Ott álltam a polcok előtt, és úgy éreztem magam, mint az igazi Paradicsomban. Nem, nem a Mennyországban, mert az nekem túl messze van, de egy paradicsomot bármikor lekaphatok a gyümölcstartóról (habár a paradicsom egy zőcség), még ha nincs is sok kedvem belebújni. A lényeg az, hogy álltam a boltban, a polc előtt állva, és hirtelen sírhatnékom támadt. Azt kívántam, bárcsak lenne valamilyen fenék nélküli zsebem, amibe mindent bele lehet pakolászni. Persze feltűnés nélkül. Sajnos a kabátomon nemhogy fenék nélküli, de semmilyen zseb sincsen. Zsebtelenségre van ítélve.
Miután konstatált
am a varázszseb hiányát, erőnek erejével visszatartottam a kibuggyanó könnyeimet, és tovább nézegettem a polcot. A körülbelül 5-6 négyzetméternyi felületen majdnem minden Stephen King regény képviseltette magát. Olyan ez, mint amikor a drogos elé kiteszed az asztalra a különböző szereket, de természetesen csak a legjobb minőségűeket, a legcsábítóbbakat, amiknek tökéletesen bódító hatásuk van. Elszállsz tőlük. Bekómálsz, önkívületbe esel, beállsz, kifordulsz önmagadból. De nem tudsz semmit csinálni, még ha ott is van tőled egy karnyújtásnyira a hőn áhított Anyag, te mégsem szerezheted meg. Hogy miért? Mert baromi drága. És általában a drogosok csórók…
A könyvek az én esetemben ugyanolyanok, mint a napi adag egy drogosnak. Ha valaki kijelentené, hogy mostantól nem vehetek könyvet a kezembe, előbb-utóbb komoly elvonási tüneteim lennének. Azok a ropogós lapok… A könyv érintése, ahogy a kezedbe veszed, és rakosgatod, és pakolgatod, és törölgeted, fényesíted, isteníted… Imádod. Na, még ha egy Stephen King! Úristen. Nem, biztos nem bírnám ki könyv nélkül.
A könyvesboltból fájó szívvel jöttem el, az ajtóban még egyszer visszapillantottam A Polcra, majd nyálcsorgatva erőt vettem magamon, elfordítottam a fejem, és kiléptem a boltból. A becsukódó ajtón keresztül mintha még hallottam volna, ahogy a könyvek utánam suttogják szirén-éneküket, de nem érhették el céljukat. Szomorúan néztem a pénztárcámat, amiben egy sovány kétszázas lapult a bérletek között. Márpedig a drogot nem adják ingyért.
Miután konstatált
am a varázszseb hiányát, erőnek erejével visszatartottam a kibuggyanó könnyeimet, és tovább nézegettem a polcot. A körülbelül 5-6 négyzetméternyi felületen majdnem minden Stephen King regény képviseltette magát. Olyan ez, mint amikor a drogos elé kiteszed az asztalra a különböző szereket, de természetesen csak a legjobb minőségűeket, a legcsábítóbbakat, amiknek tökéletesen bódító hatásuk van. Elszállsz tőlük. Bekómálsz, önkívületbe esel, beállsz, kifordulsz önmagadból. De nem tudsz semmit csinálni, még ha ott is van tőled egy karnyújtásnyira a hőn áhított Anyag, te mégsem szerezheted meg. Hogy miért? Mert baromi drága. És általában a drogosok csórók…A könyvek az én esetemben ugyanolyanok, mint a napi adag egy drogosnak. Ha valaki kijelentené, hogy mostantól nem vehetek könyvet a kezembe, előbb-utóbb komoly elvonási tüneteim lennének. Azok a ropogós lapok… A könyv érintése, ahogy a kezedbe veszed, és rakosgatod, és pakolgatod, és törölgeted, fényesíted, isteníted… Imádod. Na, még ha egy Stephen King! Úristen. Nem, biztos nem bírnám ki könyv nélkül.
A könyvesboltból fájó szívvel jöttem el, az ajtóban még egyszer visszapillantottam A Polcra, majd nyálcsorgatva erőt vettem magamon, elfordítottam a fejem, és kiléptem a boltból. A becsukódó ajtón keresztül mintha még hallottam volna, ahogy a könyvek utánam suttogják szirén-éneküket, de nem érhették el céljukat. Szomorúan néztem a pénztárcámat, amiben egy sovány kétszázas lapult a bérletek között. Márpedig a drogot nem adják ingyért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése