Megbolondult természet

Furcsa dolgokat művel mostanában a természet. Tegnap a napi átlaghőmérséklet 32-35 fok között ingadozott itthon, majd’ megpörkölődtünk idebent – hát még én a padlástéri szobám takarítása közben –, és azért imádkoztunk, hogy jöjjön egy kis eső. Este aztán kint voltam az utcán, már sötétedés után, amikor elkezdett fújni az agresszív szél, de tipikusan az a fajta, amikor érzed az orrodban, hogy ebből valami csúnya lesz. Valami nagy és csúnya.
Hazaértem, lefeküdtem aludni a szépen kitisztított szobácskámban, és szokásom szerint tárva nyitva hagytam az ablakomat. Éjjel egy óra tájban is még ébren voltam, mert nem hagyott aludni sem a kutyaugatás, sem a szomszéd fűzfájának veszett zúgása. Meglehetősen idegesítő volt eme elegy. Egy idő után meg félni kezdtem, mint a nyúl, aki a szeme közötti vadászpuskát bámulja. Azt hiszem, ekkor már félálomban lehettem. Meg sem tudtam mozdulni, mert arra gondoltam, hogy na, most jön egy tornádó, vagy egy gyilkos jégeső, vagy egy cunami, mittomén, de hogy ez így nem biztonságos, az ziher. Aztán ma reggel rájöttem, mi válthatta ki ezt a furcsa félelemrohamot. Nézegettem az indexen az „időjárás” képeket, és csak hogy értségek, miről beszélek, íme egy-kettő:

Még szép, hogy azt hittem, itt a világvége. Ezeknek a képeknek a többsége ugyanis itthon, kis hazánkban készült, és elég félelmetesek. Hát még a hirtelen hőmérsékletváltozások. Ma reggel 18 fok volt, ami a tegnapi hőséghez képest nudli. Így hát kérek mindenkit, hogy ne lepődjön meg, ha hirtelen hangulatváltozáson vagy dührohamon kap, az én komfortérzetemet ugyanis az időjárási tényezők nagyban befolyásolják, a komfortérzetem meg a kedvemet, a kedvem meg az emberekkel való bánásmódomat. Azért megpróbálom kontrolálni – többségében úgy, hogy egy esetleges dühroham érkezését észlelve elvonulok. Végülis ez csak időjárás. Mi az nekem.
A.