Ébredés

Itt ülök egy Heinekennel a kezemben, és határozott szándékom írni ezt-azt a blogomba. Az az igazság, hogy nincs nap, hogy ne gondolnék arra, hogy mit is kéne ide írni. Magamról, a gondolataimról, a múltamról, a jelenemről.

Éreztétek már úgy reggel az ébresztőórára felriadva, hogy legszívesebben visszafeküdnél, tennél az egész világra, és csak aludnál-aludnál tovább? Nekem mostanában nap mint nap meg kell ezzel az érzéssel küzdenem. Volt idő, amikor ezt úgy tudtam leküzdeni, hogy kerestem valamit, amiért érdemes felkelni aznap reggel. Ha jól csinálják, jó módszer... A bökkenő ott van. hogy a valamiben muszáj valami igazán jónak lennie, valami olyannak, amitől mosolyra húzódik a szád, megnyugtat (vagy éppen felizgat), egy kicsit felébredsz tőle, és melegség árad szét benned. Valami olyan dologra gondolok, amitől tényleg felkelsz és nekivágsz a napodnak, mert tudod, hogy ezzel előrébb kerülhetsz, közelebb ahhoz a valamihez, vagy csak egyszerűen élsz tovább, mert tudod, az a valami ott van neked. Még csak elérned sem kell.
Reggelente felébredek, és elkezdek keresgélni: miért érdemes felkelnem? Eszembe jut, hogy aznap még körülbelül kétszer kikészítem a testemet, mert éppen úszok vagy tornázok. Eszembe jut, hogy délelőtt az iskolában leszek, de ez a várt hatásnak inkább az ellenkezőjét éri el... Eszembe jut, hogy találkozok Lizával. Ez egy kicsit jobb kedvre derít. Jó dolog egy ilyen barátnő. Nagyon jó. Eszembe jut, hogy milyen jó dolgom van: ez már inkább a lelkiismeretfurdalás miatt van, mert mérges vagyok magamra, hogy keresgélnem kell, amikor szinte mindenem megvan, amit szeretnék. Család, jó iskola, tanulási és sportolási lehetőségek... De a szemem még mindig fáj, az ágyam még mindig meleg és puha, a külvilág pedig hideg és félelmetes, sőt, néha értelmetlen.
Akkor eszembe jut egy régi érvem, amit körülbelül fél éve mindig sikerrel vetettem be ilyen reggeleken: a barátom. Ma már csak a volt barátom. Most komolyan, nektek mennyi időbe telt eddig egy szakítást kiheverni? Főleg akkor, ha elvileg te úgy tudod (azt vallod magadban), hogy te valójában nem is szereted az illetőt? Akkor miért van az, hogy erre a gondolatra felkelek, és egy hatalmas nagy daccal az arcomon fityiszt mutatok az ágynak és az életnek egyaránt, elindulok tusolni, és megpróbálok a módszerem fordítottjával: nem gondolok semmire...

Ez jött ma ki belőlem, tudjuk be a Heinekennek:) Neeem, amúgy még a felénél sem tartok, és a tapasztalat azt mutatja, hogy kettő körül kezdek vihorászni, és butaságokat beszélni. Még egy infó rólam... A tanulság: ne itass velem sört, ha jót akarsz. Vagy ha igazán jót akarsz...:)
A