Lelkiismeret-furdalásom van. Ez valami furcsa társadalmi betegség lehet, hogy amikor valaki nem dolgozza halálra magát, esetleg hazaért még sötétedés előtt (természetesen napfelkelte előtt indul el, ezt megemlíteni sem érdemes), és hétvégénként talán otthon találja a családja, az egy olyan disznó, akinek a homlokára szép vörös festékkel a LUSTA szót pingálták.
Én ebben az évben szándékosan lecsökkentettem a délutáni „extra” elfoglaltságaimat a lehető legkevesebbre. Egy héten csupán három különórám van: egy angolóra, egy gitáróra és egy dráma-történelem szakkör. Időben összesen 4 óra. Ezen kívül annyi, hogy otthon ülök, és angolt tanulok ezerrel – készülök a nyelvvizsgára.
Mégis, ez a megmagyarázhatatlan lustaság érzés, ez a lelkiismeret-furdalás folyamatosan bennem mocorog. Van, hogy rosszallóan rám morog, amikor délután lefekszem pihenni egy kicsit, vagy olvasok egy órácskát. Néha elnézegetem szegény húgomat, aki még szombaton is van, hogy hatkor kel, gyermekvasutazik, rádiózik a suliban, bábozik, egész mellesleg felvételizik a gimibe, és ha éppen van egy percnyi ideje, biztos, hogy bemegy Pestre és a haverokkal gangel. Gyakorlatilag csoda
, ha itthon van. Nekem is volt ilyen időszakom, jól emlékszem még rá. De nem is szükséges az emlékezőkémet túráztatnom, elég, ha körbenézek az osztályomban. Délelőtt az iskolában múlatják az időt a diákok (nagyon ritkán még tanulnak is valami számukra hasznosat), délután pedig örökmozgó-taktikát folytatnak, pattognak különóráról különórára, edzésről edzésre, barátokról barátokra. Azám, de a fizikatanárom belénk verte, hogy örökmozgó márpedig nem létezik. Csupán illúzió, elérhetetlen vágyálom. Mint már említettem, én is éltem örökmozgó-életstílust, és egy idő után ki is égtem rendesen lelkileg. Nem embernek találták ezt ki. Pláne nem tizenéves tinédzsereknek.
Ezeket a dolgokat hajtogatom magamban, és láss csodát, a lelkiismeret-furdalás nem tűnt el. Le merném fogadni, hogy egy idő múlva valami, mint egy hatalmas társadalmi mágnes, visszahúz a mókuskerékbe. Ott pedig csupán két választás lehetséges: megszoksz vagy megszöksz. Nem, valójában nincs is választás. Ebben a világban, ebben az időben nincsen.
Én ebben az évben szándékosan lecsökkentettem a délutáni „extra” elfoglaltságaimat a lehető legkevesebbre. Egy héten csupán három különórám van: egy angolóra, egy gitáróra és egy dráma-történelem szakkör. Időben összesen 4 óra. Ezen kívül annyi, hogy otthon ülök, és angolt tanulok ezerrel – készülök a nyelvvizsgára.
Mégis, ez a megmagyarázhatatlan lustaság érzés, ez a lelkiismeret-furdalás folyamatosan bennem mocorog. Van, hogy rosszallóan rám morog, amikor délután lefekszem pihenni egy kicsit, vagy olvasok egy órácskát. Néha elnézegetem szegény húgomat, aki még szombaton is van, hogy hatkor kel, gyermekvasutazik, rádiózik a suliban, bábozik, egész mellesleg felvételizik a gimibe, és ha éppen van egy percnyi ideje, biztos, hogy bemegy Pestre és a haverokkal gangel. Gyakorlatilag csoda
, ha itthon van. Nekem is volt ilyen időszakom, jól emlékszem még rá. De nem is szükséges az emlékezőkémet túráztatnom, elég, ha körbenézek az osztályomban. Délelőtt az iskolában múlatják az időt a diákok (nagyon ritkán még tanulnak is valami számukra hasznosat), délután pedig örökmozgó-taktikát folytatnak, pattognak különóráról különórára, edzésről edzésre, barátokról barátokra. Azám, de a fizikatanárom belénk verte, hogy örökmozgó márpedig nem létezik. Csupán illúzió, elérhetetlen vágyálom. Mint már említettem, én is éltem örökmozgó-életstílust, és egy idő után ki is égtem rendesen lelkileg. Nem embernek találták ezt ki. Pláne nem tizenéves tinédzsereknek.Ezeket a dolgokat hajtogatom magamban, és láss csodát, a lelkiismeret-furdalás nem tűnt el. Le merném fogadni, hogy egy idő múlva valami, mint egy hatalmas társadalmi mágnes, visszahúz a mókuskerékbe. Ott pedig csupán két választás lehetséges: megszoksz vagy megszöksz. Nem, valójában nincs is választás. Ebben a világban, ebben az időben nincsen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése