Különleges nap volt a mai. Na nem azért, mert reggel 9:50-kor már a sűrű ködben álldogáltam egy budaörsi téren, a városi 56-os megemlékezésen :S, sokkal inkább azért, mert ma családi ebéd volt itthon.
Nagyon sokat jelent nekem a családom, pedig manapság már sok helyen elterjedt a nézet a tinédzserek körében, miszerint csak ÉN és a haverok a fontos, a család pedig valami furcsa, zavaró körülmény. Nekem azért mégis jólesett, hogy - ugyan a szüleim már évek óta elváltak - mégis le tudtunk ülni együtt egy ünnepi ebédre, ami nem is volt olyan ünnepi. Anyuci Apuci mellett, Julcsi és Zsuzsi egy oldalon, Eszterrel ketten a kör végén. Viccelődve, Anci finom húslevesét és káposztáját dicsérve (tényleg isteni káposztát csinál!). Mindennapjainkat két-három különböző otthonban töltjük, az itthon viszont mindig ez a ház, és ez a hely marad, de csak ha mind a hatan idehaza vagyunk. Nem tudom pontosan, milyen csoda folytán hoztuk ezt össze, de eszméletlenül hálás vagyok érte. Estére már csak Anyuci és én maradtunk itthon, mindenki szétszóródott, mégsem bántuk. Jólesik egyedül is lenni néha.
Nem mondom, hogy minden szép és jó az életemben (beleőrülnék, ha nem lehetne harcolni), de annak nagyon örülök, hogy vannak ilyen biztos pontok, mint Ők. És ha csak egy-két havonta ülünk is össze húslevest enni vagy cumisüvegből kakaót inni és rajzfilmeket nézni, nekem mégis nagyon hiányozna, ha nem lennének ilyen alkalmak az életünkben.
A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése