintén suttogva Kiss Peti, más néven Kövér Medve.
- A legszörnyűségesebb, legfélelmetesebb borzalmon kell átesnie, nem igaz, Dávid? – kérdezte gonosz vigyorral az arcán Ricsi, aki fekete hajával és görbe hátával valóban kiérdemelte a Fekete Szarka nevet. Ricsitől a többiek mind féltek egy kicsit, játékban általában csalni szokott, és a nevetésétől a legtöbb gyereknek borsódzott a háta. Ráadásul az apja volt a falu polgármestere, aki kegyetlen ember hírében állt.
- Még mindig Igazságos Róka a nevem, Szarka, és ha ezt nem vagytok képesek megjegyezni, nagy baj lesz ám! – mondta Dávid újra emeltebb hangon.
- Szóval akkor lesz egy próba, igaz? – kérdezte Gabi.
- Igen, Kék Madár, lesz egy próba. Fehér Nyúllal és Fekete Szarkával korábban voltunk ma itt, és már mindent elintéztünk. Annyit elmondhatok, hogy a próba hátul lesz, az épület mögött, ahol az a rusnya Ani néni nem láthat minket.
- De miért tudhatja Nyúl meg Szarka, hogy mi lesz a próba? – kérdezett megint Gabi.
- Nem tudják, hogy mi lesz a próba, csak valakinek segíteni kellet előkészíteni a terepet, értsd már meg, Kék Madár! És valakinek őrködnie is kellett...
- Biztos te őrködtél, igaz, Róka? – kérdezte kicsit gúnyosan Magyar Andris, aki még mindig a kezében szorongatta a kalapot.
- Igen, Oroszlán, képzeld, én őrködtem, mert a legokosabbnak kell mindig őrködnie. Most pedig elég a bugyuta kérdésekből, és kezdjünk végre húzni. Hangos Oroszlán, add ide az apád vadászkalapját!
Dávid kivette Andris kezéből a kalapot (akinek az apja történetesen a közeli erdő vadőre volt), és beletette a hét gallyacskát a fejfedőbe. A körben érezhetően nőtt a feszültség, mind a hét fiú tágra nyílt szemmel nézte a Dávid kezében pihenő kalapot.
- Üljetek közelebb egymáshoz, nehogy meglássanak! – parancsolta Dávid. A többiek, ha lehetséges, még közelebb húzódtak egymáshoz, szinte egy élő sátort alkotva, aminek hét kicsi fej a teteje, a fiúk teste pedig a fal, amin idegennek belépni tilos – és lehetetlen. Nem mintha bárki is veszélyeztette volna őket, hiszen abban a sarokban, ahol ők ültek, szinte senki nem szokott játszani, a gyerekek észre sem vették őket – az óvonénikről nem is beszélve.
Dávid elkezdte körberázogatni a kalapot, amiben a gallyacskák összeütközve halk hangot hallattak. A körben szinte hallani lehetett a fiúk szívverését, a gyerekzsivaj teljesen kizáródott, a lélegzetük elállt, szemük az izgalomtól tágra nyílt karikában szegeződött a kalapra.
- Akkor kezdjük – mondta Dávid. – Mivel én vagyok a főnök, én húzok utoljára. Körbe fogunk haladni, méghozzá balra indulunk. Ne feledjétek: úgy kell húzni, hogy becsukod a szemed. Ha megtaláltad a gallyadat, akkor azt szorosan zárd az öklödbe, úgy, hogy ne lógjon ki, és amikor kiveszed, ne nézd még meg. Majd egyszerre nézzük meg mind a heten. Rendben van? Megjegyeztétek?
Hat kis fej bólintott egyszerre.
- Hangos Oroszlán kezd. Csukd be a szemed, Andris! Megvagy? Nehogy kinyisd még! Jól van, Fehér Nyúl, te jössz. Ne less!
És körbement a kalap. Akinél volt már gally, az néha óvatos pillantást vetett saját jól bezárt öklére. A fiúk egymás után kihúzták a gallyakat, Sanyika után Gabi, majd Peti, és sorban Gyula, Ricsi és – utolsóként a körben – Dávid. Az kalap a kör közepére került, az ég felé tátva immár üres száját.
- Jó. Eddig jó – Dávid hangja kissé rekedtesen hangzott, de folytatta. – Mindenki nyújtsa be a zárt öklét a körbe. Felfelé legyen a tenyered, Kövér Medve! Jó. Hármat fogok számolni, háromra mindenki kinyitja az öklét. Megvagytok? Rendben. Egy… kettő… három.
Hét apró ököl nyílt ki, hat fekete és egy fehér gallyacska tárult az ég felé. Egy szívdobbanásnyi idővel később hatan néztek ugyanabba az irányba, a hetedik arcára, míg az csak a saját tenyerét bámulta tovább.
Sanyika szeméből egy könnycsepp gördült ki és csöppent a fehér gallyacskára apró kezében. Ő már sejtette, mi vár rá, hiszen reggel segített előkészíteni a próbát Ricsinek meg Dávidnak. Tenyerén rázkódni kezdett a fehér gally, majd leesett a földre.
- Sanyika az – szólalt meg Gyula döbbenten (és feleslegesen).
- Hát, akkor már csak egy van hátra – Dávid felállt, és ünnepélyesen kihúzta magát. – Most pedig mind a heten hátramegyünk, és végignézzük Fehér Nyúl bátorságpróbáját.
A fiúk lassan felálltak, Ricsi arcán gonosz vigyorral, Andris és Gyula (Oroszlán és Zsiráf) egy kicsit még mindig kábán az átélt izgalomtól. Gabi (Kék Madár) arcán aggódó ráncok jelentek meg, Peti (Kövér Medve) pedig hangosan nyögdécselve tápászkodott fel a porból. Sanyika nem mozdult.
- Kérjük Fehér Nyulat, álljon fel, és tegyen eleget az esküjének! – parancsolta hangosan Dávid, ám Sanyika így sem mozdult. – Rendben, akkor segítünk. Fekete Szarka és Kövér Medve, segítsetek felállni ennek a gyáva nyúlnak.
A két fiú elindult Sanyika felé, de végül nem kellett segíteniük. Sanyika nehézkesen talpra állt mielőtt még odaértek volna hozzá, és vékonyka hangján csak ennyit szólt:
- Menjünk.
A hét fiú elindult az épület mögött elterülő homokos területre, ahol soha senki nem járt, mert szűk volt a hely, és valami furcsa szag terjengett, mintha a piszkos homokból jönne.
Az épülettől pár méterre egy körülbelül egy méter mély lyuk volt ásva, nyilvánvalóan az, amit reggel még Sanyika és Ricsi ástak ki, miközben Dávid őrködött. A hét fiú körbeállta a lyukat. Sanyikától a többiek elhúzódtak, a megrettent kisfiú magányosan álldogált a lyuk legkeskenyebb részéhez közel. Nem akart sírni, de minduntalan kibuggyant a szeméből egy-egy könnycsepp.
- Nos, a feladat, mint nyilvánvaló, igen egyszerű, Nyúl – szólalt meg Dávid. – El fogunk ásni a gödörbe, és megnézzük, elég bátor leszel-e. Most lépj be a gödörbe.
Sanyika remegő lábakkal térdre ereszkedett, és óvatosan belépett a gödörbe, ami neki majdnem mellkasig ért.
- Le kell ülnöd, mert így kilógsz – szólalt meg izgalomtól remegő hangon Ricsi, a Fekete Szarka. Sanyika leült, így már a feje búbja sem lógott ki.
- Ásókat a kézbe – parancsolt ismét Dávid. – Van három műanyagásónk, a legerősebbek fogják betemetni Fehér Nyulat. Szemes Zsiráf, Kövér Medve és Hangos Oroszlán, ti vagytok azok.
A három megnevezett (Gyula, Peti és Andris) megragadta a műanyag játékásókat, és elkezdte lapátolni a gödörben csücsülő, remegő Sanyikára a lyuk mellett tornyosuló földkupacot. Reich Gabi, a Kék Madár döbbenten nézte a jelenetet. Ő nem így képzelte a próbát. Ő azt hitte, hogy valami más lesz a próba, mondjuk meg kell inni valami gusztustalan dolgot, vagy át kell mászni a szomszéd kutyájához, esetleg meg kell tépni egy lány haját, vagy ilyesmi. De most, hogy látta, ahogy Sanyikából egyre kevesebb látszik a gödörben, megrémült. Ez nem az, amire számított, ez nem jó így. Valami nagyon nincs itt rendjén, és ezt Gabi jól érezte, habár nem tudta egészen biztosan, mi az. Mégsem mert közbelépni, félt, hogy a többiek gyávának nevezik, és a végén még neki is ki kell állnia a próbát.
Sanyi közben már nyakig el volt temetve, mozogni már nem bírt, és egyre hangosabban zokogott. A három ásóval felfegyverkezett fiú ekkor leállt az ásással, és elégedetten hátraléptek.
- Mit műveltek? – nézett rájuk Dávid. – Azt mondtam, ássátok el! Nektek ez el van ásva? Még látszik a feje! A próba abból áll, hogy teljesen el kell ásni, ez teljesen nyilvánvaló. A fejét is. Ássatok tovább!
- De Dávid…
- Róka! Hányszor mondjam, nem Dávid, hanem Róka, Igazságos Róka! Mit akarsz, Oroszlán?
- Nem gondolod, hogy esetleg valami baja esik, ha eltemetjük a fejét is?
- Ez egy próba, Oroszlán, és miért esne baja attól, hogy betemetjük a fejét? Ássatok már!
És ástak. Amikor Sanyika sáros feje is eltűnt, Gabi nem bírta tovább nézni. Elrohant, és egy idő után látta, hogy ugyanígy tesz Gyula és Andis is, de Peti, Ricsi és Dávid csak jó tíz perc múlva kerültek elő újra. Gabi nem ment oda hozzájuk, csak várta, hogy megjelenjen Sanyika is. A többiek sem beszéltek egymással, komoran álldogáltak az udvar más-más részein, mintha nem is ismernék egymást. De Sanyika nem jött.
Telt-múlt az idő, és Gabit elárasztotta az emberfeletti rettegés. Az a szörnyű érzés, ami ezerszer rosszabb a félelemnél, amit csak a gyerekek érezhettek, ezt a zsigeri rettegést, ezt a gyomorfacsaró borzalmat. Gabi dermedten állt, mozdulni sem bírt. Aztán hallotta, hogy szól a csengő, a többi gyerek elindul befelé, ott voltak közöttük Dávidék is, mind az öt fiú (korábbi társai) egymás után eltűntek az óvoda ajtaja mögött. Gabi egyedül állt dermedten az udvaron, amikor az egyik óvonéni észrevette, hogy ő nem ment be. Odament hozzá, és megkérdezte, mi a baj. Gabi borzalmas sírásra fakadt, és azt mondta az óvonéninek, hogy nézze meg gyorsan, mi van az épület mögött a homokban Sanyikával, mert valami borzalmas dolog történt. Az óvonéni értetlenül nézte, ahogy Gabi (láthatóan magánkívül) zokogva magyaráz, majd a kisfiú hirtelen összeesett. Legközelebb otthon ébredt fel, két nappal a szerencsétlenség után, anyja szobájában. Az orvos idegösszeomlást állapított meg nála. Az ötéves Reich Gabinál.
***
Sanyika halálát követően Gabi három hétig nem mehetett óvodába. Anyukája ápolta, nyugtatgatta, de nem tudott semmit kiszedni Gabiból a történteket illetően. A három hét letelte után Gabi ismét óvodába ment, de a többiek messziről elkerülték. Mindenki levegőnek nézte, senki nem szólt hozzá, senki nem játszott vele, és ha valaki véletlenül hozzáért, akkor riadtan elhúzta a kezét, mintha lepráshoz ért volna. Az arcok elfordultak előle, a pillantásokat viszont néha magán érezte, azokat a gyilkos pillantásokat.
Gabi anyukája, Reich Katalin egy hónap múlva levelet kapott az óvodától, hogy meg kell jelennie péntek este hatkor beszélgetésre. Arra számított, hogy az óvoda igazgatójával kell beszélnie, de a teremben nem csak a főnökasszony, hanem a legtöbb szülő várta őt. Komor tekintetek, gyűlölködő pillantások kereszttüzében találta magát.
A szerencsétlen asszonyt az igazgatónő leültette az anyákból álló gyülekezettel szemben egy magányos székre.
- Kérem, Katalin, üljön le ide. Lenne itt egy kis gond, tudja, Gáborral kapcsolatban. A szülők arra kértek engem, hogy adjam át ezt Önnek.
Azzal az igazgatónő Katalin remegő kezébe nyomott egy fehér lapot, amit Gabi anyukája óvatosan kinyitott. Arcába virító fehérségen vastag fekete írás kiáltott, de elsőre nem tudta elolvasni az írást. Aztán kitisztult a látása, és ezt olvashatta:
A FIAD EGY GYILKOS, ÉLVE ELÁSTA SANYIKÁT, AZONNAL MEJETEK EL INNEN!
És a fekete felirat alatt a még feketébb aláírások: dühödt nevek dühös vonallal írva dühösen sorakoztak egymás alatt. Reich Katalin hirtelen úgy érezte magát, mint a vad, akit kiszolgáltattak a gyilkos oroszlánoknak. Nem mert az előtte ülő asszonyokra nézni, felpattant a székről, kirohant az épületből, és egészen hazáig rohant – mintha üldöznék.
A Reich család egy héten belül elhagyta az országot. Soha többé nem tértek vissza. Gabi két év múlva meghalt. Egy fehér ággal a mellkasában.
2010. augusztus 9.
