Álmom

Nagyon furcsát álmodtam előző este! Édesanyám volt benne a főszereplő, talán azért, mert körülbelül tíz órakkor (amikor én már majdnem aludtam) írt nekem és Eszternek egy sms-t: "Kuvikok figyelem! Ma éjjel 3-tól 5-ig teljes holdfogyi lesz. Aki képet készít róla, kap egy tábla csokit." Erre persze rögtön beállítottam 2:55-re az ébresztőórámat, de amikor cselekvésre került volna a sor, inkább a másik oldalamra fordultam, és aludtam tovább. Eszter felkelt, de ő meg nem találta a holdat, így erről az eseményről is lemaradtunk... Na szóval valószínű ez az eset miatt álmodhattam Anyuciról (ahogy mi lányok hívjuk őt).

Az álmom elejére már nem emlékszem. Általában akkor szoktam álmodni, ha csak felületesen alszom, ez pedig a reggeli időpont. Anyukám álmomban a dédnagymamámra vigyázott (aki a valóságban még az én születésem előtt meghalt, ma már "csak" négy nagyszülőm él). A szüleim elváltak, és anyukám a nagymamával élt, mi meg négyen apukámmal. Akkor álmomban jött a hír, hogy a dédiéknél tűz volt, és Anyuci meghalt. Szörnyű volt, de egyszercsak megjelent Anyuci, és elmondta, hogy mi történt: a dédi kért egy gyertyát, és amikor odaadta neki, már égett a ház. A tűzoltók már nem tudták kimenteni őt, de túlélte (álom!!). Az érdekes az álom vége volt. Nem volt nagy "hálivúdijelenet", csak egyszerűen elmondta hogy él, én meg mérges lettem, és megkérdeztem, miért csinálta, hogy becsapott minket, és halottnak tettette magát. Erre azt felelte, hogy csak próbára akart minket tenn. "És mit tudtál meg?" kérdeztem én. "Megilyedtem." válaszolta ő.

Az álomban az volt a meglepő, hogy megértettem. Sokszor álmodok csak úgy hűbelebalázs módjába ezt-azt (amikor repülök, az a kedvencem, de az nagyon ritkán forul elő), de ezt most tényleg értem. Anyám az álmomban tudta, hogy én azt érzem az ő halálával kapcsolatban, hogy még túl korai, még nem kell, és hogy... igen, hogy tehetetlen vagyok. És én nem szoktam tehetetlen lenni. Ezért ilyedt meg Anyuci, és ezért nem volt hálivúdi heppiend. Szörnyű érzés a tehetetlenség, és mostanában egyre inkább érzem, hogy egyszer (talán hamarosan) el kell szakadnom a szüleimtől és támogatásuktól, saját lábra kell álnom, de ez a feladat még meghaladja a képességeimet. Bevallom, félek a jövőtől, mert nem tudom, mi lesz velem, mi leszek, és ki fog segíteni, ha bajban vagyok.
Hát ez volt az én álmom. Most megyek, mert holnap nem akarom megismételni az angol egyes szódolgozatomat (amit ma sikerült produkálni), és németből is felelünk (wohnung szóbeli, pfujjj). Szép napot!
A