Kölcsönös hozzárendelés

Reggel van, itt ülök a gépteremben, amihez – mint diákönkormányzati képviselő – jogom van. Valami érthetetlen melankólia lett úrrá rajtam, de nem tudom, mi a magyarázat rá. Az előbb írtam meg a matek leckémet, általában itt szoktam megcsinálni, reggel, az üres gépteremben, tíz néma gép társaságában. Ritkán járnak erre reggelenként.
Tegnap megnéztem egy filmet, és nem bírom kiverni a fejemből. A címe Dr. Zsivágó, és a XX. század elei Oroszországban játszódik. Háborús-szerelmes film. Kedden Eszterrel csoportosítottuk a dvd-ket, és ezt a filmet a „filozofikus-szerelmes” kategóriába soroltuk.
A filmben mindenkinek megvan a maga szerelme. Olyan ez, mint egy függvény (egyszerűen csak a függvény jó példa). Mindenkihez hozzárendelünk egy személyt, akibe szerelmes, és akihez tartozni akar. Majdnem minden filmnél meg lehet ezt figyelni, és már az elején ki szoktuk találni, hogy ki-kivel fog összejönni. A Dr. Zsivágó esetében sincs ez másképp, épp csak az a mód, ahogy a szálak kavarodnak, egyedi és elgondolkoztató. Mert a szálak nem találkoznak. Sehol nem találkoznak, és hiába van a főszereplőnek kedves, csinos, okos felesége, akihez a film igenis a férjét „rendeli hozzá”, Dr. Zsivágó mégis mást szeret. Tipikus eset. A másik oldalon a doktor együtt van egy nővel, akinek szintúgy van férje, és nő férjéhez a felesége van „rendelve”. Az egész filmben egyetlen egy helyen kölcsönös a hozzárendelés, és az a doktor, és a szerelme.
Ha Zsivágó feleségének a szemszögéből nézem a dolgot, bizony nem túl szimpatikus ez a doki. Liza barátnőm a feleség helyében biztos hatalmas botrányt csinált volna akkor, amikor megtudja, hogy a férje hűtlen, ráadásul mást szeret. De ez az asszony fogja magát és a gyerekét, és elmegy a férje szeretőjéhez. Itt egyébként Zsivágó éppen a partizánoknál raboskodik, úgyhogy a két nő egyedül van a hideg oroszországi házban. A feleség elmondja a szeretőnek, hogy mennyire szereti a férjét, elmondja, hogy végig tudta, hogy a férje csak szeretetet érez iránta. És megkéri a szeretőt: ha a férje előkerül, mondja meg neki, hogy nem hajlandó visszafogadni, mert ha a férfi mást szeret, vele nem lehet boldog. Két gyerekük van! És nem tombol, nem üvölt, nem csinál botrányt, csak szépen visszamegy Moszkvába, ahonnan egy kis idő után deportálják, és meghal. Soha nem látja viszont a férjét.
De a szerető szempontjából nézve... Van egy férje, aki elhagyta, mert nem szerette őt a felesége. És van egy szeretője, akinek olyan felesége van, akire a feleség felnéz, és tiszteli. Kemény asszony. De ha az a bizonyos két hozzárendelés kölcsönös, találkozik, akkor onnantól kezdve nincsenek ész érvek. Megjegyzem, a szerető is meghal a végén, valamint a főhős is. Még előtte gyorsan összedobnak egy gyereket, aki apja verseivel együtt megmenekül, így lesz kerek a történet: a fiú, aki elmondja szülei történetét, apja szerelmes versein keresztül.
Tehát maga a történet alapja sémás, de vannak benne olyan emberi megmoccanások, amik elgondolkoztatnak. A doktor legjobb barátja a végén bevallja, hogy világ életében barátja felesége volt a szerelme. Amikor a szerető meggyilkolja zsarnok megmentőjét, hogy megint láthassa a doktort. Amikor deportálás előtt a doktor felesége ír egy levelet Zsivágónak, és megáldja benne, minden jót kívánva. Még mindig szereti. Amikor a szerető férje elolvassa Zsivágó verseit, és főbe lövi magát. Sorolhatnám.
Szóval megírtam a matekleckémet, és ennek a bejegyzésnek az írásával már el is ment még negyed órám. Még agyalni fogok ezen a hozzárendelés-dolgon, mert nem hagy nyugodni a tudat, hogy ez nem így van, ez csak mese, nincsenek hozzárendelések, vagy ha vannak is, akkor sosem találnak egymásra. Nincs kölcsönös hozzárendelés. Matematikailag lehetséges – de valójában lehetetlen.
A.