Az egyik legveszélyesebb fegyver ezen a világon. És ami a legrosszabb, hogy a veszély nem is csupán az emberben keltett reakció, hanem a vágy. Mert az ember egy olyan furcsa lény, ami valamilyen rejtélyes okból kifolyólag szereti – ha fél.
Félelem. Ott van mindig és mindenhol. Habár más formában és fokozatban jelenik meg. Sokan sokszor használják, hol kicsiben, hol nagyban, mert az egyik legjobb manipuláló eszköz. De ha a saját életedre tekintesz, rájössz, hogy a hétköznapjaidban is jelen van. Habár ott igazán senki nem áll a félelem mögött, csak saját magad.
Ami minden félelemben közös, az a bénultság. Mert ha félsz, akkor nem tudsz úgy cselekedni, ahogy normális esetben tennéd, félelem nélkül. Megbénulsz. Lezsibbadsz. Próbálsz menekülni. Hol sikeresen, hol sikertelenül. Van, aki azt mondja, hogy ő sosem fél. Leküzdte a félelmet, és soha, semmitől nem fél, hiszen elméletben tudja, hogy a félelem hátráltat, és ki is tudja kerülni. Én ezt még senkinek nem hittem el, mert mint már mondtam, szerintem a félelem az emberi lénynek nem csak jellemző tulajdonsága, hanem lételeme is. Rengeteg oldala van. És nem mindegyik negatív.
Pedig milyen bután hangzik – szeretek félni. Ám aki megmosolyogja ezt a mondatot, attól megkérdezném: volt-e már vidámparkban? Olvasott-e már horrort? Ment-e már bele kétségbeesetten abba a bizonyos sötétségbe, ahol tudta jól, hogy félni fog, és éppen ezért tartott afelé? Talán mert tudta, sejtette, hogy a félelem erősebbé tesz, a félelem megváltást hoz, a félelem előre hajt, a félelem kibúvó, a félelem valami teljesen ismeretlen ismerős?
Én félek. Ezért bénultam le, és ezért nem vagyok cselekvőképes. Félek, sőt, rettegek attól, hogy nem fogok megfelelni az elvárásoknak. A legrosszabb az, hogy az emberektől félek. A reakcióktól. A megszégyen
üléstől. A kérdően vádló pillantásoktól… A saját pillantásomtól.
Mindenkinek mást jelent a félelem. De az okos ember tudja, hogy mikor köszönt be az életébe. És az erős ember, aki a helyes utat akarja választani, felveszi ellene a küzdelmet. Van, hogy le is győzi. És amikor az idő segítségével továbbhaladva hátrafordul, és belenevet a saját félelmének az arcába – azok előtt az emberek előtt tisztlegek. De sajnos még ezeknek az erős, kemény embereknek is vissza kell fordulni megint, hogy előretekintve tudják folytatni az utat az időben. És bizony ott vannak a következő feketén gomolygó félelem-felhők. És lehet, hogy az az erős ember, aki visszatekintve győzelmet talált, a következő felhőbe belefullad.
Félelem. Ott van mindig és mindenhol. Habár más formában és fokozatban jelenik meg. Sokan sokszor használják, hol kicsiben, hol nagyban, mert az egyik legjobb manipuláló eszköz. De ha a saját életedre tekintesz, rájössz, hogy a hétköznapjaidban is jelen van. Habár ott igazán senki nem áll a félelem mögött, csak saját magad.
Ami minden félelemben közös, az a bénultság. Mert ha félsz, akkor nem tudsz úgy cselekedni, ahogy normális esetben tennéd, félelem nélkül. Megbénulsz. Lezsibbadsz. Próbálsz menekülni. Hol sikeresen, hol sikertelenül. Van, aki azt mondja, hogy ő sosem fél. Leküzdte a félelmet, és soha, semmitől nem fél, hiszen elméletben tudja, hogy a félelem hátráltat, és ki is tudja kerülni. Én ezt még senkinek nem hittem el, mert mint már mondtam, szerintem a félelem az emberi lénynek nem csak jellemző tulajdonsága, hanem lételeme is. Rengeteg oldala van. És nem mindegyik negatív.
Pedig milyen bután hangzik – szeretek félni. Ám aki megmosolyogja ezt a mondatot, attól megkérdezném: volt-e már vidámparkban? Olvasott-e már horrort? Ment-e már bele kétségbeesetten abba a bizonyos sötétségbe, ahol tudta jól, hogy félni fog, és éppen ezért tartott afelé? Talán mert tudta, sejtette, hogy a félelem erősebbé tesz, a félelem megváltást hoz, a félelem előre hajt, a félelem kibúvó, a félelem valami teljesen ismeretlen ismerős?
Én félek. Ezért bénultam le, és ezért nem vagyok cselekvőképes. Félek, sőt, rettegek attól, hogy nem fogok megfelelni az elvárásoknak. A legrosszabb az, hogy az emberektől félek. A reakcióktól. A megszégyen
üléstől. A kérdően vádló pillantásoktól… A saját pillantásomtól.Mindenkinek mást jelent a félelem. De az okos ember tudja, hogy mikor köszönt be az életébe. És az erős ember, aki a helyes utat akarja választani, felveszi ellene a küzdelmet. Van, hogy le is győzi. És amikor az idő segítségével továbbhaladva hátrafordul, és belenevet a saját félelmének az arcába – azok előtt az emberek előtt tisztlegek. De sajnos még ezeknek az erős, kemény embereknek is vissza kell fordulni megint, hogy előretekintve tudják folytatni az utat az időben. És bizony ott vannak a következő feketén gomolygó félelem-felhők. És lehet, hogy az az erős ember, aki visszatekintve győzelmet talált, a következő felhőbe belefullad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése