Brammabumm

Azért nem írok mostanában, mert nem történik velem semmi különös. No news is good news, ahogy a mondás tartja, de már annyira szégyellem, hogy üresen tátong a blogom, hogy muszáj egy-két dolgot megosztanom Veletek.
Nos, ez a hónap legfőképpen a bulizásról és az alvásról szólt. Nem mintha mostanában olyan nagyon megerőltető dolgokon lennék túl, de valahogy megszállt egy gusztustalan, nyálkás fáradékonyság, amitől csak minden erőmet bevetve, magamat megrázva tudok szabadulni. Ha egyáltalán tudok. Nem nevezném lustaságnak, inkább tehetetlenségnek – nincs dolgom, és ez megőrjít.
A napjaimat mégis megpróbálom kitölteni valami tartalommal, úgyhogy olvasgatok. Vagyis inkább újraolvasgatok. Kicsit ugyan unom, de hát ez van… Következő hónapban lesz a szülinapom, és Anyucimtól azt kértem, hogy vegyen nekem 18 könyvet. Ami, ha belegondolunk, nem egy olcsó mulaccság, így hát nem járt ő ezzel olyan jól, mint hiszi. :) (de azért majd igyekszem, Naccsá, igyekszem!) A szülinapom közeledtével egyre sűrűbben törnek rám pánikrohamok – 18, jéééézusom! Abszolút nem várom. Amíg 16 meg 17, addig még buli, de utána valahogy nagyon közel került már az, hogy szia, felnőtt vagy, mennyé’ dógodra, ne is lássunk. Azt az időt is várom, kétség sem fér hozzá, az egyetlen baki az, hogy nem tudom, a suli után hogyan tovább. És ezt ezen a nyáron kéne kiötölnöm aranyos buksikámban. Majd töröm a fejem.
Egy kicsit hazudtam, mert a „nem történt semmi” azért mégsem teljesen így van. Életre szóló élményben volt például kedden is részem, amikor beléptem kedves Lillusom és családja házába. Azóta próbálom magamban megfogalmazni, hogy milyen is ez a gyönyörűség, de valahogy nem tudom elég élethűen leírni. Ide vagy egy profi író, vagy egy őrült zsenialitása kéne, szerencsémre vagy szerencsétlenségemre egyik sem adatott meg nekem, így hát kénytelen vagyok az én fakó megfogalmazásomban leírni az élményt:
Waze.
Még egy lépés beljebb.
Wazzzzzeeee….
Körbe-körbe-föl-le.
Wwwwaaazzzzzzzzzeeeeee….
Zsufis. Nem a világ legtisztább helye, de nem az a visszataszító fajta, csak olyan, hogy látszik, hogy öten élik kellemes életüket benne. Családias. Rendkívül extra módon családias, annak ellenére, hogy simán belefutsz egy hideg aranykeretes hatalmas antik festménybe vagy egy meztelen Dávid-szoborba (aminek még mindig nem értem, miért olyan kicsi a micsodája). A konyha csöppnyi, de az „étkező” hatalmas, szőnyeg és parketta a jellemző, meg a rejtett átjárók. Tényleg rejtettek! Hoppsz itt vagy, aztán már nem is vagy itt! Megnyomod a szekrény oldalát, és ajtó lesz belőle. Az élményt egy kutya nagyságú jámbor fekete macska teszi teljessé. Kirrrály!
Kicsit a színészek jutottak eszembe erről a kuckó-kuckó-hátán-csodavityillóról. Olyan, ami folyton él, mozog, változik, de ugyanakkor televan a múlt apró kütyüjeivel, a család büszkeségeivel, a szenvedélyük tárgyaival, mindennel, ami a lelküket tükrözi. Nagyon őszinte és nyílt, nagyon kedves és barátságos, sebezhetően bájos. Az én idegen szememmel legalábbis így láttam.
Röviden összefoglalva eszméletlen. Az udvaron hatalmas medence, látszik, hogy itt tényleg a ház van a lakóiért, nem a lakók a házért. Ha mindehhez hozzávesszük a családtagok természetből fakadó vidámságát és kedvességét, akkor azt hiszem, mondhatom, hogy ez a világ legkülönlegesebb háza, amit eddigi rövid életemben láthattam.
Itt voltam kedden, és körülbelül mostanáig emésztődött bennem az élmény. Köszönjük Lillusnak. Már értek mindent. :)
Egyéb mélyebb dolgok is történgetnek mostanában, de amíg folyamatban vannak a történgetések, addig nem akarok elhamarkodott beszámolókat és véleményeket írni. Kivárok. Addig is további szép nyarat mindenkinek, ígérem, sűrűbben írok ezentúl.
A.

(a képen Asztalos Lilla látható)