Tanáraim - 200.

És íme a kétszázadik. Egy véletlen gombnyomásból (van véletlen?) ez lett, egy számomra oly kedves blog. :) És végre itt az alkalom arra, hogy egy régóta esedékes témáról írjak: tanáraimról.

Mindenki, aki volt diák, tudja, hogy milyen értékes kincs a jó tanár. A szeretetnek van egy nagyon különleges fajtája, amit a diák a legkedvesebb tanárai iránt érez. Kicsit hasonlít ez a szülői szeretetre, a rajongásra és a színtiszta tiszteletre. Erős, megingathatatlan érzés ez, és egy olyan élmény, ami az ember életére szól. Nagyszüleim mai napig regélnek régi tanáraikról, akik ezt és ezt csináltak, ezt és ezt mondtak. A sok-sok év távlatából is élnek még a szavak, amik a tanároktól elhangzanak, habár amikor kimondták őket, bizonyára meg sem fordult a fejükben, hogy több emberöltő múlva is mesélik majd.

Ezeknek a tanároknak az a legnagyobb érdemük, hogy nem csak tanárként, hanem emberként is szólni tudnak a diákjaikhoz. Az én esetemben sem volt ez másként, és most végre elsorolhatom azokat a csodálatos embereket, akik megváltoztattak valamit az életemben, akik valami újat és többet adtak nekem, mint amennyi a munkakörükbe le volt írva. Engedjétek meg, hogy időrendi sorrendben haladjak.

Korábban már írtam bejegyzést csodálatos gitártanáromról, Gáborról, akihez harmadikos koromban kerültem, és akiért azóta is rajongok. Én állítom, hogy ufó, habár ő nem hisz nekem. Az egyik legérzékenyebb ember, akit ismerek, és csodálatosan tud bánni a gyerekekkel - még a sírva bömbölő tinédzserekkel is, akik csak akadozva tudják eljátszani a Für Elise-t az óráján. Csodálatos ember, csodálatos fejfedőkkel. Egyszerűen imádom.

Aztán ott van Marika néni. Talán ő az egyetlen ezen a listán, aki lehet, hogy nem tudná, ki vagyok, ha hirtelen elé toppannék. Ő volt általános iskolában a történelem tanárom. Ötödik elején gyűlöltem, mert sosem tanulásnak rossz jegy lesz a vége. Aztán bemagoltam Spártát és Athént, írtam belőle egy kövér ötöst - és életemben először ráéreztem a kemény munka által szerzett siker ízére. Onnantól kezdve rajongtam a történelemért, és le sem vettem a szemem Marika néniről attól fogva, hogy belépett az osztályterembe, egészen addig, amíg ki nem ment az ajtón.

Később elkerültem az általánosból, és bekerültem a zord Illyés falai közé - emlékszem, mennyire rettegtem azoktól a falaktól. De talán még jobban Gelencsér tanár nőtől, aki kegyetlenül szigorú németdolgozataival és gyors kiejtésével pillanatok alatt elnyerte nálam a Legfélelmetesebb Tanár címet az iskolában. Egy év múlva osztályfőnököm, és második anyukám lett. Ő olyan, mint egy anyatigris, az osztályáért mindent képes megtenni, hallatlan türelme és iszonyú nagy szíve van. Ő az egyetlen a suliban, akinek bármit elmondhatok, a suliügyektől a családi bajokon keresztül a pasikig - mindent. Egyszerűen: szeretem.

Két éve már (de rég volt!), hogy kisírtam Anyumtól, hogy nekem bizony angoltanárhoz kell járnom. És itt jön a következő szerelem a sorban: Zsuzsa, az angoltanárok gyöngye. Nem csak angoltanárom volt ő, sokszor mondtam, amikor mentem hozzá, hogy "megyek a pszichomókusomhoz". Tudták jól, hogy Zsuzsára gondolok, akivel még angolul is képesek voltunk órákig elbeszélgetni a legkülönfélébb témákról, természetesen "nyelvvizsgára készülés" néven. :) Iszonyatosan nehéz volt megszokni, hogy már nem járok hozzá többet, hiszen egy "zsuzsázás" után feltöltődve, tele új gondolatokkal mentem haza. Mai napig ő jut eszembe, ha tejesteát iszom. :)

És megintcsak egy "véletlen" műve a következő életre szóló élményem: Ági. Az ő nevét heccből felírtam a füzetembe, amikor szóba került magyarórán. Amikor tanultam, megakadt a szemem a nevén, és végül megkérdeztem a tanáromat, hogy nem tudná-e megadni a számát. Ő ugyanis az egyik legjobb logopédus kerek az országban. Bő két hónap alatt pikk-pakk megtanított beszélni. Nem is értem, hogyan tudtam létezni azok az információk nélkül, amiket tőle tudtam meg. Két hete, amikor egyik szerda délután elmentem hozzá, ő rám nézett, és ezt kérdezte: Anikó, miért vagy te még itt? Gyönyörűen beszélsz! Így hát ez a kaland is véget ért, Ági megtanított beszélni, lélegezni, és ő volt az a tanárom, aki kijelentette, hogy egy tanár-diák kapcsolatban nem csak a tanár van hatással a diákra, hanem a diák is a tanárra. Más szemszögből kezdtem közelíteni rengeteg dolgot az órái után, és nagyon hálás vagyok azért, hogy megtanított arra, hogy a mondat végén vigyem le a hangsúlyt. :)

Utoljára hagytam Bácsit, a magyartanáromat. Ő a kettes számú ufó. Ő is egy Timár, ahogy Zsuzsa is az, úgy néz ki, ezek a Timárok tudnak valamit. Bácsiról nem tudok mit mondani... ő Bácsi. Tanít az Illyésben, tanul és tanít az egyetemen - egyszerre. Egy éve, amikor Julcsival az oxfordi buszon csücsültünk, valamelyikünk feldobta a témát: kiket ismerünk, akik valóban intelligensek? Mindkettőnk első gondolata Bácsi volt: róla az intelligencia és a tájékozottság szobrát is ki lehetne faragni. Nagyon nagy szíve van, annál is nagyobb tudása, és egy szál haja se. Egyik kedvenc szava a kurva, és néha T-Rexet utánozva vicsorít a pad tetején, míg mi a padok alatt fetrengünk a röhögéstől. És már most rengeteget köszönhetek neki (NINCS olyan, hogy deviszont!!! - újabb vicsor....).

Vele zárom a Legkedvesebb Tanáraim toplistámat, de annyit mondhatok: itt korántsem fejeződik be a Jó Tanáraim nevű lista. Nyugi, majd egyszer írok egy Ki A Legszörnyűbb Tanárom listát is. Élvezni fogjátok...

Nagyon hosszú bejegyzés lett, kíváncsi vagyok, végig tudtátok-e olvasni. Ez volt a 200. irományom, minden elismerésem - és köszönetem - azoknak, akik figyelemmel kísérik a Napokat. Rengeteget jelent ez nekem.

A.