A nagy karácsonyfadöntés

Roppant mókás étkezésen vagyok túl, szerintem évek óta nem műveltünk hasonlót itthon. Már a szünet eleje óta átlagosan fél tizenegykor kelek, kedves családom többségével egyetemben. Ma is így történt, fél dél körül pedig kocsiba pattantunk Julcsival és Eszterrel (Zsuzsi szegény már dolgozik...), elrobogtunk a lekváros pólóval (Volkswagen Polo, rendszáma: JAM) a CBA-ba, vettünk sok-sok finomat egy rejtélyes hitelkártyával, és feladtuk a postámat (meeegy, Csuri!).

Mire hazakeveredtünk, fél egy múlt, úgyhogy leültünk reggeli-ebédelni. Ez úgy nézett ki, hogy kipakoltunk minden kaját, amit vettünk és ami a karácsonyi lakomából még megmaradt, a sárkányt kivéve. Gyuri ette a halászlevet, Anyuci a húslevest, Julcsi tükörtojcsit csinált magának, Eszter zsömlét selyemsonkával, én meg káposztát ettem, nyami. Egyszóval megreggeli-ebédeltünk.

Az asztalnál szóba került a megbolondult időjárás: a Népszabadság címoldalon hozta le, hogy mínusz 25,5 fokról szűk egy héten belül plusz 21,2 fokra melegedett az idő. Ez még az én matektudásommal is 46,7 fok különbség. És még csodálkoznak a népek, hogy mindenki ideges, agresszív, nyűgös, fáradt, és egyébként is, minden baja van. Aki normális esetben nem is érzékeny az időjárásváltozásokra, még azt is megviseli az ilyen őrült nagy, természetellenes ugrabugrálás. Akárcsak hugicámat...

Évekig emlékezni fogok az idei első karácsonyfa-döntős jelenetünkre. (Volt második is...) Pontosabban ez nem csak idei első, hanem minden tekintetben az, mivel ezidáig még soha nem sikerült feldönteni a fát. A dolog úgy nézett ki, hogy 25-én délután a fa alatt kiterített matracon hasalva írogattam, amikor Eszter valami belső sugallatra úgy gondolta, hogy neki ki kell mennie a szakadó esőbe a teraszajtón keresztül. A baj az volt, hogy az ajtót kinyitva meglökte a fát, ami egyenesen az én hátamra esett. Szegény Esztert azóta ezzel szivatjuk, de sajna már elég jól kezeli, eleinte őrjöngött, hogy ő csak ki akarta nyitni az ajtót. A félelmetesebb része a dolognak a fa felborítása utáni, körülbelül tíz másodperc volt: én visongok a meglepetéstől a fa alatt, Zsuzsi a röhögéstől a fotelben, Eszter (némi fáziskéséssel...) üvölti, hogy dől a fa - odakint pedig átszeli a sötét eget egy bazinagy villám. Anyu egy pillanat alatt ott termett, és ő is üvöltött, hogy mi az úristent csinálunk mi itt, hogy lehetünk ennyire bénák, miközben az eső ömlik befelé a még mindig nyitott erkélyajtón. Egyszóval a békés, nyugodt üldögélésből röpke tíz másodperc alatt őrjítő káosz lett. És az a villám meg mennydörgés! Mintha csak arra várt volna, hogy Eszter kinyissa az ajtót (amit mai napig nem értünk, miért tette). Ennyit az időjárásról. És a fergeteges karácsonyfadöntésről...

A.