Az én olvasatom

Mi az irodalom? - Ezzel a kérdéssel kezdtük idén a magyarórákat még szeptember elején. Én egészen meg voltam döbbenve, hogy ott van a tökéletesen új tanár, akinek van két éve arra, hogy belénk verjen négy évnyi (emelt szintű...) irodalomanyagot, és mégis hosszú heteket áldoz ennek az abszurd kérdésnek a megválaszolására. Egész pontosan a meg nem válaszolására, mert a konkrét választ mai napig nem tudom. Csak olvasatokat.

Mert mi az irodalom? Azt tanultam, hogy ha egy kérdésre fogalmad sincs, mi a válasz, akkor vesd be az oppozíciós gondolkodást. Azaz a kérdés az: mi nem irodalom? Egyes számú választási lehetőség: ami nincs leírva, az nem szöveg. Ebben az esetben tovább kérdeznék: irodalom-e egy bevásárló lista? szójegyzék? tartalomjegyzék? üdvözlőkártya? dalszöveg? Kettes számú választási lehetőség: az írott szöveg és a szóbeli (orális) irodalom is létezik. Kérdések: irodalom-e a népdal? improvizáció (rap)? egy eposz? a zene??

Tehát visszatérnék az eredeti kérdésre: mi az irodalom? Szerintem minden irodalom, mert ebben élek. Ez az én olvasatom. Ez a kifejező eszközöm, számomra egy mosoly, egy szó, egy novella, egy érzés - minden irodalom. Én is irodalom vagyok. Ahogy egy matekosnak lehet ő maga a matematika, Einstein volt a megtestesült fizika, egy orvos egymagában lehet a Biológia, egy pap érezheti magát Megváltónak - mind igaz lehet. Miért ne lenne? Ki tiltja meg? Mi a cáfolat?

Sokakat kiborított a Vitorlás című novellám. Természetesen megértem, nem egy kedves novella, és kifejezetten botrányos tud lenni abban az esetben, ha az írót nem különíted el a műtől. Akik már több novellámat elolvasták, tudhatják, hogy néha elég nyersen tudom magam kifejezni, van, hogy gusztustalanul. De a második nagyon fontos dolog, amit megtanultam az után, hogy minden irodalom: soha ne keverd össze a valóságot az alkotással. Semmi közük ugyanis egymáshoz, az alkotó csak addig alkotó, amíg alkot, de ha kész van, onnantól kezdve semmi köze a műhöz. Csak olvasatokat tud neked mondani - az ő értelmezése lehet, hogy neked még csak fel sem merült az alkotás tanulmányozása alatt.

Tehát: a mű nem az alkotó. Én nem az vagyok, aki egy vitorlással lett öngyilkos (miért féltek ettől a szótól?!), az én apám nem adott nekem vitorlást, anyum szeméből nem folyik méreg. Én mindezt leírtam, és szomorú voltam azért, mert ezzel szomorúságot, vagy talán fájdalmat okoztam. Elkaptam egy életérzést, egy lehetséges életszituációt, amit metaforikusan megjelenítettem (tőlem telhetően jól, de valaki szerint ez a novella szuper, valaki lehet, hogy undorodik tőle), de ez az életérzés nem összekeverendő velem, vagy az én életemmel.

Az pedig, hogy ilyen heves érzéseket és reakciókat váltott ki a dolog, sokat mond nekem. És nagyon köszönöm ezeket a visszajelzéseket, továbbra is várom a hasonlókat! Csak léccilécci szóban/írásban, mert a metakommunikációm néha teljesen máshogy működik, mint egyeseké...

Következő novellám címe: A csigalépcső.

A.