életjel?

Kicsit cselekvésképtelen vagyok az utóbbi időben. Ezért álltam le egy icipici hónapocskára a blogírással is. Még nem tudom pontosan, mi a szellemi "szorulás" oka, de mindenesetre legalább már felfedeztem.

Nem írok blogot, nem írok leveleket, nem írok novellákat, kicsit sokat néztem TV-t (egyáltalán néztem a TV-t...), és valahogy még az olvasással is megakadtam egy picit. Nem zenélek, nem járok társaságba, és egyre több orvost látogatok meg. Bevonzom az orvosokat. Komolyan, szerintem ez beteges, hogy ennyi orvost csődítettem magam köré. Már csak a fogorvos hiányzik, de tőle annyira-nagyon-rettegek, hogy teljesen lehetetlenség erőszaktevés nélkül felhívnom Csollány doktorurat. Őszintén szólva még mindig ég a képem, ha eszembe jut az eset, amikor majd' egy éve beállítottam hozzá fogműtétre délután kettőkor úgy, hogy egy falatot sem ettem még aznap. Kicsit ideges lett, amikor az injekció után majdnem lefordultam a székről, és Hóborc is megirigyelhette volna a színemet... Már ha értitek. Majdnem mentőt hívott a drága!

De van jó hírem is! Egészen jól megy a vezetés, az új oktatóm egy tündéri alak, imádom. Először féltem tőle, ahogy minden negyvenes pasitól - ez a nem- és korötvözet sosem volt túlságosan ínyemre. A jegyeim az utóbbi időben édes-aranyosan kúsznak fölfelé, lehet, hogy nem is lesz olyan szánnivaló az évvégi bizonyítványom. Ha a barátaimmal is olyan jóban tudnék lenni, ahogy a jegyeimmel, hát a legnagyobb gond szakadna le a vállamról.

Hát ezek vannak velem, kicsit pesszimista módon ugyan kezdem úgy érezni magam, mint aki magában beszél errefelé. De hát ha nincs mit nézni, közönség sincs...

A.