Valami furcsa

Tegnap egészen megdöbbentő élményben volt részem. Indultam hazafelé a magyar előkészítőről (Semmelweis utca), és le kellett mennem az Astoria aluljárójába. Elindultam a lépcsőn, amikor egy „Hi!”-t hallottam magam mögül körülbelül egy-két lépésre. Megfordultam, és egy sötét-fekete néger állt mögöttem, tudjátok, az a típus, amelyik olyan nagyon-nagyon fekete. Sötét napszemüveget és szinte teljesen fekete ruhát viselt, és fülig ért a szája. Gondoltam, eltévedt, vagy kérdezni akar valamit, ezért széles mosollyal az arcomon visszaköszöntem: „Hi!”. Épp leértünk közben a lépcsőn, amikor ő gyors két lépéssel lefaragta a köztünk lévő távolságot, és megragadta a hajamat.

- Nice hair! – mondta. Teljesen leblokkoltam, a mosoly az arcomra fagyott. Első gondolatom az volt, hogy futni kéne, de mégiscsak nevetséges lenne elfutni fényes nappal… Ő nem zavartatta magát, tovább beszélt hozzám (továbbra is a hajamat tapizva):

- How are you? Fine? What’s your name? Where are you goin’? – és így tovább, és így tovább. Özönlöttek felém a teljesen privát kérdések, miközben még mindig a kezében volt a hajam, az idétlen mosoly a fejemen, mentünk befelé az aluljáróba. Lassacskán kezdtem tényleg nagyon megijedni, úgyhogy valami olyasmit motyogtam, hogy „sorry, I’m in a hurry”, azzal elkezdtem majdnem futni kifelé az aluljáróból. A hajamat szerencsére elengedte, de még egy ideig utánam jött, kérdezgetve, hogy „really? are you in a hurry?”, de szerencsére neki a metró felé kellett mennie, nekem meg a buszhoz, fel a szabad levegőre.

Felérve néhány percembe telt, mire kissé lenyugodtam, és elkezdtem gondolkodni azon, hogy ugyan mi a frász volt ez? Persze az volt az első ötletem, hogy biztos valamelyik következő kérdése az lett volna, hogy nem akarok-e jól fizető állást külföldön, vagy valami hasonló, de további töprengés után felmerült bennem, hogy mi van, ha ő tényleg csak barátságos akart lenni? Lehet, hogy ott, ahonnan ő jött, ez teljesen természetes, hogy a pasik csak úgy megfogják valakinek a haját az utcán, elkezdenek kedvesen csevegni vele. Ezt kicsit megcáfolta az, hogy a hajam egyáltalán nem sorolható a kiugróan szép kategóriába, főleg nem egy két és fél órás előkészítő után - kifejezetten csapzott voltam.

Azt viszont biztosra tudtam, hogy az én intimszférám ennél sokkal-sokkal szélesebb, és kizárólag kettő darab ember nyúlhat külön engedély nélkül az én hajamhoz: a fodrászom és az anyám. Senki többet harmadszor. Amikor megfogta a hajamat, úgy éreztem, minta valamilyen módon a lelkemet ragadta volna meg, mert a hajam az egyik legkényesebb intimzónám. Más lett volna, ha a karomat fogja meg, vagy a vállamra teszi a kezét, ne adj’ isten a derekamat karolja át. Nem mondom, ez esetben is pánikba esem, de ez a haj-dolog… Nehéz megfogalmazni, miért ilyen kényes pont ez az embernek. Anyum azt mondta, hogy az Avatarban sem véletlen, hogy a hajukkal érintkeznek a Na’vik. :)

Hát ez történt velem. Utólag persze meglehetősen ostobának érzem a reakciómat, de amikor az ember élesbe kap egy szitut, nem valószínű, hogy úgy tud reagálni, ahogy azt hosszas gondolkodás után tenné. Rögtönözni kell.

A.