Mondtam már hogy nekem szuper-anyukám van? Normális esetben ugyan mindenkinek ez lenne a véleménye a saját anyukájáról, de nekem tényleg az van :). Ez a szupi-anyu szünet előtt egy héttel kitalálta, hogy elmegyünk a hosszú hétvégén Prágába. Nos, nem részletezem az összeszervezés bonyolult és idegeket próbáló részleteit (hiszen ha a gyereked 12 éves elmúlt, már nem lehet követni, hogy mikor hol van, anyumnak meg négy ilyen gyereke van...), a lényeg az, hogy a végső felállás: Anyum, barátja Gyuri, Julcsi nővérem, barátja Joci, Eszter húgom és jómagam. Az úticélt időközben megváltoztattuk, és Pozsony lett Prágából, mert nem akartunk olyan sokat utazni.
Anyukám szülinapjára (aug. 29) kapott egy Peugeot 407-est. A legvagányabb kocsi a világon, bár meg kell hagyni, nem akarnám feldühödött állapotában látni az autót - láttátok már a szemét? Fééélelmetes! Szóval a "pözsóban" voltunk anyu, Gyuri, Eszter meg én, a Pólóban meg Julcsi és Joci. Jocinak már kb fél éve van jogsija, és el sem tudjátok képzelni, hogy örült a farkának ez a két 19 éves nagy gyerek, hogy "saját" kocsival utazhat. Édesek voltak.
Elindultunk 2-án pénteken, leparkoltunk Pozsony belvároságban (szintén nem részletezném), és elkezdtük a felfedező-körutunkat. (Volt nálunk két bicigli, de nem nagyon használtuk) Iszonyú mázlink volt, pikk-pakk találtunk egy nagyon vagány kis szállást, ami még olcsó is volt, igaz, a nyolcadikra kellett fölliftezni, és a szobánkból ha kinéztünk, egy hatalmas T-com felirat virított kedves arcocskánkba. Ezzel egy édes story: apumnak lefotóztam a feliratot, és elküldtem mms-ben, azzal a szöveggel, hogy "kilátás a szobánkból :P". Ha tudom, hogy éppen Ausztriában van sportolni, nem biztos hogy megtettem volna, mert szinte rögtön jött a válasz mms - kilátás az ő szobájából. Hát, megmutattam tesóimnak, röhögtünk rajta egy jót.
A legjobb az egészben az volt, hogy fesztelen volt a hangulat, és egyszer sem volt sértődés, megbántódás, kiabálás, ilyesmi. Sajnos nekem sokszor volt olyan tapasztalatom, hogy a kirándulásoknál ez elkerülhetetlen. Mindenki azt csinált, amit akart, de így is volt összetartás, együtt voltunk, és jó volt hangulat. Szombaton átmentünk Ausztriába Heinburgba, ahol túráztunk egy nagyot, de voltunk a Duna másik oldalán is, Dévény váránál, ami szintén gyönyörű volt. Gyurival imádok várnézőbe menni, mert nem csak hogy történelemtanár, de kiváló régész is, így mindig lehet számítani emberi csontok hazalopására, ha vele vagyunk. A mostani termés egy ujjperc volt, meg valami lapos.
Huh, már most is nagyon bő lére eresztettem a mondandómat, habár egy vicces esetet még mindenképp elmesélek, mielőtt befejezem: Ausztriából jöttünk haza a szállásra (két kocsival), amikor kitaláltuk, hogy nekünk sör kell meg rágcsi, álljunk meg a Tescoban. Gyuri jól ismeri Pozsonyt, így elég ügyesen odatalált a Tescohoz, de zárva volt. Jött a feladat: találjunk haza. Mint később kiderült, a Tesco-szállás út körülbelül három utcasarok, és két perc, na nekünk a menetidőt sikerült nagyon vagányul fél órára bővíteni. Nem volt nagy forgalom, mert este volt már, de azért csináltunk mi olyat is, hogy anyu a négysávos úton a bal szélen balra akart kanyarodni, amikor meggondolta magát, és jobbra ment, mert ott zöld volt a lámpa. Joci utána. Amúgy Joci végül már mindig úgy követett minket, hogy sose lehet tudni alapon mindenre fel volt készülve. Duplazáróvonal átlépés, behajtani tilos tábla, stb.. mi ez nekünk? Akkor kezdett izgi lenni a dolog, amikor a belváros helyett egy hatalmas töltésnél lyukadtunk ki, valami híd alatt, és nem hogy belváros, de egy lámpaoszlop sem volt sehol. Egyébként végül hazaértünk, a hatalmas T-com táblának hála, és hatalmas röhögcsélés mellett elemeztük az esti sightseeinget. (Ja amúgy sört sikerült venni, úgy hogy Anyu észrevett egy benzinkutat - természetesen miután már túlmentünk rajta, úgyhogy az út közepén kellett visszatolatnunk...)
Vasárnap hazajöttünk, még elbúcsúztunk a várostól, és ettünk egy fagyit. Én nagyon bírtam a kis kiruccanást, főleg hogy ilyen szuper anyum van, aki képes volt 150 000-ből kihozni három napot, amiben nem csak a szállás, kaja és belépőjegyek voltak benne, hanem két nadrág (Julcsinak és nekem), egy kislabda Eszternek, amit végig dobáltunk mindenhol, valamint egy-két apró ajándék ennek-annak. Szóval tényleg nagyon jól kijöttünk, büszke vagyok magunkra.
A szünet végeztével én most infóra készülök, és angolozom. Na de ez már egy másik történet...
A
Julcsi elfáradt, gondolta ledől. Itt labdáztunk egy jót Eszterrel és Jocival - cicásat, ja nem macskásat!
"Kilátás az ablakból..."
Joccci...
Gyurrancs-Murrancs és Szuperanyu. Hát nem éédesek? :)
Az utolsó fagyizás.
Ez még az elején készült, miért ne rakjam utoljára? Egyébként ez Pozsony legszebb sétáló utcája (szerintem), ahol a végén a főtérbe fut. (Mint a gyermek anyja kebelére...)
Anyukám szülinapjára (aug. 29) kapott egy Peugeot 407-est. A legvagányabb kocsi a világon, bár meg kell hagyni, nem akarnám feldühödött állapotában látni az autót - láttátok már a szemét? Fééélelmetes! Szóval a "pözsóban" voltunk anyu, Gyuri, Eszter meg én, a Pólóban meg Julcsi és Joci. Jocinak már kb fél éve van jogsija, és el sem tudjátok képzelni, hogy örült a farkának ez a két 19 éves nagy gyerek, hogy "saját" kocsival utazhat. Édesek voltak.
Elindultunk 2-án pénteken, leparkoltunk Pozsony belvároságban (szintén nem részletezném), és elkezdtük a felfedező-körutunkat. (Volt nálunk két bicigli, de nem nagyon használtuk) Iszonyú mázlink volt, pikk-pakk találtunk egy nagyon vagány kis szállást, ami még olcsó is volt, igaz, a nyolcadikra kellett fölliftezni, és a szobánkból ha kinéztünk, egy hatalmas T-com felirat virított kedves arcocskánkba. Ezzel egy édes story: apumnak lefotóztam a feliratot, és elküldtem mms-ben, azzal a szöveggel, hogy "kilátás a szobánkból :P". Ha tudom, hogy éppen Ausztriában van sportolni, nem biztos hogy megtettem volna, mert szinte rögtön jött a válasz mms - kilátás az ő szobájából. Hát, megmutattam tesóimnak, röhögtünk rajta egy jót.
A legjobb az egészben az volt, hogy fesztelen volt a hangulat, és egyszer sem volt sértődés, megbántódás, kiabálás, ilyesmi. Sajnos nekem sokszor volt olyan tapasztalatom, hogy a kirándulásoknál ez elkerülhetetlen. Mindenki azt csinált, amit akart, de így is volt összetartás, együtt voltunk, és jó volt hangulat. Szombaton átmentünk Ausztriába Heinburgba, ahol túráztunk egy nagyot, de voltunk a Duna másik oldalán is, Dévény váránál, ami szintén gyönyörű volt. Gyurival imádok várnézőbe menni, mert nem csak hogy történelemtanár, de kiváló régész is, így mindig lehet számítani emberi csontok hazalopására, ha vele vagyunk. A mostani termés egy ujjperc volt, meg valami lapos.
Huh, már most is nagyon bő lére eresztettem a mondandómat, habár egy vicces esetet még mindenképp elmesélek, mielőtt befejezem: Ausztriából jöttünk haza a szállásra (két kocsival), amikor kitaláltuk, hogy nekünk sör kell meg rágcsi, álljunk meg a Tescoban. Gyuri jól ismeri Pozsonyt, így elég ügyesen odatalált a Tescohoz, de zárva volt. Jött a feladat: találjunk haza. Mint később kiderült, a Tesco-szállás út körülbelül három utcasarok, és két perc, na nekünk a menetidőt sikerült nagyon vagányul fél órára bővíteni. Nem volt nagy forgalom, mert este volt már, de azért csináltunk mi olyat is, hogy anyu a négysávos úton a bal szélen balra akart kanyarodni, amikor meggondolta magát, és jobbra ment, mert ott zöld volt a lámpa. Joci utána. Amúgy Joci végül már mindig úgy követett minket, hogy sose lehet tudni alapon mindenre fel volt készülve. Duplazáróvonal átlépés, behajtani tilos tábla, stb.. mi ez nekünk? Akkor kezdett izgi lenni a dolog, amikor a belváros helyett egy hatalmas töltésnél lyukadtunk ki, valami híd alatt, és nem hogy belváros, de egy lámpaoszlop sem volt sehol. Egyébként végül hazaértünk, a hatalmas T-com táblának hála, és hatalmas röhögcsélés mellett elemeztük az esti sightseeinget. (Ja amúgy sört sikerült venni, úgy hogy Anyu észrevett egy benzinkutat - természetesen miután már túlmentünk rajta, úgyhogy az út közepén kellett visszatolatnunk...)
Vasárnap hazajöttünk, még elbúcsúztunk a várostól, és ettünk egy fagyit. Én nagyon bírtam a kis kiruccanást, főleg hogy ilyen szuper anyum van, aki képes volt 150 000-ből kihozni három napot, amiben nem csak a szállás, kaja és belépőjegyek voltak benne, hanem két nadrág (Julcsinak és nekem), egy kislabda Eszternek, amit végig dobáltunk mindenhol, valamint egy-két apró ajándék ennek-annak. Szóval tényleg nagyon jól kijöttünk, büszke vagyok magunkra.
A szünet végeztével én most infóra készülök, és angolozom. Na de ez már egy másik történet...
A
Pár kép a kirándulásról:
Eszter - nem normális, de így szeretjük. Amúgy utána fordítva is csinálta...
Eszter - nem normális, de így szeretjük. Amúgy utána fordítva is csinálta...
Julcsi elfáradt, gondolta ledől. Itt labdáztunk egy jót Eszterrel és Jocival - cicásat, ja nem macskásat!
"Kilátás az ablakból..."
Joccci...
Gyurrancs-Murrancs és Szuperanyu. Hát nem éédesek? :)
Az utolsó fagyizás.
Ez még az elején készült, miért ne rakjam utoljára? Egyébként ez Pozsony legszebb sétáló utcája (szerintem), ahol a végén a főtérbe fut. (Mint a gyermek anyja kebelére...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése