Búcsú

Úgy néz ki, egy hétre búcsút kell vennem az itthoniaktól. Holnap 12:50-kor indul a gépünk Kievbe, és jövőhét pénteken érünk haza. A Dráma Projekttel megyek ki, Pánczél tanár úrral, Kovács Feri rendezőnkkel és négy diáktársammal, Viktorral, Zsuzsival, Szilvivel és Lillával.

Bevallom, kicsit izgulok. Nem azért, mert hogy külföldre kell mennem, inkább a darab miatt. Egész jó darab, nekem végülis tetszik. Nem is tudom igazán, miért vagyok feszült. Nagyon fáradt vagyok az utóbbi időben, pedig gyakorlatilag (fizikailag) nem sok okom van rá. Inkább csak rám férne már egy kis pihenés. Ha hazajövünk Kievből, teljesen fáradt leszek, utána Március végén lesz egy tavaszi szünet, de nem túl sok... három-négy nap.
Szóval, legközelebb majd egy hét múlva jelentkezem, majd elmesélem, mi volt kint Kievben. Addigis minden jót, ahogy King mondja: "Long days and pleasant nights"
A

Boldog szülinapot ZSUZSI!

Ma van nővérem, Zsuzsi 18. születésnapja. :) Ezúton is boldog "szülcsinapcsit" neki! Még nem tudja, hogy milyen jó kis ajándékot kap tőlünk, de majd délután az ajándékozás is meglesz.
Na de a tegnap este! Zsuzsi és én kb. két és fél éve összebarátkoztunk egy nagyon rendes kis bagázzsal. Úgy kerültünk oda, hogy én beléptem egy First Age nevű zenekarba (firstage.atw.hu), és a zenekartagoknak egy elég masszív baráti társaságuk volt (van). Így hát tegnapra Zsuzsi szervezett egy bulit a Zöld Macska (www.zoldmacska.hu) nevezetű diákpubba, ahol egy kilenc fős kis csoport gyűlt össze. Elmondta a Tibi a pohárköszöntőt (hagyományosan ő mondja a pohárköszöntőket, és szó mi szó, nagyon jól csinálja...) és ittunk Zsuzsi egészségére. Ajándékba egy sakkészletet kapott, meg sok-sok puszit és ölelést. :)
Utána átmentünk egy másik helyre, az All In pubba, mert egyik barátunk bátyja ott dj-zik, és aznap este retróeste volt. Csupa csudijó zene ment, és éjjel egy óráig roptuk. :) Fergetegesen jól éreztük magunkat, Zsuzsin is láttam, hogy nagyon élvezi. Sőt, beszélgettünk is róla, hogy ennél jobb szülinapja sosem volt még. Én is el tudtam lazulni egy kicsit, ami az utóbbi időben nagyon rám fért. Igaz, előtte három órától este nyolcig non-stop próbáltunk a kievi dráma projectre, úgyhogy egy kicsit kókadt voltam, de megérte. Szóval ma még egy kis partytime a családdal, és odaadjuk Zsuzsinak az ajándékát...
A

Álmom

Nagyon furcsát álmodtam előző este! Édesanyám volt benne a főszereplő, talán azért, mert körülbelül tíz órakkor (amikor én már majdnem aludtam) írt nekem és Eszternek egy sms-t: "Kuvikok figyelem! Ma éjjel 3-tól 5-ig teljes holdfogyi lesz. Aki képet készít róla, kap egy tábla csokit." Erre persze rögtön beállítottam 2:55-re az ébresztőórámat, de amikor cselekvésre került volna a sor, inkább a másik oldalamra fordultam, és aludtam tovább. Eszter felkelt, de ő meg nem találta a holdat, így erről az eseményről is lemaradtunk... Na szóval valószínű ez az eset miatt álmodhattam Anyuciról (ahogy mi lányok hívjuk őt).

Az álmom elejére már nem emlékszem. Általában akkor szoktam álmodni, ha csak felületesen alszom, ez pedig a reggeli időpont. Anyukám álmomban a dédnagymamámra vigyázott (aki a valóságban még az én születésem előtt meghalt, ma már "csak" négy nagyszülőm él). A szüleim elváltak, és anyukám a nagymamával élt, mi meg négyen apukámmal. Akkor álmomban jött a hír, hogy a dédiéknél tűz volt, és Anyuci meghalt. Szörnyű volt, de egyszercsak megjelent Anyuci, és elmondta, hogy mi történt: a dédi kért egy gyertyát, és amikor odaadta neki, már égett a ház. A tűzoltók már nem tudták kimenteni őt, de túlélte (álom!!). Az érdekes az álom vége volt. Nem volt nagy "hálivúdijelenet", csak egyszerűen elmondta hogy él, én meg mérges lettem, és megkérdeztem, miért csinálta, hogy becsapott minket, és halottnak tettette magát. Erre azt felelte, hogy csak próbára akart minket tenn. "És mit tudtál meg?" kérdeztem én. "Megilyedtem." válaszolta ő.

Az álomban az volt a meglepő, hogy megértettem. Sokszor álmodok csak úgy hűbelebalázs módjába ezt-azt (amikor repülök, az a kedvencem, de az nagyon ritkán forul elő), de ezt most tényleg értem. Anyám az álmomban tudta, hogy én azt érzem az ő halálával kapcsolatban, hogy még túl korai, még nem kell, és hogy... igen, hogy tehetetlen vagyok. És én nem szoktam tehetetlen lenni. Ezért ilyedt meg Anyuci, és ezért nem volt hálivúdi heppiend. Szörnyű érzés a tehetetlenség, és mostanában egyre inkább érzem, hogy egyszer (talán hamarosan) el kell szakadnom a szüleimtől és támogatásuktól, saját lábra kell álnom, de ez a feladat még meghaladja a képességeimet. Bevallom, félek a jövőtől, mert nem tudom, mi lesz velem, mi leszek, és ki fog segíteni, ha bajban vagyok.
Hát ez volt az én álmom. Most megyek, mert holnap nem akarom megismételni az angol egyes szódolgozatomat (amit ma sikerült produkálni), és németből is felelünk (wohnung szóbeli, pfujjj). Szép napot!
A

Menza

Ilyen volt ma a kaja a suliban...

Ébredés

Itt ülök egy Heinekennel a kezemben, és határozott szándékom írni ezt-azt a blogomba. Az az igazság, hogy nincs nap, hogy ne gondolnék arra, hogy mit is kéne ide írni. Magamról, a gondolataimról, a múltamról, a jelenemről.

Éreztétek már úgy reggel az ébresztőórára felriadva, hogy legszívesebben visszafeküdnél, tennél az egész világra, és csak aludnál-aludnál tovább? Nekem mostanában nap mint nap meg kell ezzel az érzéssel küzdenem. Volt idő, amikor ezt úgy tudtam leküzdeni, hogy kerestem valamit, amiért érdemes felkelni aznap reggel. Ha jól csinálják, jó módszer... A bökkenő ott van. hogy a valamiben muszáj valami igazán jónak lennie, valami olyannak, amitől mosolyra húzódik a szád, megnyugtat (vagy éppen felizgat), egy kicsit felébredsz tőle, és melegség árad szét benned. Valami olyan dologra gondolok, amitől tényleg felkelsz és nekivágsz a napodnak, mert tudod, hogy ezzel előrébb kerülhetsz, közelebb ahhoz a valamihez, vagy csak egyszerűen élsz tovább, mert tudod, az a valami ott van neked. Még csak elérned sem kell.
Reggelente felébredek, és elkezdek keresgélni: miért érdemes felkelnem? Eszembe jut, hogy aznap még körülbelül kétszer kikészítem a testemet, mert éppen úszok vagy tornázok. Eszembe jut, hogy délelőtt az iskolában leszek, de ez a várt hatásnak inkább az ellenkezőjét éri el... Eszembe jut, hogy találkozok Lizával. Ez egy kicsit jobb kedvre derít. Jó dolog egy ilyen barátnő. Nagyon jó. Eszembe jut, hogy milyen jó dolgom van: ez már inkább a lelkiismeretfurdalás miatt van, mert mérges vagyok magamra, hogy keresgélnem kell, amikor szinte mindenem megvan, amit szeretnék. Család, jó iskola, tanulási és sportolási lehetőségek... De a szemem még mindig fáj, az ágyam még mindig meleg és puha, a külvilág pedig hideg és félelmetes, sőt, néha értelmetlen.
Akkor eszembe jut egy régi érvem, amit körülbelül fél éve mindig sikerrel vetettem be ilyen reggeleken: a barátom. Ma már csak a volt barátom. Most komolyan, nektek mennyi időbe telt eddig egy szakítást kiheverni? Főleg akkor, ha elvileg te úgy tudod (azt vallod magadban), hogy te valójában nem is szereted az illetőt? Akkor miért van az, hogy erre a gondolatra felkelek, és egy hatalmas nagy daccal az arcomon fityiszt mutatok az ágynak és az életnek egyaránt, elindulok tusolni, és megpróbálok a módszerem fordítottjával: nem gondolok semmire...

Ez jött ma ki belőlem, tudjuk be a Heinekennek:) Neeem, amúgy még a felénél sem tartok, és a tapasztalat azt mutatja, hogy kettő körül kezdek vihorászni, és butaságokat beszélni. Még egy infó rólam... A tanulság: ne itass velem sört, ha jót akarsz. Vagy ha igazán jót akarsz...:)
A

Beszámoló

Egész jól haladok az életemmel. Mostanában voltak visszaeséseim, például a félévi bizonyítványom messze nem sikerült olyan fényesre, mint reméltem (három négyes, egy hármas, fujjjj!), azonkívül a magánéletem sem volt nagyon istenes, de úgy néz ki, elkezdtem felfelé kapaszkodni. Na jó, vergődni. :) De minden kezdet nehéz. Most az, hogy a nyáron nyelvvizsgázom, egy olyan biztos cél az életemben, amire már régóta szükségem volt. Nemsokára informatikából előrehozott érettségizem, arra is tanulnom kell. Újabban járok Pilátesz tornázni kedden és csütörtökön, valamint úszok hétfőn, kedden és csütörtökön reggel az Illyésben. Megpróbálok hétvégénként este futni, bár nem mindig jön össze. :)
Amire viszont nagyon büszke vagyok, az az, hogy megbeszéltük a barátnőmmel, Lizával, hogy minden péntek esténként elmegyünk valahova, csinálunk valamit. Két hete született ez az elhatározás, úgyhogy még csak kétszer voltunk, de én mindkettőt élveztem. Két hét múlva már Kievben leszek a Nemzetközi Dráma Projekten, bár most nem várom annyira, mint tavaly Bukarestet. (Milyen jó helyeken van, nemde?)
Vannak nehéz napjaim, óráim, perceim, pillanataim, amikor ki kell rángatnom magam egy eldugott világból, hogy tovább tudjak lépni, ne gondoljak a múltra és ne csináljak ostobaságokat. Úgy néz ki, nagyjából sikerül kikecmeregnem ilyenkor a mélyből. Talán feltűnt, hogy jó ideje most írok először a blogomba is, ezen is látni talán, hogy nem voltam a toppon lelkileg az utóbbi időben.
Hát, ennyit a tömény információözönről.
Az életem alakulgat, és a minap megkérdeztem Édesanyámat, hogy mit szeretne tőlem cserébe egy szívességért . Azt mondta, hogy legyek elégedett, boldog és kiegyensúlyozott, úgyhogy most megpróbálok ezekre a dolgokra öszpontosítani. Csak keményen.
A