Már tapasztaltam az önpusztítás bizonyos formáit. Volt, hogy nagy dózisban is, bár nem volt olyan vészes. Minden esetben a saját fejem után mentem, én döntöttem, és végül én álltam le.
Viszont mai napig emlékszem egy estére, ami meghatározó az életemben. Egy hosszabb éjszaka után elterült
em egy ágyban, már éjfél után, és éreztem, ahogy a szívem eszeveszetten lüktet a mellkasomban. Aztán lelassul… Éreztem, ahogy lelassul. És ahogy lassult, egyre félelmetesebben rémlett fel előttem, hogy ez bizony akár a végsőkig is lassulhat. Másodpercről másodpercre kevesebbet dobogott. Egy pillanatig elfelejtettem még levegőt is venni, azt hittem, a szívem végleg leáll. Nem pánikoltam be, semmi nem történt, egy pillanat alatt elmúl az érzés, a szívem megint gyorsabban dobogott, csak annyi történt, hogy nem bírtam elfelejteni a pillanatot.
Élni jó, és élni kell. Élet nélkül nem élet az élet. Nem csak a túlélésre játszunk, azért vagyunk itt, hogy ki is élvezzük a létet. Sokféleképpen lehet ezt véghezvinni, vannak romboló és építő módszerek is. Nem mondom, hogy az építő feltétlenül egetrengetőbb érzés, mint a romboló, de mindenképpen hosszútávúbb. Mert élni tudni kell, de azért a nagy élésben nem árt néha túlélni is. És építeni. Mert aki most azt mondja, hogy bizony neki sokkal nagyobb élvezet elszívni egy füves cigit vagy csupán meginni öt liter sört, mint éjt nappallá téve tanulni vagy dolgozni, hát bizony simán megcáfolom az állítását. Én már részt vettem mindkettőben. Romboltam és építettem. De annál nemesebb érzés nincs, mikor az ember a kezében tartja a munkája gyümölcsét. Annál semmi sem jobb. Büszkeség kontra önfeledtség. Mindkettő vidám. A különbség a minőségben van.
A.
Viszont mai napig emlékszem egy estére, ami meghatározó az életemben. Egy hosszabb éjszaka után elterült
em egy ágyban, már éjfél után, és éreztem, ahogy a szívem eszeveszetten lüktet a mellkasomban. Aztán lelassul… Éreztem, ahogy lelassul. És ahogy lassult, egyre félelmetesebben rémlett fel előttem, hogy ez bizony akár a végsőkig is lassulhat. Másodpercről másodpercre kevesebbet dobogott. Egy pillanatig elfelejtettem még levegőt is venni, azt hittem, a szívem végleg leáll. Nem pánikoltam be, semmi nem történt, egy pillanat alatt elmúl az érzés, a szívem megint gyorsabban dobogott, csak annyi történt, hogy nem bírtam elfelejteni a pillanatot.Élni jó, és élni kell. Élet nélkül nem élet az élet. Nem csak a túlélésre játszunk, azért vagyunk itt, hogy ki is élvezzük a létet. Sokféleképpen lehet ezt véghezvinni, vannak romboló és építő módszerek is. Nem mondom, hogy az építő feltétlenül egetrengetőbb érzés, mint a romboló, de mindenképpen hosszútávúbb. Mert élni tudni kell, de azért a nagy élésben nem árt néha túlélni is. És építeni. Mert aki most azt mondja, hogy bizony neki sokkal nagyobb élvezet elszívni egy füves cigit vagy csupán meginni öt liter sört, mint éjt nappallá téve tanulni vagy dolgozni, hát bizony simán megcáfolom az állítását. Én már részt vettem mindkettőben. Romboltam és építettem. De annál nemesebb érzés nincs, mikor az ember a kezében tartja a munkája gyümölcsét. Annál semmi sem jobb. Büszkeség kontra önfeledtség. Mindkettő vidám. A különbség a minőségben van.
A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése