Élni vagy nem élni

Tegnap egy nagyon kedves barátommal ebédeltem (szezánmagoscsirke, nyami), és felmerült egy kérdés, ami már régen is nagyon tudott bosszantani.

Ne értsetek félre, ezzel a barátommal tényleg nagyon jóban vagyok, legfőkképpen azt szeretem benne, hogy igenis megmondja, amit rólam gondol, például ha nem tetszik neki a hajam, fogja, kiveszi a hajgumit belőle (na azt utálom, de leszoktattam róla), mindezt abszolút nem bántóan teszi. A lényeg az, hogy ettünk, én mutogattam a magyar és fizikafüzetemet, ő szakadva röhögött a fizika-nem-tudásomon, majd megkérdezte, hogy "Anikó, és mikor élsz?".

Na bumm. Megint itt a kérdés: mikor élek én? Ott, akkor, abban a pillanatban nem tudtam szegénynek megfogalmazni, hogy mi is a problémám a kérdéssel, ezért csak hajtogattam, hogy élek én, élek, ő meg sorra megcáfolta: nem járok el partyzni minden pénteken, a legtöbb délutánom a tanulással, otthon, egyedül telik, hétvégénként mindenkit azzal kergetek el, hogy "haggyá', tanulok!", és ha esetleg egy kis szabadidőm van, hát biztos, hogy valami olyan ocsmányságot csinálok, mint az olvasás - vagy írás...

Volt egy hosszabb kapcsolatom még régen, és ott is folyton piszkálva voltam (magyarfakt!), hogy "nem élek". A legrosszabb, hogy én ezt minden további nélkül elhittem, és szenvedtem miatta. Akkori barátom legfőbb érve az volt, hogy nincsenek barátaim. Hát ezt is elhittem - pedig nem volt igaza. Tegnap is ez történt: ami mondva vagyon, az igaz vagyon. Rögtön bevettem. Elkezdtem gondolkodni, hogy mit is csinálok rosszul? Aztán valahogy, valamilyen rejtélyes okból kifolyólag rákérdeztem magamban, hogy mit is jelent az, hogy élni? Miért jelentené ez a fogalom azokat a dolgokat, amiket féltő jó barátom felsorolt nekem? Biztos így van ez?

Úgy döntöttem, hogy az én véleményem más lesz. Lehet, hogy nincs igazam, de mostantól ehhez tartom magam, lehet próbálkozni a meggyőzésemmel, ha úgy tetszik. Szerintem én igenis élek. Sőt, nagyon aktív, termékeny életet élek, habár tényleg nem megyek kocsmázni péntekenként. Tudniillik a péntek Kultúrpéntek, és mi olyankor Lizával kulturálódunk. Mozi, színház, kiállítás, ami akad. A másik, az olvasás. Nekem nagyon fontos, hogy sokat olvassak, ha nem tehetném, olyan lenne, mintha valaki betapasztaná a számat, és kijelentené, hogy mostantól az orrommal kell beszélnem. A termékenység pedig azért szerepel a listámon, mert az iskola valójában nem is olyan gondosz hely, és habár nem lettem egy Harry Potter, hogy remegve várjam, hogy suliba tudjak menni, azért hányingerem sem támad, ha arra visz az utam reggelente. Értelmes dolgokat tanulok (nagytöbbségben), és rengeteget fejlődök ezáltal.

Szóval köszönöm szépen, élek. Október végefelé egyébként Lillus és Lili szülinapi partyja lesz a Morisonsban, és most szólok mindenkinek, hogy át fogom ropni az éjszakát. Aki teheti, meneküljön. Hétfőn Diákközgyűlés háromtól a suliban, aki egyéb programot tervez magának (például edzést, pfujj), az tegyen le róla, három óra szövegelésnél semmi sem lehet élvezetesebb.

És végül szeretném megköszönni tegnapi ebédpartneremnek - jóbarátomnak - azt, hogy segített végre rájönnöm, miért útálom, amikor valaki a szemembe néz, és őszíntén, segítő szándékkal kiejelenti, hogy "Anikó, te nem élsz!".

A.