Tegnap este felmentem msn-re, beszélgettem egy-két barátommal, és közben szorgos méh módjára gyűjtögettem a tippeket, miként is lehet túlélni ezt a gusztustalan, nyálkás, komisz időjárást. Lévén egész álló nap zuhogott az eső, én a magam részéről olvasgattam, döntöttem magamba a forró kakaókat/teákat, és beszélgettem (és igen, sötétedés után eltűntem – most is…)
A többiek túlélési technikái nagyon színesek és változatosak voltak, de a legtöbbször előforduló módszer az olvasás volt. És hogy mit? Változó. Én a magam részéről a Harry Potter hetedik kötetét olvasom újra, már alig emlékszem rá, pedig minden kétséget kizáróan ez a legjobb – szerintem.
És most lehet nagy levegőket venni, mert igenis a Harry Potter-rel kapcsolatban szeretnék valamit leírni. Arról a regénysorozatról, ami valószínű már most aláírta a szerződését az idővel, és sok-sok év múlva is ugyanúgy fogják olvasni a gyerekek (a felnőttekkel az oldalukon), mint manapság. Az ok pedig, amiért szeretnék róla írni, az egy másik könyv, egy szintén bestseller jelenleg – az Alkonyat sorozatok.
Mindkét esetben – a Harry Potter és az Alkonyat elolvasása után is – alig tudtam kikeveredni a történet hatása alól. Volt viszont egy lényeges különbség, amit csak utóbb értettem meg. Az olvasás utáni „zsibbadtság” minősége. Az, hogy a HP után valami tisztább, igazabb, becsesebb, de mégis zavarba ejtően erős volt az utóhatás, míg az Alkonyat után úgy éreztem magam, mintha belülről emésztene valami. Ez így teljesen érthetetlen, úgyhogy megpróbálom érzékeltetni.
Vegyük a főszereplőket. Ők azok, akiknek a karaktere gyakorlatilag meghatározza a művet, és végső soron az olvasó leginkább az ő érzelmeit, jellemét érzik át olvasás közben. Harry Potter jellemét most hanyagoljuk, mert nagyon összetett és külön regényt lehetne róla írni.
Bella viszont más kategória. Ő a főszereplője az Alkonyat című – egyébként vámpírokról szóló – regénynek. Bella tinédzser, csakúgy, mint Harry. Nem mondanám jó embernek. Ez viszont már a végkövetkeztetés, ne ugorjunk nagyon előre. Gondoljunk csak bele, ahogy egy fiatal gyerek a kezébe veszi ezt a könyvet (sokan teszik meg). Azt olvassa oldalakon és könyveken keresztül, hogy Bella mennyire szenved, mennyire gyűlöli a saját környezetét, valószínű neheztel az anyjára, mert az inká
bb a pasijával van, mintsem vele, közel sem szereti az apját úgy, ahogy egy apát kéne, és ráadásul a történelem legmazochistább mártírja lesz belőle az első kötet kb 50. oldala táján. A szerelmet úgy fogja fel, mint egy függőséget, sokszor megfordul a „drog” (a filmben egyenesen heroin…) szó a regényben és a filmben egyaránt, a társához egy teljesen elvakult és fanatikus módon viszonyul. Folyton szenved, folyton a saját sorsán rágódik – egocentrikus. Mindkét szereplőre, Bellára és a vámpírpasijára, Edwardra is jellemző a mindent-feláldozok-érted fajta „szerelem”. Jó példa, kéremszépen, tessék követni. Bellának kényszeres önpusztító hajlamává válik, hogy ha nincs a közelében Edward, akkor teljesen magába zuhan, mindenkit eltaszít magától, és abszolút semmiféle lépést nem tesz azért, hogy kikeveredjen a saját maga által gerjesztett mélabúból. Szerintem ez beteg.
A baj az, hogy maga a történet a jellege miatt biztos siker és szinte olvastatja magát. Igazuk van a kritikusoknak, végülis ki ne szeretne vámpírszerelemről olvasni? Alapból tökéletes téma, az évszázadok alatt sokszor feldolgozt
ák, és újra meg újra fel is fogják még dolgozni. Én viszont a könyvek elolvasása után egyetlen dolgot éreztem: hogy ez a könyv gonosz. Nem tudom jobban megfogalmazni, egyszerűen csak gonosz és veszélyesen átélhető. Eléggé jól (és hosszan…) van megírva ahhoz, hogy beleragadjon az ember, majd ádáz küzdelmek után tudjon csak kikeveredni onnan – ha egyáltalán ki tud, vagy ki akar. Nekem több, mint egy hónapomba került ez a küzdelem, addigra megvettem 5 könyvet (2-t magyarul, 3-at angolul), két DVD-t, és majdnem minden interjút végignéztem youtube-on ami a könyvvel és filmmel kapcsolatos. Körülbelül 50 órám, és 20ezer forint(om) van benne. Ezt szorozd meg a világ tinédzserlányainak számával, valamint a szingli nők nagytöbbségével, és rájössz, hogy egész jól eléldegélhet az írónő.
Bevallom, mérges vagyok, elsősorban magamra, mert nem ismertem föl már az elején, hogy milyen ez a könyv, valamint azért, mert később ennyire fanatikussá váltam én is. Örülök neki, hogy végül mégis sikerült túllépnem rajta, bár utólag is bocsánat azoktól, akik a suli vége előtti hónapban csak mogorva-Anikóval találkoztak. Nem csak ez a könyv volt az oka, de nagyban befolyásolta a hangulatomat. Fene. :)
Végezetül még annyit, hogy szerintem olvassátok el. Leginkább azért, mert rengetegen olvasták, nagyon sokszor lehet találkozni vele mindenfelé, de talán azért is, hogy tudjunk róla beszélni. A könyvben leírt karakter ugyanis meglepően elterjedt manapság. Sajnos.
A többiek túlélési technikái nagyon színesek és változatosak voltak, de a legtöbbször előforduló módszer az olvasás volt. És hogy mit? Változó. Én a magam részéről a Harry Potter hetedik kötetét olvasom újra, már alig emlékszem rá, pedig minden kétséget kizáróan ez a legjobb – szerintem.
És most lehet nagy levegőket venni, mert igenis a Harry Potter-rel kapcsolatban szeretnék valamit leírni. Arról a regénysorozatról, ami valószínű már most aláírta a szerződését az idővel, és sok-sok év múlva is ugyanúgy fogják olvasni a gyerekek (a felnőttekkel az oldalukon), mint manapság. Az ok pedig, amiért szeretnék róla írni, az egy másik könyv, egy szintén bestseller jelenleg – az Alkonyat sorozatok.
Mindkét esetben – a Harry Potter és az Alkonyat elolvasása után is – alig tudtam kikeveredni a történet hatása alól. Volt viszont egy lényeges különbség, amit csak utóbb értettem meg. Az olvasás utáni „zsibbadtság” minősége. Az, hogy a HP után valami tisztább, igazabb, becsesebb, de mégis zavarba ejtően erős volt az utóhatás, míg az Alkonyat után úgy éreztem magam, mintha belülről emésztene valami. Ez így teljesen érthetetlen, úgyhogy megpróbálom érzékeltetni.
Vegyük a főszereplőket. Ők azok, akiknek a karaktere gyakorlatilag meghatározza a művet, és végső soron az olvasó leginkább az ő érzelmeit, jellemét érzik át olvasás közben. Harry Potter jellemét most hanyagoljuk, mert nagyon összetett és külön regényt lehetne róla írni.
Bella viszont más kategória. Ő a főszereplője az Alkonyat című – egyébként vámpírokról szóló – regénynek. Bella tinédzser, csakúgy, mint Harry. Nem mondanám jó embernek. Ez viszont már a végkövetkeztetés, ne ugorjunk nagyon előre. Gondoljunk csak bele, ahogy egy fiatal gyerek a kezébe veszi ezt a könyvet (sokan teszik meg). Azt olvassa oldalakon és könyveken keresztül, hogy Bella mennyire szenved, mennyire gyűlöli a saját környezetét, valószínű neheztel az anyjára, mert az inká
bb a pasijával van, mintsem vele, közel sem szereti az apját úgy, ahogy egy apát kéne, és ráadásul a történelem legmazochistább mártírja lesz belőle az első kötet kb 50. oldala táján. A szerelmet úgy fogja fel, mint egy függőséget, sokszor megfordul a „drog” (a filmben egyenesen heroin…) szó a regényben és a filmben egyaránt, a társához egy teljesen elvakult és fanatikus módon viszonyul. Folyton szenved, folyton a saját sorsán rágódik – egocentrikus. Mindkét szereplőre, Bellára és a vámpírpasijára, Edwardra is jellemző a mindent-feláldozok-érted fajta „szerelem”. Jó példa, kéremszépen, tessék követni. Bellának kényszeres önpusztító hajlamává válik, hogy ha nincs a közelében Edward, akkor teljesen magába zuhan, mindenkit eltaszít magától, és abszolút semmiféle lépést nem tesz azért, hogy kikeveredjen a saját maga által gerjesztett mélabúból. Szerintem ez beteg.A baj az, hogy maga a történet a jellege miatt biztos siker és szinte olvastatja magát. Igazuk van a kritikusoknak, végülis ki ne szeretne vámpírszerelemről olvasni? Alapból tökéletes téma, az évszázadok alatt sokszor feldolgozt
ák, és újra meg újra fel is fogják még dolgozni. Én viszont a könyvek elolvasása után egyetlen dolgot éreztem: hogy ez a könyv gonosz. Nem tudom jobban megfogalmazni, egyszerűen csak gonosz és veszélyesen átélhető. Eléggé jól (és hosszan…) van megírva ahhoz, hogy beleragadjon az ember, majd ádáz küzdelmek után tudjon csak kikeveredni onnan – ha egyáltalán ki tud, vagy ki akar. Nekem több, mint egy hónapomba került ez a küzdelem, addigra megvettem 5 könyvet (2-t magyarul, 3-at angolul), két DVD-t, és majdnem minden interjút végignéztem youtube-on ami a könyvvel és filmmel kapcsolatos. Körülbelül 50 órám, és 20ezer forint(om) van benne. Ezt szorozd meg a világ tinédzserlányainak számával, valamint a szingli nők nagytöbbségével, és rájössz, hogy egész jól eléldegélhet az írónő.Bevallom, mérges vagyok, elsősorban magamra, mert nem ismertem föl már az elején, hogy milyen ez a könyv, valamint azért, mert később ennyire fanatikussá váltam én is. Örülök neki, hogy végül mégis sikerült túllépnem rajta, bár utólag is bocsánat azoktól, akik a suli vége előtti hónapban csak mogorva-Anikóval találkoztak. Nem csak ez a könyv volt az oka, de nagyban befolyásolta a hangulatomat. Fene. :)
Végezetül még annyit, hogy szerintem olvassátok el. Leginkább azért, mert rengetegen olvasták, nagyon sokszor lehet találkozni vele mindenfelé, de talán azért is, hogy tudjunk róla beszélni. A könyvben leírt karakter ugyanis meglepően elterjedt manapság. Sajnos.
1 megjegyzés:
Onnan is látszik hogy nem vagy normális, hogy a blogodon olyan irodalmi elemzéseket (összehasonlító elemzéseket) írogatsz, amit mások kínkeservvel izzadnak ki magukból, ha kötelező, és határidőhöz kötött házi feladatként kapják.
Mit fogsz érettségire produkálni???
Megjegyzés küldése