Csönd van. Végre, csönd van. A karácsony idén nem arról szólt, hogy halkan, békében leülünk, és magunkba, egymásba nézünk. Talán sose szólt erről. Mindig van egy koreográfia, amit követünk, és ez messze nem halk. De hiszen ez nem is baj.
Az én idei ajándékaim mellé mindenkinek mellékeltem egy kis verset is. Karácsony napján leültem az újdonsült laptopom elé, és elkezdtem írni a verseket. Körülbelül egy-másfél óra alatt el is készültem velük, kinyomtattam, és egy képeslapra ragasztva odaadtam mindenkinek. Persze először felolvastam. Mindenkinek tetszett, ezt a szokásomat szerintem meg is fogom tartani. Mindennél többet ért.
De mégis, a karácsonyból nekem egy egész picit hiányzott a csönd. A béke nem, bár kérdés, hogy mennyire lehet békés hat ember, akikből három lakik egy házban, a másik három pedig (részben) alig látja a többieket. De azért békés volt, és bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen ügyesek leszünk, és összehozzuk a karácsonyt ebben a kellemes hangulatban. Ami nagyon jó volt, hogy volt egy kis újítás is idén…
Már négy éve apukám minden karácsonyozás után hazamegy a saját házába aludni. Ezzel nincs semmi baj, de mi, lányok eddig nem nagyon láttuk ebben a tényben a lehetőséget. Na, most ezt bepótoltuk: lehet csinálni a kupit! Fogtuk, és karácsonyeste, amikor már apum is elment, lehozott mindenki magának egy-egy matracot (van bőven…), leraktuk a fa alá, szorosan egymás mellé őket, és együtt aludtunk a nappaliban. Este háromig néztünk egy filmet, bár Julcsi és Zsuzsi nagyon hamar bealudtak rajta.
25-én reggel arra ébredtünk, hogy Anyuci hozza a négy kakaóval teli cumisüveget. Miközben szürcsölve iszogattuk a kakaót a meleg paplanok alatt macikkal körülvéve, beraktuk a dvd lejátszóba a Kisvakondot, és azt néztük. Anyuci mondta
is, hogy olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek. Tényleg olyanok voltunk, és nagyon élveztük. Sokat mókáztunk, néha bunyóztunk egy kicsit (persze csak játékosan), rikiki-partyztunk, és dumáltunk. Amikor Anyu szólt, hogy reggelizni kéne, lassacskán kikászálódtunk az ágyunkból, elmajszoltuk a virslinket, aztán visszafeküdtünk aludni a fa alá. Eszméletlenül jól esett.
Éjjel, amikor három tesókám már nagyban húzta a lóbőrt, nekem valahogy nem jött álom a szememre. Felkönyököltem, és végignéztem a három takarókupacon, amik két nővéremet és egy húgomat rejtették magukban. Eszembe ötlött, hogy mi lesz úgy húsz év múlva, hogy vajon még mindig lesznek-e ilyen idilli pillanatok, és hogy fogunk-e még földre fektetett matracon kakaót iszogatni cumisüvegből – együtt. Utána csak elmosolyodtam, és inkább kiélveztem a pillanatot. Visszafeküdtem, és már cseppet sem zavart, hogy Julcsi néha egy kicsit horkol, és Zsuzsi itt-ott forgolódik, vagy ellopja a macim felét.
Szép karácsony volt. A csönd egy kicsit hiányzott, de ha hat ember van egy helyen, ott nem kell csönd. Magamban most talán megtalálom azt is. Legkésőbb akkor, amikor lehullik végre az első nagy hó. :)
A.
Az én idei ajándékaim mellé mindenkinek mellékeltem egy kis verset is. Karácsony napján leültem az újdonsült laptopom elé, és elkezdtem írni a verseket. Körülbelül egy-másfél óra alatt el is készültem velük, kinyomtattam, és egy képeslapra ragasztva odaadtam mindenkinek. Persze először felolvastam. Mindenkinek tetszett, ezt a szokásomat szerintem meg is fogom tartani. Mindennél többet ért.
De mégis, a karácsonyból nekem egy egész picit hiányzott a csönd. A béke nem, bár kérdés, hogy mennyire lehet békés hat ember, akikből három lakik egy házban, a másik három pedig (részben) alig látja a többieket. De azért békés volt, és bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen ügyesek leszünk, és összehozzuk a karácsonyt ebben a kellemes hangulatban. Ami nagyon jó volt, hogy volt egy kis újítás is idén…
Már négy éve apukám minden karácsonyozás után hazamegy a saját házába aludni. Ezzel nincs semmi baj, de mi, lányok eddig nem nagyon láttuk ebben a tényben a lehetőséget. Na, most ezt bepótoltuk: lehet csinálni a kupit! Fogtuk, és karácsonyeste, amikor már apum is elment, lehozott mindenki magának egy-egy matracot (van bőven…), leraktuk a fa alá, szorosan egymás mellé őket, és együtt aludtunk a nappaliban. Este háromig néztünk egy filmet, bár Julcsi és Zsuzsi nagyon hamar bealudtak rajta.
25-én reggel arra ébredtünk, hogy Anyuci hozza a négy kakaóval teli cumisüveget. Miközben szürcsölve iszogattuk a kakaót a meleg paplanok alatt macikkal körülvéve, beraktuk a dvd lejátszóba a Kisvakondot, és azt néztük. Anyuci mondta
is, hogy olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek. Tényleg olyanok voltunk, és nagyon élveztük. Sokat mókáztunk, néha bunyóztunk egy kicsit (persze csak játékosan), rikiki-partyztunk, és dumáltunk. Amikor Anyu szólt, hogy reggelizni kéne, lassacskán kikászálódtunk az ágyunkból, elmajszoltuk a virslinket, aztán visszafeküdtünk aludni a fa alá. Eszméletlenül jól esett.Éjjel, amikor három tesókám már nagyban húzta a lóbőrt, nekem valahogy nem jött álom a szememre. Felkönyököltem, és végignéztem a három takarókupacon, amik két nővéremet és egy húgomat rejtették magukban. Eszembe ötlött, hogy mi lesz úgy húsz év múlva, hogy vajon még mindig lesznek-e ilyen idilli pillanatok, és hogy fogunk-e még földre fektetett matracon kakaót iszogatni cumisüvegből – együtt. Utána csak elmosolyodtam, és inkább kiélveztem a pillanatot. Visszafeküdtem, és már cseppet sem zavart, hogy Julcsi néha egy kicsit horkol, és Zsuzsi itt-ott forgolódik, vagy ellopja a macim felét.
Szép karácsony volt. A csönd egy kicsit hiányzott, de ha hat ember van egy helyen, ott nem kell csönd. Magamban most talán megtalálom azt is. Legkésőbb akkor, amikor lehullik végre az első nagy hó. :)
A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése