Egyre sűrűbben rémlik fel előttem mindent tudó gitártanárom arca, ahogy évekkel ezelőtt ülök előtte, és ő így szól hozzám:
- Anikó, nem mondhatunk paffot az életnek! – közben kezeit szétvetette, és hátradőlt a széken, mintha az Élet személyesen jött volna el az órámra és lőtte volna le a tanáromat.
Nem mondunk paffot az életnek. Alapszabály. Ezt ismételgetem magamban újra és újra, egyre többször, és egyre elkeseredettebben. De van bennem valami, talán önutálat, talán önsajnálat, talán önbizalomhiány, de az eredmény ugyanaz: egy lúzernek érzem magam, aki folyton csak paffot mond, és nem éri el a célját.
Ötös érettségi. 87%. Paff.
Őrültekháza otthon – elveszett lelki egyensúly. Paff.
Diákelnökség. Nincs iskolaújság. Azt mondtam, decemberben kiadjuk. Paff.
Kettesek és egyesek matekból, kémiából, fizikából. Paff.
Tanulni kéne angolul. Nem tudok angolul. Paff.
Nincs erőm. Valahol, valami elveszett, és nagyon keresem az utat visszafelé, de nem találom, az istenit, nincs meg sehol. Megpróbáltam segítséget szerezni valahonnan, és régi tapasztalatomból kiindulva kerestem könyveket, hátha segít. Nem történt semmi, idiótábbnál idiótább könyvek kerültek a kezembe, kezdve a 100 év magánnyal, egészen a Tartuffe-ig. Megpróbáltam kibeszélni magamból, de rájöttem, hogy nem tudok beszélni róla, mert nem tudom, mit mondhatnék.
Megpróbáltam magamba nézni. De nincs tiszta fejem, nem látom át azt, ami bent van, és így egyre több jelt kapok arra, hogy beigazolódott a félelmem: elvesztettem az egyensúlyt, nincs harmónia, lelki nyugalom vagy fejlődés. Nincs semmi.
Paff.
A.
2008. november 30., vasárnap
Paff
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Ilyenkor egyszerűen meg kell állni, és pihenni. És várni.
Én egyszer azt csináltam, hogy lehúzódtam a hajó fenekére, magamra húztam egy jó sötét vastag takarót, és azt mondtam, hogy "akkor most Te jössz!" Én nem tudok semmit, azt se hol vagyok, nemhogy azt, hová tartok és mit akarok. És láss csodát: még aznap estére beindultak a motorok, és elindult a hajó valamerre. Akkor persze még nem tudtam hogy merre, de éreztem, hogy jó irányba, mert nem én kormányoztam. Szóval néha ki kell adni a kezünkből a kormányt, hogy visszaálljon a hajó a JÓ irányba.
Megjegyzés küldése