Imádok az apró titkaimról csacsogni a barátnőmmel, ám van, hogy egy-két mélyebb gondolatom is akad (ugyan ritkán), és az is előfordul, hogy az ilyen kósza elmélkedéseket ki is fejtem – neadjisten egy blogbejegyzésben.
Vannak viszont olyan dolgok, amiket nem írok le. Nem szeretnék közhellyel élni, miszerint: lelkem legmélyebb, legbelsőbb titkait, mert most nem is erre gondolok – legalábbis nem a szó szoros értelmében.
Az teljesen normális, hogy titkaim vannak, és ezeket nem tárom a Nyilvánosság elé. Most azokra a dolgokra gondolok, amiket még a kis rejtett füzetembe – ami mindig a fiókom legsötétebb zugában pihen, és várja, hogy félelmetes dolgokat osszak meg vele – sem írom bele. És mondhat bárki bármit – mindenkinek vannak dolgai, amiket az ember nem hogy le nem ír, de nem is akar gondolni rá.
Pedig folyton arra gondol. Lelkének és eszének az a része, amihez már nem kaptunk hozzáférési jelszót, állandóan a témát csócsálgatja, épp ezért ha le akarnánk írni, valószínű csak letisztult, nyilvánvaló, egyszerű mondatot kapnánk, mint például: Szerelmes vagyok a párom öccsébe. Soha nem szerettem a férjemet. Félek a szextől. Gyűlölöm a gyerekemet. És a többi.
Mondatok, amiket az életben nem írsz le. Nem gondolsz rá. A túlélésed végett. És lehet, hogy ha megkérdezel egy pszichomókust, akkor az megpróbálja letisztítani számodra ezeket a mondatokat, nyilvánvalóvá tenni, de ha engem kérdezel, szerintem nem mindig ezt kell tenni. Nem baj, ha tisztában vagy a mondataiddal. Pontosabban A Mondattal. De ha olyan bátor vagy, hogy szembenézel vele, akkor csak egyetlen tanácsom lenne – mérlegelj okosan. És soha ne írd le azt a mondatot.
Ez Freud, nem?
Vannak viszont olyan dolgok, amiket nem írok le. Nem szeretnék közhellyel élni, miszerint: lelkem legmélyebb, legbelsőbb titkait, mert most nem is erre gondolok – legalábbis nem a szó szoros értelmében.
Az teljesen normális, hogy titkaim vannak, és ezeket nem tárom a Nyilvánosság elé. Most azokra a dolgokra gondolok, amiket még a kis rejtett füzetembe – ami mindig a fiókom legsötétebb zugában pihen, és várja, hogy félelmetes dolgokat osszak meg vele – sem írom bele. És mondhat bárki bármit – mindenkinek vannak dolgai, amiket az ember nem hogy le nem ír, de nem is akar gondolni rá.Pedig folyton arra gondol. Lelkének és eszének az a része, amihez már nem kaptunk hozzáférési jelszót, állandóan a témát csócsálgatja, épp ezért ha le akarnánk írni, valószínű csak letisztult, nyilvánvaló, egyszerű mondatot kapnánk, mint például: Szerelmes vagyok a párom öccsébe. Soha nem szerettem a férjemet. Félek a szextől. Gyűlölöm a gyerekemet. És a többi.
Mondatok, amiket az életben nem írsz le. Nem gondolsz rá. A túlélésed végett. És lehet, hogy ha megkérdezel egy pszichomókust, akkor az megpróbálja letisztítani számodra ezeket a mondatokat, nyilvánvalóvá tenni, de ha engem kérdezel, szerintem nem mindig ezt kell tenni. Nem baj, ha tisztában vagy a mondataiddal. Pontosabban A Mondattal. De ha olyan bátor vagy, hogy szembenézel vele, akkor csak egyetlen tanácsom lenne – mérlegelj okosan. És soha ne írd le azt a mondatot.
Ez Freud, nem?
A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése