Dilemma

Tanultam valamit az elmúlt időben. Jó, nem ez életem felfedezése, de ezekből a kis dolgokból fog egyszercsak valami emberféle gyúródni. És mint minden tanulási folyamat, ez is fájdalmasan vésődött belém (najó, a kémiát egyszerűen leírom egy kis papírra, az nem fáj). Lelkizés következik, akinek nincs gyomra hozzá, ugorhat egy bekezdést. De ígérem, rövid leszek.
Rájöttem, hogy egy kapcsolatban én is számítok. Most konkrétan a párkapcsolatokról beszélek. Nagyon sokáig voltam úgy, sőt, a közelmúltig ez így volt, hogy úgy gondoltam, az a szent, amit a másik szeretne. Úgy éreztem, hogy ha nem kapja meg, amit akar, akkor elvesztem, elmegy, és nekem mindent meg kell tennem, hogy ez ne történjen meg. Márpedig értem is lehet küzdeni, és ha valamit nem akarok, akkor nem akarom és kész. Vagy ha valamit szeretnék, akkor igenis kiállok mellette, és ha az illetőnek esetleg baja van vele, megbeszéljük, mi az. De legalább megbeszéljük, nem az van, hogy „jaj, ő erre biztos nemet mond”. Szóval lehetek egy kicsit önző is egy párkapcsolatban, végülis nem az anyja vagyok, és a kapcsolat 50%-a rólam szól.
Nos, ennyit a lelkizésről. Amúgy egész rendben van mostanában a lelki világom, viszont akad egy nagy dilemma, amivel nem nagyon bírok. Már biztos meséltem az Egyoszról, ez az iskolánkban A Diákönkormányzat. Már két éve szerves tagja vagyok, mint osztályképviselő (szenátor), és tavaly diákelnök-jelöltként indultam az iskolai választáson, de elbuktam. Hibáiból tanul az ember (lásd fönt is), és úgy érzem, hogy ha idén indulnék, megfelelő alelnöktárssal, akkor megnyerném. Meg nem is nagyon lenne ellenfelem, de hadd higgyem már, hogy ilyen kóser vagyok. :) Nos, a dilemma tárgya viszont az, hogy induljak-e. Nagyon mélyen magamba néztem, és ujjongást találtam, mert imádnám ezt a munkát. A zökkenő az, hogy ez egy nagyon időigényes és stresszes dolog, ami az energiáim nem kis részét lekötné. Viszont nagyon sokat tanulhatnék belőle. De lehet, hogy inkább a tanulmányaimra kéne koncentrálnom. Mégis, tele vagyok ötletekkel, és ez egy kreatív munka. De annyi konfliktushelyzet van. Viszont lehet emberekkel dolgozni... Egyszóval jönnek a kontra-pro mondatok, egymás lábnyomában, egymás tarkóját szaglászva, és keresve egymás nyakán az ütőeret, de eddig egyiknek sem sikerült megtalálni. Én meg itt állok, és fogalmam sincs, hogy van-e bennem elég erő ahhoz, hogy ezt végigcsináljam. Nem áll ugyanis túl sok ember mögöttem, a csapatot ki kell építeni, a szervezet felépítése használhatatlan, és még egy-két újítás tökéletesen esedékes. Én már annak is örülnék, ha működőképes lenne az Egyosz. Hála a hagyományoknak ez úgy-ahogy teljesül, de tavaly például elég szépen megbukott.
Akkor ennyit a dilemmákról. Amúgy szívesen vennék ez ügyben véleményeket és további pro-kontra mondatocskákat, hátha az egyiknek farkasfoga lesz.
A.