Tündérország

Az álmok birodalma kifürkészhetetlen. Nem hiszem, hogy bárkinek is sikerült volna éber állapotban hűen visszaadni, hogy mit álmodott. Egyszerűen lehetetlen, mert az álom nem egy reális, ésszerű, összefüggő dolog. Nincsenek ok-okozati összefüggések, és nincsen lehetetlen sem. Ezért nem tudjuk elmagyarázni: nincsenek hozzá szavaink. Furcsa világ ez. Teljesen elképzelhetetlen a realitás határain belül, a saját hétköznapjainkban. Mégis, minden álom egy hétköznapon alapszik. Az emberek nagyon is reális ingereit dolgozza fel. Miért érezzük álmunkban mégis, hogy ez egy más világ, valami sokkal jobb, vagy sokkal rosszabb. Ahol néha tudnunk kéne a választ, de nem tudjuk, ez mégsem baj, mert máris máshol vagyunk – nem kell válaszolni. Nem reális. Az életben minden kérdésre meg kell adnunk a választ, és ha rosszul felelünk, nem járunk jól.
Én szeretek álmodni. Van egy pár dolog, amire azt mondom, hogy érdemes érte végigcsinálni a napokat, és az egyik ilyen az álom. Este, amikor lefekszem, már szinte várom, hogy mit fogok álmodni, még ha rémálmom van, akkor is sokkal jobban érzem magam ilyenkor. De nem élek álomvilágban. Éltem. De már nem teszem.
Van egy másik fajta álom is… Ahogy az ember felnő, a céljai és vágyai egyre tudatosabban alakulnak, már nincs az a gyermeteg ösztön, amikor biztosak vagyunk abban, hogy mit akarunk, és arra is mérget mernénk venni, hogy az a valami meg fog valósulni. Emlékszem éber álmaimra, amikor megpróbáltam az éjjeli álmokat folytatni, tovább szőni, de sose sikerült. Egyszerűen nem tudtam a szabályokat átvenni, nem tudtam repülni, hisz a gravitáció működik, nem tudtam nevetni, mert az élet nem vicces, nem tudtam szeretni, mert az életben nem volt szerethető. Szörnyű érzés volt. Fel is adtam az éber álmodozást, és visszatértem a való világba. Elkezdtem tervezni a jövőmet, és sose tértem vissza kedves történeteimhez. De esténként, amikor a paplan alá bújok, tudom, hogy valamit visszakapok. Vagy csak szimplán kapok. A reggelem szebb lesz ettől. Mert hiába nőttem fel, hiába ismerem az e világ adta törvényeket, valahol ott van a menekülés, amit én fantáziának hívok. Ott bármi lehetek. Nem kell hozzá bizonyítvány. Nem kell hozzá gravitáció. Nem kell hozzá realitás. De van benne szeretet és melegség. És ahogy a kisgyerekek álmukban titkon hiszik (hisz a felnőttek biztos nem így gondolják): az álmok valóra válnak. Ha hiszünk benne.
A.