Hártya

Egy egészen szűk alagút húzódik lefelé mindenkiben. Ez az alagút olyan nagyon szűk és sötét, hogy az embert szinte kirázza a hideg, ha arra gondol, hogy le kell mennie a mélybe. Retteg, a fogai vacognak, hol a hideg fut végig a hátán, hol forróság áramlik végig a vérében. Vannak a bátrak, akik lemerészkednek az alagútban. Vannak, akik nem elég erősek ehhez. De aki lemerészedik, az ezer bajba kerülhet emiatt.
Nem mindenki tér vissza. És mindenki megváltozik, aki megpróbálja.
Az alagút kör alakú, hideg, és sok-sok körgyűrűből van összetákolva. Lefelé húzódva oson az ember legfélelmetesebb részébe, egyenesen a lelkébe. Volt ma egy pillanat az életemben, amikor rájöttem, hogy nincs más választásom hogy megtaláljam a válaszaimat, csak ha elindulok ezen az alagúton, ahol már sokszor elindultam. El kellett indulnom megint, hogy rájöjjek arra, mi a baj velem mostanában, miért nem vagyok önmagam, miért nyújtom a töredékét annak, amit valójában tudnom kellene.
Elindultam. Könnyen, bajok nélkül, magabiztosan, mint mindig, abban a biztos tudatban, hogy az alagút legalján megtalálom a válaszomat a kérdésre. Hisz ez csak én vagyok, semmi veszélyes. De még alig voltam az utam elején, amikor beleütköztem valamibe. Valami nyálkás, félelmetes, és sérülékeny valamibe. Egy hártyába. Ütköztetek már hártyába a lelketek felé vezető alagútban? Ugye hogy nem!
Ez a hártya sérülékenyebb, mint bármi más, és én csak félve kaparásztam meg a körmömmel, mert tovább akartam menni. De alighogy hozzáértem, a hártya megfeszült, és kis repedések keletkeztek rajta. Ugyanebben a pillanatban az igazi énem rettenetesen közel került ahhoz, hogy elsírja magát. A hártyát érintő ujj azon nyomban visszarándult. Ott voltam a szűk járat kellős közepén, lebegtem, és döbbenten álltam a lehetetlen előtt: nem tudok továbbmenni, mert ha megkísérlem, elszakad a hártya, és valami visszavonhatatlanul megváltozik.
Akkor rádöbbentem: a baj maga a hártya. Az a hártya azért van ott, mert azt akarom, hogy ott legyen. Azt akarom, hogy ne tudjak rajta keresztülhatolni. Mert ha ez megtörténik, eljutok az alagút belsejébe, és meglátom azt, amit még sose láttam, bár sokszor azt hittem, hogy tudom, mit találok ott. Mekkorát tévettem.
Egy utolsó, erősebb próbálkozást tettem még a hártya elszakítására, ami hatalmas bátorságot és erőt igényelt. De ismét ugyanaz történt, csak sokkal erősebben, a hártya megfeszült, a szemem könnybe lábadt, és csak azt akartam, hogy hagyjam már abba, ne piszkáljam már azt a hártyát, mert fáj, mert félelek, és mert nem ismerem azt ami mögötte van.
A hártya maga a védőháló az akrobata alatt. A hártya maga a fenyegető felhő egy rét felett. A hártya maga az ismeretlen. A gyenge hártya sérthetetlen és sose leszek képes átszakítani.
A.