Új Cél

Új célom van. Az utóbbi időben nem nagyon volt olyan igazán nagy célom, talán az, hogy diákelnök legyek, de ez nem sikerült. Talán nem akartam eléggé. Ám a mostani célomat tűzön-vizen keresztül viszem!
Eddigi nagyobb céljaimat többségében sikerült elérnem. Teszem azt, például, amikor hatodikban nem vettek föl az Illyésbe, megfogadtam, hogy hetedikben és nyolcadikban végig kitűnő leszek, és így is lett. Nem mondom, voltak néha tisztességtelen lépéseim is az ügy érdekében (amikor hetedik félévben három hármas tz-m volt föciből, és mégis ötös lettem - soha nem nyaliztam még annyira tanárnak, mint akkor...), de azért összességében tényleg tőlem függött a dolog. Miután meglettek a kitűnők, az volt a célom, hogy felvegyenek nyolcadik után az Illyésbe. Eleinte úgy nézett ki, hogy nem fog sikerülni, de aztán ezt is elértük... Most itt vagyok, és nagyon nem bántam meg, hogy ide kerültem. Szuper hely. Talán az ezt követő időszakomban vetült föl bennem egy olyan cél, amit végül nem nagyon sikerült teljesíteni: volt egy kapcsolatom egy fiúval, Tomival több mint másfél éven keresztül. A kapcsolat fele táján már megfogalmazódott bennem, hogy meg akarom menteni ezt a barátságunkat. Ha már magát a szerelmet nem is. Ez végül nem nagyon sikerült, bár mai napig elég jó viszonyban vagyok Tomival. Igaz, eléggé eltávolodtunk egymástól, és már messze nem olyan, mint két-három éve volt.
Szóval, eddig is voltak céljaim, de ez a mostani...! Lehet, hogy túl nagy fába vágom a fejszémet, de eddig is ezt tettem. Ahhoz, hogy megértsetek, el kell mesélnem Oxfordról ezt-azt.
Három éve jártam először Oxfordban. Már akkor is nagy Tolkien-rajongó voltam, és amikor megláttam kedvelt íróm egyetemét (Merton-college) és magát a várost, elhatároztam, hogy én is itt fogok egyetemre járni. Ki tudja, lehet, hogy még ez is bejön... Tavalyelőtt nyáron ismét elmentem oda, és lelkesedésem mit sem csökkent.
Valamikor a héten matek óra előtt találtam a padomban egy prospektust. Az EF nyelviskola prospektusa volt, és pont Oxfordnál volt kinyitva, erre felfigyeltem, és el kezdtem olvasgatni. Kiderült, hogy nyáron vannak nyelvtanfolyamok Oxfordban, igaz, elég borsos áron. Még aznap utánanéztem az interneten (www.ef.com), és kiderült, hogy valóban van ilyen tanfolyam. Megrendeltem a prospektust, és töviről-hegyire elolvastam mindent az ef nyelvkurzusaival kapcsolatban. Az oxfordi kiruccanás félmillióba kerül, és amikor ezt megtudtam, eléggé lelombozódtam. Megkérdeztem édesanyámat, és nagyon ferdén nézett rám. "Háát - mondta - Apuci kifizeti, de csak ha megvan a felsőfokú nyelvvizsgád angolból..."
Így hát az új célom: az angol felsőfokú nyelvvizsga! Nyár közepéig le kell tennem, ha még idén ki akarok jutni Oxfordba, de ha nem sikerül, megyek jövőre. Járok egy angoltanárhoz, Zsuzsához heti egyszer, és az iskolában is tanulok angolul. Szerintem meg tudom csinálni, bár nagyon nagy energiabefektetés kell hozzá. Tavaly letettem a német közepet egy év nyelvtanulás után, akkor nyolc év angol tanulás után csak leteszem azt a fránya felsőfokút! Nem becsülöm alá a feladatot, nehéz lesz, és nem biztos, hogy sikerül. Ha nem sikerül, megint próbálkozunk, utána megint és megint, mert én legkésőbb jövő nyáron részt fogok venni az ef nyelvkurzusán, ha törik, ha szakad!
A

Farsangi Bál és az Egyosz

Mostanában nem szokás az iskolánkban a Farsangi Bál. Tegnap volt osztályfőnöki óránk, és felmerült a kérdés: miért is van ez így? 36 fős az osztályunk (igaz az influenza járvány miatt most vagy a fele hiányzik), és egyértelműen az volt a közvélemény, hogy igenis igény van egy jó kis Farsangi Bálra.
Aki az ilyen iskolai programok szervezésében kicsit jártas, sejtheti, hogy ez nem úgy működik, hogy a diákok azt mondják, hogy kéne csinálni egy Bált, erre a tanárok ugranak, és csinálnak egyet. Neeeem! Itt ha a diákoknak ötletük van, nekik kell megvalósítaniuk. Ezt imádom az Illyésben. Hogy szabad kezet ad nagyon sok mindenben a diákjainak, ám ha azok út közben elakadnak, mindig van segítség. De a diákokat is össze kell fogni, nekik is szervezetten kell működni, hogy például a Farsangi Bál se egy osztály szervezésében, hanem az egész diákság szervezésében jöjjön létre. Ez a bizonyos szerv a Diákönkormányzat.
És hogy milyen a mi iskolánkban a DÖK? Huhh, az egy nagyon velős, és nagyon hosszú választ igénylő kérdés. A DÖK nálunk nem DÖK, hanem EGYOSZ. Egyesült Osztályok Szövetsége. A lényeg az, hogy nálunk az amerikai államformára van felépülve a dolog, és meglepően jól működik. Magyarországi viszonylatokban átlagon felüli. Sok-sok konferencián, képzésen és hasonlókon vettem rész az elmúlt évben (többek között az Országos Diákparlamenten Zánkán, amit itt most nem érdemes boncolgatni, mert rosszul járnék vele...), és mindenhol az volt a benyomásom, hogy ha működik is egy iskolában a Diákönkormányzat, akkor sem tudott a szervezet teljesen a célnak megfelelően alakulni. Ezt bonyolult megfogalmazni, de nálunk az egyosz tökéletesen független, ám mégis szorosan összedolgozik a tanárokkal és a diákokkal egyaránt.
Egy szó, mint száz, a Farsangi Bál az egyosz dolga lenne. De ez abszolút nem olyan egyszerű, hogy hopp, most elküldünk egy-két meghívót, azt csá, lesz, ami lesz. A lényeg az, hogy sokan eljöjjenek, és erre kellene most alternatívákat gyűjteni: hogyan is érhető el a tömegnyomor?
A.

Egy kép rólam

Gondoltam, végre feltöltök magamról egy képet, bár ez eléggé "debil". Még tavaly nyáron készült. Akkor még volt egy kapcsolatom, amit azóta eléggé megbántam. De ez a kép vicces, és nem is olyan "beállokésvigyorgok" kép.

Hallgatni arany?

Tudom, hogy vannak szituációk, amikor kussban kell lenni, de eljön néha a pillanat, amikor mégsem... Második évemet kezdtem idén az Illyés Gyula Gimnáziumban Budaörsön, és soha nem fogom megbánni, hogy ide kerültem. De mint mindenhol, itt is vannak nehézségek. Az én nehézségem ez alkalommal a magyartanárunk.

A magyarral szeretnék foglalkozni a későbbiekben is, ezért elég fontos lenne, hogy legyen egy jó tanárom. A mostani tanárom viszont olyan felülmúlhatatlanul bután naiv, és képtelen átadni a tananyagot, hogy az fájdalmas. Rendkívül sok "bűnét" összeírtuk már az osztályban, és úgy néz ki, a közösség egy emberként fordul a tanár ellen. Eleinte kompromisszumkészek voltunk, áz ám, de mit lehet tenni, ha semmit sem?
Beszéltünk mi mindenkivel. Először az osztályfőnökkel (aki egy tündéri teremtés, és teljes mértékben mellettünk áll), ő összehozott egy randit az osztállyal és a magyaros munkaközösségvezetővel. Annyit sikerült elérnünk, hogy a magyartanárnő már nem bőgte el magát minden órán, és egyszer-kétszer még a táblára is firkantott valamit (igaz, a legtöbbször számunkra átláthatatlanul, de biztos mi vagyunk a hülyék...).
Mivel az első kísérlet kudarcba fulladt, úgy döntöttünk, bevetjük a legnagyobb erőnket: a szülőket. Ma mentek be az igazgatóhoz a szülők, az általunk összeírt (26 pontos) "AntiOxa2008"-as listával (a tanárnő a "jó" szó helyett rendszeresen az "oxa" szót használja, innen a lista neve), és egyéb bizonyítékokkal a kezükben. Az eredmény: "a tanárnő szakmailag kitűnő, és inkább várjuk még, hátha változik valami". Hát, köszi. Így kifogytunk minden erőnkből, már csak az összetartásunk van, ahogy mind a 36-an az osztályból szeretnénk végre magyarórákon tanulni. A vicces csak az, hogy mindenki fél, hogy ha drasztikusabb lépésre szánjuk el magunkat, akkor abból valószínűleg nekünk lesz hátrányunk. Valószínű hogy így lenne. Így hát tűrünk, és várjuk a csodát, hogy hátha, talán, esetleg, véletlenül mégis megváltozik a tanár. Ennyit arról, hogy az iskola a diákért van...
A.

Eszter Tatabányán

Tatabányára jöttünk Anyuval, utána matracot veszünk Pesten.Nagyon szép idö van!

Liza barátnöm az iskolában

Nem tudok leszállni a fellegekből...

...annyira boldog vagyok!
Nálunk, Az Illyésben minden évben van egy "Illyés Napok" rendezvény, közvetlenül karácsony előtt. (www.illyes-bors.sulinet.hu) Az Illyés Napokon nagyon sokféle dologban mérjük össze tudásunk, többek között van novellaíró verseny is. Ez úgy működik, hogy egyik nap (a háromból általában az elsőn) beülünk az iskola géptermei közül az egyibe, kapunk egy nagyon rövid cikket, és azzal kapcsolatban írni kell egy novellát. Hogy pontosan mit jelentett ez az azzal kapcsolatban, azt én nem tudtam egészen pontosan, és ez lett a "vesztem". Vagy talán nem is nagy veszteség. A lényeg az, hogy az utolsó Illyés Napon kihirdették az összes eredményt, és én nem voltam sehol. Nem is csodáltam, annyira nem éreztem jónak a novellámat, így mára szinte el is felejtettem, hogy írtam valaha egy novellát a WTC tornyában szörnyethalt zsidó származású magyar lányról és édesanyjáról. A címe A hírvivő volt.
Akkor miért is vagyok olyan boldog? Ma az utolsó óráról le lettem küldve a tanárihoz, hogy elkérjek egy kulcsot, és belebotlottam Timár Andár Tanár Úrba, akit én személy szerint iszonyúan tisztelek, habár engem sosem tanított. Magyart tanított a nővéremnek tavalyig, amikor Julcsi elballagott. A lényeg az, hogy a folyosón leszólított, hogy megmondja, hogy (ugyan nem tudja, mi lett a novellaíró versenynek az eredménye), szerinte én voltam a legjobb. Én nem győztem hálálkodni, talán ő nem is tudta, mennyire fontosak nekem a szavai. Közvetlenül utána tavalyi magyartanárom is mondta, hogy szerinte is nagyon jó voltam, és mindenféleképpen pályázzak az iskola következő, Nagy Pályázatán.
Mint utólag kiderült, a novellámat azért nem értékelték, mert nem a cikk témájáról szólt. Nem tudom, engem nem indított be a téma, hogy a Mikulás repülőit lelövi valami drogbanda, de gondoltam, a WTC tornyok katasztrófájában is szerepelt egy-két repülőgép...
Tehát, tényleg a fellegekben jártam. És nem csak azért, mert két, számomra fontos tanár vélte a munkámat kiemelkedően jónak, hanem azért is, mert rájöttem, mennyire szeretek írni. Otthon sok-sok versem van, novellám ugyan kevesebb, de csak mert nem foglalkozom velük eleget. Sokat olvasok, és sokat gondolkozok. Rengetegszer eszembejutnak témák, gondolatok, amiket szívesen leírnék, és íme, erre kiderül, hogy nem is olyan nagy butaságok. Ki tudja, talán még egyszer valami íróféle lesz belőlem. Ez az első szakma, ami igazán megmozdít bennem valamit. Igaz, a középszintű íróknak nehéz életünk van. Tehát a legjobbak között kell lenni. :)
A.

Ruanda

Ha egy héttel korábban kérdezed, valószínű fogalmam sincs, mi az a Ruanda. Nem biztos, hogy azért, mert tájékozatlan vagyok, vagy mert 16 éves, mert ha most megkérdezném nagymamámat, vagy esetleg egyik-másik tanáromat, ők sem biztos, hogy tudnák, mi az a Ruanda. Vagy Te, kedves olvasóm. Mi az, hol van, és mi történt ott?
Az informáltabb emberek itt Magyarországon talán azt mondják, hogy Ruanda egy kis arfikai ország, ahol valami népirtás volt nemrég. Igen. A Ruandai Népirtás 1994-ben.
Vujity Tvrtko legújabb könyve, a Pokoljárás pontosan erről a Ruandai Népirtásról beszél a második fejezetben. Én nem nagyon tudom leírni, összefoglalni, amit ő látott abban az országban, annyit azért mindenkinek ajánlok, hogy olvassa el ezt a könyvet. Tanulságos. Sok-sok kérdést felvet, és sok-sok szörnyűséget megmutat. Eddig azt hittem, hogy a képzelet világánál nincs kegyetlenebb. Rájöttem, hogy van: az embertelenségnek soha nem volt, és soha nem lesz határa.
Olvasd el, és beszéljünk róla. Mert erről beszélni kell. Miért nem hallottunk mi erről itt, Nyugaton, hogy mi történt, és mi TÖRTÉNIK mai napig Afrikában, Ázsiában, vagy akár csak a szomszédunknál, bárhol. A történetnek sok üzenete van, de ami számomra talán a legfontosabb: az életet szeretni kell, és amit kaptam (még ha kölcsönbe kaptam is), tiszteljem, szeressem. Ez a könyv olyan, amit mindenkinek olvasni kell.
A

Trixi

Kutyusunk nem értette, miért adok olyan furi hangokat ki magamból - hát a fénykép kedvéért! :-)

Hétfőn iskola...

...és semmi kedvem iskolába menni!!! Olyan jó volt ez a két hét (mi megkaptuk ezt a hetet telejsen, síszünet néven) és valahogy jó lenne folytatni. A szünet nagy részét olvasással töltöttem. A karácsonyi (téli) szünetet általában ezzel töltöm, de most egy kicsit többet olvastam, mint szoktam. A legmeghatározóbb könyv a Setét Torony volt Stephen Kingtől, szerintem zseniális, bár nagyon hosszú a maga hét kötetével (amiből kettő több mint 900 oldal).
Ami a tanulást illeti, rengeteg dolgom lenne még. Fizikából fogunk félévi vizsgázni, de én még nem nagyon tanultam rá. Az Illyés Gyula Gimiben mi minden félévben vizsgázunk, és az osztály idén a fizikát húzta. Nem vagyok túl jó fizikából, inkább a humánabb tantárgyak "jönnek be". Eddig a témazáróimat úgy vészeltem át, hogy volt barátom, Marci (aki emeltszintüzött fizikából) nagyjából elmagyarázta a dolgokat, de most saját buksikámra leszek bízva...
Történelemből életem első esszéjére kell felkészülnöm, a téma: a spártai állam és az athéni demokrácia kialakulása. A jegyzeteimből táplálkozom, eddig egész sikeresen.
Szóval ma nem lesz túl sok szabadidőm! Pedig a Ragyogás című SK könyv nagyon izgatja a fantáziámat, és a Pokoljárást is el szeretném olvasni még. Na meg az Aranygyapjút, meg még ezer más könyvet. Kéne nekem egy olyan kis időnyerő homokóra, amit Hermione használt a HP-ben. :) Vicces lenne, de elfogadnám.
A

