Elfoglaltság

Rájöttem, hogy nem tudok csigát rajzolni. Ez azért egy hatalmas felfedezés, mert nekem igenis kell tudnom csigát rajzolni, lévén hogy egy vagyok a kevés közül, aki birtokolja a tudást: a csigának márpedig van lába - csak olyan gyorsan mozog, hogy nem látszik.
A hatalmas csalódást Eszter okozta, féltékenyen szeretett kishúgom. Tudtán kívül, persze. Ma reggel ugyanis épp hogy leslattyogtam az emeletről, és a semmittevés kellős közepén rátaláltam egy kis szelet papírlapra, amin egy mérnöki pontossággal rajzolt csiga vigyorgott a lapról rám, gyönyörűen kidolgozott fej- és farok résszel, igazi Tárczyhoz híven négy aprócska, fekete lábikóval.
Az én csigámhoz nem is volt hasonlítható. Pedig hány lábas csúszómászót rajzoltam már fel különböző termek tábláira, vagy éppen a padra, esetleg füzetekbe (persze nem az enyéimbe). És most kellett rádöbbennem, hogy az én csigám nem is igazi csiga, mert túl nagy a feje, nincs hasa, és nagyon sok csavar van a házában. Ezért új csigát fejlesztek ki. Hogy mire visszamegyek a suliba a szünet után, jövő hét hétfőn, egy szuper-hiper-fantasztikus csigával állhassak elő, ami jobb, mint az előző, de továbbra is van lába, mert az elméletemet csak a sír döntheti meg.
Lehet, hogy túl sok a szabadidőm?
A.