Íme egy igazi, ehte kievi busz. <- Mint az a képen is látszik, a kievi buszoknak semmi köze a mi magyar nagy és kényelmes buszainkhoz. Neeem! Az első szabály a buszokkal kapcsolatban, hogy felejtsd el, hogy kényelmes. Kievben csak a troli buszok nagyok, és nem is járnak túl sűrűn. Az igazi buszok körülbelül 10-15 személyes kisbuszok, két ajtóval és rengeteg Jézus és Szent Mária fotóval. (Igaz, volt, amelyikben tv-t is felfedeztem, és természtfilm ment rajta...) A második szabály: felejtsd el a buszmegállót, mint fogalmat. Ugyanis nincs. Illetve nagyobb tereken elvétve találsz egy földbe szúrt karót a tetején egy busznak kinéző valamivel (menetrendről és útvonalról álmodozni is elképzelhetetlen), de a buszra való fölszállás úgy működik, hogy az út szélén álló egyén leinti a buszt, az az út szélén (vagy közepén - ez a dugó nagyságától függ) megáll, kinyitja az ajtaját, és az emberek felugrálnak rá. A busz általában már elindult, amikor az ajtaját becsukja, itt az emberek nem törődnek olyan apró cseprő dolgokkal, mint a biztonság. Szóval, Istennek hálát lehet adni: fönn vagyunk a buszon. Na de fönn is kell maradni, sőt, leszállni sem egy rossz dolog. A harmadik szabály: felejtsd el a jegyet, mint fogalmat. Ugyanis nincs. A viteldíjat úgy oldották meg, hogy a sofőr mellet van egy alacsony emelvény (hogy mi 
az, nem tudom), amire egy pokróc van terítve. Erre kell rátenni az átlagosan 1,50 grivnyás viteldíjat, ami kb. 60 ft-nak felel meg. De mi történik, ha egy tökéletesen tömött buszra szállunk fel? Nem kell fizetni? Ááá, dehogy! Ez a rendszer nagyon szépen ki van dolgozva, és szó mi szó, elég szépen csinálják ukrán barátaink. A busz végében az utas előveszi a pénzét (nem feltétlenül a pontos összeget), és az előtte állónak adja. Az továbbadja, mígnem a pénz kiköt a sofőrnél, aki a visszajárót ugyanilyen úton postázza a feladónak. Egyébként ez nem csak a tömött buszokon jellemző, van, hogy csak lusták az emberek előremenni (vagy életveszélyesnek találják nem kapaszkodni).
És most jön a leszállás művészete... A negyedik szabály: felejtsd el a leszállásjelző gombot, mint fogalmat. Ugyanis nincs. Ha valaki arra vetemedik, hogy le akar szállni, ukrán szavakat ordibál a sofőrnek (valószínűleg utcákat, tereket, ilyesmiket, habár ezt elfelejtettem megkérdezni), a sofőr megáll (vagy nem), kinyitja az ajtaját, és alig tettük le a lábunkat a buszról, már se híre se hamva nincs. Ilyenkor hálát adhatunk a Mindenhatónak, hogy túléltük az utazást, és mehetünk dógunkra!
A
az, nem tudom), amire egy pokróc van terítve. Erre kell rátenni az átlagosan 1,50 grivnyás viteldíjat, ami kb. 60 ft-nak felel meg. De mi történik, ha egy tökéletesen tömött buszra szállunk fel? Nem kell fizetni? Ááá, dehogy! Ez a rendszer nagyon szépen ki van dolgozva, és szó mi szó, elég szépen csinálják ukrán barátaink. A busz végében az utas előveszi a pénzét (nem feltétlenül a pontos összeget), és az előtte állónak adja. Az továbbadja, mígnem a pénz kiköt a sofőrnél, aki a visszajárót ugyanilyen úton postázza a feladónak. Egyébként ez nem csak a tömött buszokon jellemző, van, hogy csak lusták az emberek előremenni (vagy életveszélyesnek találják nem kapaszkodni).És most jön a leszállás művészete... A negyedik szabály: felejtsd el a leszállásjelző gombot, mint fogalmat. Ugyanis nincs. Ha valaki arra vetemedik, hogy le akar szállni, ukrán szavakat ordibál a sofőrnek (valószínűleg utcákat, tereket, ilyesmiket, habár ezt elfelejtettem megkérdezni), a sofőr megáll (vagy nem), kinyitja az ajtaját, és alig tettük le a lábunkat a buszról, már se híre se hamva nincs. Ilyenkor hálát adhatunk a Mindenhatónak, hogy túléltük az utazást, és mehetünk dógunkra!
A
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése