Nem tudok leszállni a fellegekből...

...annyira boldog vagyok!
Nálunk, Az Illyésben minden évben van egy "Illyés Napok" rendezvény, közvetlenül karácsony előtt. (www.illyes-bors.sulinet.hu) Az Illyés Napokon nagyon sokféle dologban mérjük össze tudásunk, többek között van novellaíró verseny is. Ez úgy működik, hogy egyik nap (a háromból általában az elsőn) beülünk az iskola géptermei közül az egyibe, kapunk egy nagyon rövid cikket, és azzal kapcsolatban írni kell egy novellát. Hogy pontosan mit jelentett ez az azzal kapcsolatban, azt én nem tudtam egészen pontosan, és ez lett a "vesztem". Vagy talán nem is nagy veszteség. A lényeg az, hogy az utolsó Illyés Napon kihirdették az összes eredményt, és én nem voltam sehol. Nem is csodáltam, annyira nem éreztem jónak a novellámat, így mára szinte el is felejtettem, hogy írtam valaha egy novellát a WTC tornyában szörnyethalt zsidó származású magyar lányról és édesanyjáról. A címe A hírvivő volt.
Akkor miért is vagyok olyan boldog? Ma az utolsó óráról le lettem küldve a tanárihoz, hogy elkérjek egy kulcsot, és belebotlottam Timár Andár Tanár Úrba, akit én személy szerint iszonyúan tisztelek, habár engem sosem tanított. Magyart tanított a nővéremnek tavalyig, amikor Julcsi elballagott. A lényeg az, hogy a folyosón leszólított, hogy megmondja, hogy (ugyan nem tudja, mi lett a novellaíró versenynek az eredménye), szerinte én voltam a legjobb. Én nem győztem hálálkodni, talán ő nem is tudta, mennyire fontosak nekem a szavai. Közvetlenül utána tavalyi magyartanárom is mondta, hogy szerinte is nagyon jó voltam, és mindenféleképpen pályázzak az iskola következő, Nagy Pályázatán.
Mint utólag kiderült, a novellámat azért nem értékelték, mert nem a cikk témájáról szólt. Nem tudom, engem nem indított be a téma, hogy a Mikulás repülőit lelövi valami drogbanda, de gondoltam, a WTC tornyok katasztrófájában is szerepelt egy-két repülőgép...
Tehát, tényleg a fellegekben jártam. És nem csak azért, mert két, számomra fontos tanár vélte a munkámat kiemelkedően jónak, hanem azért is, mert rájöttem, mennyire szeretek írni. Otthon sok-sok versem van, novellám ugyan kevesebb, de csak mert nem foglalkozom velük eleget. Sokat olvasok, és sokat gondolkozok. Rengetegszer eszembejutnak témák, gondolatok, amiket szívesen leírnék, és íme, erre kiderül, hogy nem is olyan nagy butaságok. Ki tudja, talán még egyszer valami íróféle lesz belőlem. Ez az első szakma, ami igazán megmozdít bennem valamit. Igaz, a középszintű íróknak nehéz életünk van. Tehát a legjobbak között kell lenni. :)
A.