Az idei karácsony

Idén a karácsonyunk otthon meglepően jól sikerült. Anyucinak és Apucinak (ahogy szüleinket otthon hívjuk mi négyen, lányok) egy vászonnaptárat adtunk, ezzel a képpel. --> Egyik nap elmentünk Herceghalomba (ahol Apuci és Julcsi laknak), és Jocival, Julcsi barátjával megcsináltuk a képeket. Zsuzsi (kisebb nővérem) és barátja, Fábi összemontázsolták az öt legjobb képet, és íme, ez lett belőle. A Pánk nagyon örült neki, és Anci is.
Az ajándékokon túl ez az idei karácsony tényleg jó volt. Az elején nem nagyon volt karácsonyos hangulatom, de amikor mi hatan leültünk a nappaliban, és egy énekkel kezdtük (Stingtől a Fragile, Apuci egyik legkedvencebb dala), az csodálatos volt. Négyen énekeltük, lányok, Anyuci beszállt a refrénnél. Utána laza ajándékozás, mindenki személyesen odaadta a másiknak a kis csomagokat, és valahogy az egész olyan felnőttes volt. Már nem barbibabát kapunk éjjeli mackóval, hanem könyveket, telefonokat (kösziköszi!), parfümöt, és olyan felnőttes dolgokat (és persze irtózatos nagy baromságokat is, de ez már csak az ajándékozásokkal jár, és én ezt is nagyon szeretem). Habár én is, és szerintem testvéreim is tudják, hogy még mindig gyerekek vagyunk valamilyen szinten. [Gondoljatok csak a csajos kirándulásokra, ahol valahogy senkinek nem sikerült normálisan viselkedni, és az öltözködés sem ment mindig. De hogy mi mennyit nevettünk!! :) ]
Egy szó mint száz, büszke vagyok az idei karácsonyunkra, hogy olyan ügyesek voltunk, és nem volt túl sok zűr. Arra is, hogy kezdünk felnőni, amivel persze elveszti az egész egy kicsit a varázsát, de ugyanakkor tudatosítja, hogy az élet - bármennyire is nem szeretnénk - még karácsonykor is megy tovább.
A

Blogom 2

Szép lassan kezdem kitapasztalni ezt a blogos dolgot, és ma csak két nagyon durva helyesírási hibát találtam benne. Nekem azt tanították általánosban, hogy az egyetlen szó, amit ly-vel kezdünk, a lyuk. Azt nem mondták, hogy a lyukadtam is ilyen szó... Igen, a hajszínem szőke, de ne ítéljünk meg senkit első látásra...
Ez az egyiptomi kirándulás érdekes dolog volt Apum részéről. Nekem is fel volt ajánlva, hogy elmehetek, de nemet mondtam. Hogy miért? Arra talán később mindenki rájön. És levonja a következtetéseket.
A

Ajándékok Egyiptomból

Eszter hugom és apukám Egyiptomban töltötték a szilvesztert, és ezeket kaptam tölük: egy karkötö, egy medál és egy kulcstartó.

A Blogom

Ma tanulni akartam...
... és itt lyukadtam ki. Úgy volt, hogy a német memoritereimet fogom begépelni átírva, de miközben az új Sony Ericssonomon keresgéltem a zenéimet (hogy ne unatkozzam má'), elküldtem egy képet "a blogba" - dúsztom nem volt, mit csinálok. Erre kapom az sms-t hogy izébigyóhogyishíjják, és hogy csináljak blogot. Itt ültem a net előtt, hát csináltam. Íme.
És nem is olyan buta ötlet ez! Sok mindenre jó egy ilyen, úgyhogy most ezerrel elkezdem tanulgatni, hogy mik rejlenek egy ilyenben (a hibákért előre bocsi), aztán talán még egész jó is kisülhet belőle.
A

Húgommal

Próbálkozni lehet...