A maszk mögül

Milyen lehet az, amikor magad vagy? Mármint úgy értem, hogy magad magad. Az a magad, amit te sem biztos, hogy ismersz, mert szépen becsomagolva tartod, nehogy kihulljon belőle a levélvágókésed és megszúrjon.

Az az ötletem támadt, hogy vajon igaz-e, hogy a bolondoké a világ? Nameg az íróké, természetesen, aki olvasott már regényt, tudja jól, hogy minden író őrült. Hogy lehet írni? Mondatok mondatokba öltve, egyik a másik után, mint valami parádés majomcsorda, követik egymást, hogy a végén pár mondatban összefoglald azt a rengeteg oldalt és fejezetet. Hogy van-e benne katarzis, vagy nincs... az már egy másik kérdés. Hol van manapság katarzis? Mintha mindenki azt keresné, nézik a filmeket filmek után, olvassák a sztorikat, hallgatják a híradót, hogy valamilyen katarzisélményük legyen. Akármilyen. Mert az ő életükben nincs, vagy legalábbis nem vetítették le szépen kockáról kockára nekik.

Szóval milyen is az, amikor kigabalyodsz egy picit a könyvek, filmek, média, és a saját magad által felépített, csodaszép képek övezte világból? Irigylem azokat, akik (akár csak egy pillanatig is) tudnak maguk lenni. Amikor nem számít semmi külsőség, a tárgyak elvesztik a szilárdságukat, a gravitáció megszűnik, egy teljesen más, belső dimenzióba kerülsz, transzba esel, és meglátod önmagadat. Vagy nem, de az egy más kérdés. Szerintem ezt egyszerűen nem lehet elérni azokkal a szerekkel, amikkel sokan próbálkoznak: drog, alkohol, zene, szex, egyéb tudatmódosító szerek. Nem, az a transz, amiről én beszélek, annak másnak kell lennie, valami tisztábbnak.

Tehát egy rövid idő, vagy akár hosszabb, amíg nem alkalmazkodsz a társadalmi és a saját elvárásoknak. Megnézed egy picit (vagy sokáig), hogy milyen is az ember valójában, mi a természete annak a fajnak, amit uralsz (vagy ami uralkodik rajtad) azóta, hogy megszülettél. Tényleg az a csodás, a tápláléklánc tetején csücsülő zsenik lennénk, akiknek hisszük magunkat? Vagy mi is olyan állatok vagyunk, mint bármilyen más teremtmény ezen a földön? Te is tudsz artikulálatlanul üvölteni, lelkiismeret nélkül bántani, kikelni magadból, habozás nélkül átlépni másokon. A társadalom, amibe beépültünk, ezeket a dolgokat elítéli. De vajon ez nem elfojtás? Mi az ember igazi természete?

A.