A rövidebb út

Kedden bepakoltunk a kocsiba Anyummal, és eljöttünk Diósjenőre, a szokásos Gyuri-látogatóba. Legutóbb tavaly karácsony táján jártunk itt együtt, és már régóta vártam, hogy megismételjük. Gyurinál ráadásul van két csöpp kiscica, akiknek még nincs ugyan nevük, de én Kis Feketének és Borzosnak hívom őket. Akkorák, mint a tenyerem, de jóval gyorsabbak nálam. Különleges ismertetőjelük, hogy imádnak kertészkedni.

Tegnap aránylag korán keltünk, kilenc körül már reggeliztünk. Felmerült, hogy mit is kéne csinálni, én meg gyanútlanul rábólintottam a kérdésre: el szeretnék-e menni Drégely várába? Imádom a várakat, nagyon sokat láttam már, de messze nem mindet, úgyhogy ha vár, akkor jöhet. Gyuriék csak azt felejtették el mondani, hogy a várig 4 kilométer az út, mert kocsival járhatatlan az út. Én meg rádöbbentem, hogy kabátot bizony elfelejtettem hozni (miért hoztam volna?), az idő pedig már lent a kocsinál is picit szeles volt.

No de rajta, elindultunk, az erdő gyönyörű volt, a nap itt-ott kisütött, olyan igazi őszi erdei sétát tettünk a vár felé. Elég meredeken mentünk, de nekem, mint vérbeli túrázónak meg se kottyant! :) Fotóztam is, csak sajnos itt nem tudom feltölteni a képeket, majd ha hazaérünk, akkor feltöltöm a jobbakat.

A vár maga inkább csak várrom volt, és fent már emberekkel is találkoztunk, nem úgy, mint az odafelé vezető úton. Az egyik falnál volt egy fadoboz, szép magyar zászlóval átkötve, amit kinyitva egy emlékfüzetet találtunk, amibe lehetett írni. Anyu felcsapta a vaskos füzetet, aminek majdnem minden oldalára volt írva, és egy-két lapozás után felkiáltott: ,,Hát ez a Zsombi!" Kiderült, hogy az egyik tanítványa nevére bukkant, aki nemrég járt ott. Amikor kiörömködte magát, és küldött mms-t szlovák hálózatról Zsombiéknak, én is hozzáfértem a füzethez, és rajzoltam bele lábas csigát. A védjegyem.

Egy-két alma után jött a kérdés, hogy merre menjünk vissza: a vasúti síneken, vagy az erdőben, ahol jöttünk? Két mazochista sorstársam ellenem voksolt, úgyhogy muszáj volt a síneken mennünk. Én visszafelé bosszúból makkokkal bombáztam a hátukat, de sajnos nem nagyon zavarta őket. Itthon kiderült, hogy 4,1 kilómétert ségáltunk a síneken, plusz még amíg odajutotunk, az olyan 1 kilométer volt, tehát csináltunk egy nagyon hosszú és nagyon talpszétszedő kerülőt. Csináltam nektek egy fáintos kis térképet, hogy érzékeljétek a makkdobálós kedvem mértékét:

A kék az odaút, a piros a visszaút. De legalább láttuk a forrást. És vittem haza sok-sok makkot a macsekoknak is.

Hazaérve belezuhantam az ágyamba, és addig aludtam, amíg Gyuri kész nem lett az estebéddel - naaagyon fincsi lencseleves volt, tele zöldséggel meg husival. Rögtön evés után visszatámolyogtam az ágyamba, és megint aludtam, egészen a Gyuri-süti elkészüléséig. Nyamm. A süti eltüntetése után már nem feküdtem vissza, gondoltam estére is kell hagyni, úgyhogy lekaszáltam a farmomat Facebook-on és olvastam egy kicsit. Este még egy mozi, utána vissza az ágyba.

A tanulás így mára meg holnapra maradt. Rengeteg feladatom van, a tanárok sajnos nem mindig veszik figyelembe, hogy bizony szegény diáknak nem azért van szünete, hogy napokat tanulással töltsön. De hát ez van.
A.

PS: bocsánat a formázásért, a szöveg szétesik, ha a képet nem a szöveg megírása után illesztem be, de nem találtam még meg a megoldását a dolognak, sorry...