Egér, nyuszi, GREG

Vége van első munkanapomnak. Iszonyatosan elfáradtam, nem csak fizikailag (két óra bicajozás per nap, elég jó seggem lesz, mire hazaérek Mo-ra!), de agyilag is. Iszonyatosan kellet koncentrálnom egész nap, hol angolul, hol németül, hol spanyolul beszéltek hozzám. Alapvetően ez a három nyelv dominál a Teamnél, de ne szaladjunk ennyire előre…

Tegnap a biztonság kedvéért bicóval megtettem az utat a DT-ig, és megállapítottam, hogy egészen pontosan 10 kilométer. Ehhez képest ma, amikor hazafelé jöttem, már csak 9.40 volt, szóval vagy nagyon bénáztam, vagy én bénáztam. A tegnapi út gyönyörű volt, erről a kiruccanásról láthattok képeket facebookon. Szinte hihetetlen, hogy ilyen szép tájon visz az utam a munkába, szerintem esélyes lennék a Legszebb Munkába Vezető Út díjára. Már a centrum felé tartottam, amikor a csodásan kiépített bicikliúton átkamikázézott egy kisegér előttem, az mondjuk elég random volt. Ma reggel pedig már majdnem elértem a DT-t, amikor két nyuszi ugrált előttem át az úton, de nem nagyon zavartatták magukat, szerintem simán leszállhattam volna megsimizni őket. Annyira paráztam az első munkanaptól, hogy az állatsimogatót kihagytam, a nyuszipár elslattyogott a rét felé a reggelijüket majszolgató piknikezőkhöz, én pedig bementem az épületbe.

Úgy volt megbeszélve, hogy hétfő reggel kilencre legyek az alagsori hallban. 8:50-kor érkeztem, még lementem a mosdóba rendbe szedni magam, ami nagy hiba volt, mert csak még inkább kétségbeestem: a dupla adag adrenalintól kipirult az arcom, a szemem a kontaktlencse és a reggeli szél miatt vérben fogott, összességében úgy néztem ki, mint akit orrba csaptak. Duplán. Kilenc óra nulla perckor írtam sms-t Danielának, hogy ’Ich bin da’, de nem válaszolt. Vártam, hátha lejön. Nem jött le. Felhívtam, hogy mi a stájsz. Nem vette fel. Küldtem még egy sms-t. Semmi. Arra gondoltam, hogy biztos késik, hétfő reggel van, ez ilyenkor előfordul. De amikor már húsz perc is eltelt, fogtam, felcsörögtem a Nagyfőnököt, aki öt percen belül lejött értem. Kiderült, hogy Daniela fogorvosnál van, csak holnap jön vissza. Ráadásul Stephan (a Nagyfőnök) éppen a feleségével beszélt telefonban, amikor találkoztunk, a felesége azonban spanyol, tehát amikor megkérdezte tőlem, hogy ’Como estáis?’, teljesen összezavarodtam, és csak annyit tudtam kinyögni, hogy ’Bien, bien…’. Fel sem tűnt neki, hogy nem angolul beszél… Tündérke.

Miután Stephan mindenki másnak bemutatott, akivel pénteken nem találkozhattam, megkaptam a belépőkártyámat és egy órányi gyorstalpalót a cég működéséről, majd rögtön belevetettek a sűrűjébe. Greg, aki mostantól a közvetlen főnököm lesz, adott egy nagy köteg anyagot az úgynevezett 4010 projektről. Ezen fogok dolgozni két hónapon keresztül. Alapvetően ez egy olyan projekt, ami a T brandet akarja a fiatalok körében elterjeszteni. Az a röpke 200 oldalnyi prezentációs anyag, amit ma dolgoztam föl, nagyjából elmagyarázta, mi is a koncepció. Ha kíváncsi valaki rá, please visit our site: www.4010.de. A 4010 egyébként a magenta színkódja, amit Apu még pénteken mesélt el nekem, úgyhogy tudtam egyet villantani, amikor Greg mesélt a projektről. Greg egyébként elős látásra nem pont az a szőrmók-típus, egy kigyúrt, kopasz fickót képzeljetek el, iszonyatosan félelmetesen kék szemekkel. Valójában egy tündér, nagyon figyelmes, rettentő vicces, és hát... GREG! :)

A napom annyira jól telt a DT-nél, hogy gyakorlatilag jókedvemből ott is maradtam este hétig, nyolcra már itthon is voltam. Elmentem vadászni, hoztam sört, csokit, tejet (megint eljátszottam a tejszín-hülyeséget, csak az egyik liter tej tej), vettem fenéktompítót a bicajomra, és egy Stephen King könyvet németül, aminek Die Arena a címe. Még nem olvastam se magyarul, se angolul, szóval nagyon izgi lesz. A netet még nem sikerült megoldanom, és sajnos a postamt is csak hatig van nyitva hétköznap, ellenben nyolckor nyitnak, tehát nem sok esélyem van ügyintézni. Azért holnap megpróbálom, olyan jókat írtam már! :)

Most megyek, iszonyatosan fáradt vagyok. Tsüß!

A.