Múlik az idő

Pénteken magyar órán a középkori világfelfogásról volt szó. Ennek a nagy egésznek egy része az, hogy a középkori ember hogyan is fogta fel az időt. „Az idő nem múlik, csak telik.” Amikor ezt a bölcsességet meghallottam, először fogalmam sem volt, hogy ugyan mi a hangyahajzatot akar jelenteni. Amikor a tanárnő túl sok bámuló arcot látott, megmagyarázta a nebulóknak (nekünk) ezt a furcsa idő-zavart.
Az idő múlik, ha fejlődünk, célunk van, és látjuk a változásokat magunk körül. Ám csupán telik, ha beleszorulunk egy ciklikusságba, ahol minden nap, minden évszak, minden évtized ugyanaz, ugyanabban a környezetben, változatlan társasággal. A középkori embernek az idő csupán telt. Mi ezt már el sem tudjuk képzelni.
Az idő számomra mégis inkább telt a nyár folyamán. Nem is hordtam egész nyáron órát, nem néztem, mikor kelek, mikor fekszem le, mikor eszem. Olyan ritmusban éltem, ahogy azt a szervezetem kellemesnek érezte. Ám most, hogy elkezdődött az iskola, ismét fontos lett, hogy hány óra van. Hány perc. Hány másodperc. Határidőkkel félelmek születnek, koránkeléssel álmatlanság, követelményekkel szorongás. Ez az én világom. Ebben élek, hasonlóan sok-sok emberhez rajtam kívül. Még régebben írtam egy alig egy oldalas novellát, aminek az volt a címe, hogy Digitális óra. Személyes tapasztalat ihlette, arról szól, hogy egy éjjel fekszem az ágyamban, és a digitális órám vörös világító számlapját nézem. Tikk-takk, jár az óra az ágy fölött a polcon. Csak ez nem tikk-takkol. A novella végén káoszhangulat van, amikor az Időnek mondom éjjel, hogy még nem akarom, hogy kattanjon a másodpercmutató, még nem akarok engedelmeskedni az idő kegyetlenségének, és egyébként is, ha az ember szabad, akkor miért köti meg a kezét ez a műanyag szörnyeteg a polcon? Senki sem tudott még szavakat kicsikarni egy digitális órából, úgyhogy most is, sokadszorra, megint hoppon maradtam a válasszal. De talán megnyugtatásként elsuttogom magamban, hogy így van rendjén, az idő tudja, mit csinál, végzi a dolgát, ahogy mindenki más is, és talán ő is jobban érezné magát, ha néha kapna egy kis szünetet. De nem kap. Ahogy mi sem.
A.