Add vissza a mamuszom!

Nem hiányzik a nyár. Visszagondolni is rossz, milyen rémes volt ülni a Volán buszon és gyakorlatilag hozzátapadni az üléshez. Nekem mindig ez jut eszembe a nyári hőségről. Van egy örök érvényű szabály: nyáron azt mondod, hideget akarsz, télen azt, hogy meleget.
Most mégsem mondanám, hogy meleget szeretnék. Legalábbis az időjárás jó így, hidegen. Amikor reggel felébredsz, azzal kezdesz, hogy kidugod a lábujjadat a takaró alól, aztán gyorsan visszamenekülsz a takaró alá. Utána mégis felkelsz, átkozod magad hogy előző este nem készítetted elő a meleg ruhádat, de már talpon is vagy. Majd’ megfagysz. A hidegben mégis az a legjobb, hogy ilyenkor van lehetőség felmelegedni. Leülsz a kandalló elé, vagy a forró radiátorhoz simulsz. A kezedben egy nagy bögre forró, illatos kakaót tartasz, és csak belebámulsz a gyertyák fényébe. A lábadon mamusz, olyan kis pomm-pomm-mal a végén, a válladon finom illatú kötött takaró. Lámpa ugyan nem ég, de sötétség nélkül nincs fény, ahogy hideg nélkül sincs meleg.
Azon gondolkoztam, hogy milyen mesterien passzol a mostani hideg a lelki állapotomhoz. Az ember nem viseli túl jól a magányt, főleg ha az életének egy nehéz korszakát éli éppen. De az a jó, hogy úgy érzem, a bennem levő télben, hidegben is vannak kandallók, forró csokik és mamuszok. Igazság szerint ebből az egész idilli képből csak az hiányzik, hogy legyen melletted valaki, akin ugyanúgy mamusz van és kakaót tart a kezében. Olyan igazságtalan, amikor ezt a lehetőséget megcsillantja előtted a Sors, aztán egy gonosz, galád vigyorral a képedbe röhög, és gúnyosan mondja: nemár, haver, bevetted ezt a maszlagot? Pedig előtte megígérte, hogy hideg lesz, és a hideggel kapok valakit. A hideget megkaptam, a valakiből csak a fintor maradt. Nesze neked mamusz. Nőjél már fel.
Talán a lélek egy furcsa növény, ami nem akkor nő, ha meleg van, hanem akkor, ha körülötte minden fagyos. A feladat: megtartani a meleget. Talán ilyenkor nő ez a furi növény, és biztos nem véletlenül. Ki van ez találva. Én ebbe kapaszkodom.
A.