Tapasztalt Első Napos vagyok.
Már vagy milliószor kellett hosszabb-rövidebb szünet után reggel hatkor kikászálódnom az ágyból és hullakómásan iskolába menni. Ezt a tapasztalatot mélyen a szívem belsejében tudva tehát tegnap este időben lefeküdtem. (Az időben ez esetben tizenegy órát jelent.)
Lekapcsoltam a lámpát, és arra gondoltam, hogy nem lehet igaz, hogy úgy érzem magam, mint aki most dobott be három Red Bul-t öt kávé után. Biztos csak én vagyok a hülye, és valójában olyan fáradt vagyok, hogy csak na. Nem így volt.
Egy idő után nagyon meguntam a hasztalan sötétbe bámulást, úgyhogy előkapartam az órát, és megnéztem az időd: fél 12. Még csak?! Nem baj, én rendíthetetlenül próbáltam továbbra is elaludni. Eszembe jutott, hogy Zsuzsi nemrég elkezdett bárányokat számlálni, úgyhogy én is megpróbáltam. De az a baj, hogy mivel nem sok báránnyal találkoztam életem során, eszméletlenül frusztrált, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni a bárányokat, és amit nem tud elképzelni az ember, azt ne is számolja. Így hát átírtam a feladatot a saját igényeim szerint, és immár lépcsőszámlálgatás folyt nagyban békés buksimban.
Amúgy nem tudom, ki volt az az idióta, aki a bárányszámolgatást kitalálta, de lehet, hogy így akarta potyán megszámoltatni a bárányait. Végülis ma már kemény pénzeket kell fizetni egy jó könyvelőért, ez meg igen praktikus megoldás. Mindegy, nekem nem segített semmit a számlálgatás.
Aztán kinyitottam az ablakot, mert melegem volt. Aztán elővettem még egy takarót, mert fáztam. Aztán becsuktam az ablakot, mert ugattak a kutyák. Aztán melegem lett, úgyhogy ledobtam magamról a második takarómat. Aztán bedugult az orrom, mert ezerrel ment a fűtés. Aztán elkezdtem
forgolódni. Aztán…
Hat óra volt, és a telefonom aranyos tudatlanságban próbált engem ébreszteni. Sajnos sikerült neki, így végül abban a felemelő és kihagyhatatlan élményben volt reggel részem, ahogy a gimibe belépve olyan arcok pillantanak a képembe, amiket nagyon könnyen össze lehetett volna téveszteni egy sült tökkel. A szemük benőve, az arcuk még gyűrött, és részeg vonalban közlekednek a fáradtságtól. Részeg sült tökök.
De azért a legtöbben fölkeltek. És írtunk egy magyardogát. És lezártak hármasra fizikából. És a legközelebbi szünet áprilisban lesz. És valaki elírta a naptárat, mert a március 15-ét vasárnapra rakta. Írassuk már be egy iskolába!
A.
Már vagy milliószor kellett hosszabb-rövidebb szünet után reggel hatkor kikászálódnom az ágyból és hullakómásan iskolába menni. Ezt a tapasztalatot mélyen a szívem belsejében tudva tehát tegnap este időben lefeküdtem. (Az időben ez esetben tizenegy órát jelent.)
Lekapcsoltam a lámpát, és arra gondoltam, hogy nem lehet igaz, hogy úgy érzem magam, mint aki most dobott be három Red Bul-t öt kávé után. Biztos csak én vagyok a hülye, és valójában olyan fáradt vagyok, hogy csak na. Nem így volt.
Egy idő után nagyon meguntam a hasztalan sötétbe bámulást, úgyhogy előkapartam az órát, és megnéztem az időd: fél 12. Még csak?! Nem baj, én rendíthetetlenül próbáltam továbbra is elaludni. Eszembe jutott, hogy Zsuzsi nemrég elkezdett bárányokat számlálni, úgyhogy én is megpróbáltam. De az a baj, hogy mivel nem sok báránnyal találkoztam életem során, eszméletlenül frusztrált, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni a bárányokat, és amit nem tud elképzelni az ember, azt ne is számolja. Így hát átírtam a feladatot a saját igényeim szerint, és immár lépcsőszámlálgatás folyt nagyban békés buksimban.
Amúgy nem tudom, ki volt az az idióta, aki a bárányszámolgatást kitalálta, de lehet, hogy így akarta potyán megszámoltatni a bárányait. Végülis ma már kemény pénzeket kell fizetni egy jó könyvelőért, ez meg igen praktikus megoldás. Mindegy, nekem nem segített semmit a számlálgatás.
Aztán kinyitottam az ablakot, mert melegem volt. Aztán elővettem még egy takarót, mert fáztam. Aztán becsuktam az ablakot, mert ugattak a kutyák. Aztán melegem lett, úgyhogy ledobtam magamról a második takarómat. Aztán bedugult az orrom, mert ezerrel ment a fűtés. Aztán elkezdtem
forgolódni. Aztán…Hat óra volt, és a telefonom aranyos tudatlanságban próbált engem ébreszteni. Sajnos sikerült neki, így végül abban a felemelő és kihagyhatatlan élményben volt reggel részem, ahogy a gimibe belépve olyan arcok pillantanak a képembe, amiket nagyon könnyen össze lehetett volna téveszteni egy sült tökkel. A szemük benőve, az arcuk még gyűrött, és részeg vonalban közlekednek a fáradtságtól. Részeg sült tökök.
De azért a legtöbben fölkeltek. És írtunk egy magyardogát. És lezártak hármasra fizikából. És a legközelebbi szünet áprilisban lesz. És valaki elírta a naptárat, mert a március 15-ét vasárnapra rakta. Írassuk már be egy iskolába!
A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése