Éjszakai párbeszéd

Arra keltem reggel, hogy bevágódott a bejárati ajtó, és végigszánkázik a lakáson két lábpár. Bumm. Bumm. Kissé még az álmom hatása alatt álltam, úgyhogy nem is nagyon értettem, hogy mit keresek a másfél személyes ágyban, mellettem az édesdeden szuszogó hugicámmal. Aztán beugrott…
Tegnap dél körül (nem kis készülődés után) elindultunk otthonról, hogy egy telepakolt kocsival nekivágjunk az utaknak, és eldzsaljunk Diósjenőre, ahol Anyum barátja lakik, egy egész tisztességes kis ház felében. Én személy szerint szeretek Diósjenőn lenni, de legutoljára szerintem fél éve voltam, valamikor tavasz és a szerelmek idején. Okkal éreztem hát boldog bizsergést, hogy végre megláthatom az új Gyuri-Home-ot.
Sötétedésre oda is értünk, de csak azért olyan későn, mert még volt egy kis dolgunk a városban. Még elszórakáztunk négyesben, olyan kis idilli volt: félig buggyant, de nagyon szeretetreméltó hugicám, Anyum és Gyuri. Eleinte naaagyon hideg volt, mert Gyuri nem volt otthon jó pár napig, de aztán begyújtott, és egyre melegebb lett. Kint fagyok szálltak, a maximális hőmérséklet -4 fok volt. Eszter hugicámmal egy kinyitható kanapén aludtunk együtt, ami – mint már említettem – olyan másfélszer énre lett tervezve. Vagy még arra sem. Nem baj, sok jó ember kis helyen is elfér, én meg már előre elővettem a leggonoszabb vigyoromat, amit majd Eszterre villantok a legkényelmetlenebb pillanataiban. Megjegyzem, másnap reggel a fejét úgy elaludta, hogy folyton azzal kellett játszanom, hogy Eszter, balra nézz! Ja nem, jobbra! Király játék, nekem elhihetitek.
Később viszont kiderült, hogy elbújhatok az én kis jobbra-balra játékommal, mert hugicám elmesélt egy igen vicces, és felettébb jellemző történetet. Az történt ugyanis, hogy az éj leple alatt Eszter igencsak megszomjazott. Gondolta, gondos nővérénél van egy kis folyadék (így vagy úgy), és én állítólag éppen felé fordultam. Na, gondolta erre ő, megkérdezem, van-e nála pia. Ki sem ejtett még semmit a száján, amikor elkezdtem nevetni (ez egyébként szokásom. Álmomban röhögök.). Ő meglepődött ugyan, de azért megkérdezte:
- Te, van nálad valami pia?
- Ühüm – adtam az igenlő választ.
- Tényleg? – kérdezi másodszor is. Velem él már 14 éve, biztosra akar már menni, ha engem kérdez. Bocsássuk ezt meg neki…
- Ühüm – ismételtem meg.
- És adsz? – kérdezte Eszter félkómásan.
- Ümüm – ami azt jelentette, hogy nem.
- Mi? – nem volt benne biztos, hogy jól hallott, habár a szíve mélyén már valószínű sejtette.
- Ümüm – ismételtem tagadóan.
- És hol van? – azért még megpróbálta…
- Ümmmm – gyakorlatilag lenyomtam egy fölső c-től terjedő oktávot, de ebből szegénykém nem tudott sok mindent leszűrni, csak talán annyit, hogy abszolút nem vagyok magamnál, és tudtomon kívül jól kicsesztem vele a kis éjjeli párbeszédünkkel.
Én nem emlékszem a fent említett esetre, csak annyira, hogy baromira zavart, amikor visszafelé rajtam keresztül mászott át a térfelére. Bár meg kell hagyni, romantikus volt. És még előttünk a mai este. Meg éjszaka.
Szeeegény Eszter! :)
A.