Előtte való este alig aludtam. Életemben nem izgultam ennyire, talán még az angol felsőfokú nyelvvizsga előtt sem. Az volt a különbség, hogy egy nyelvvizsgára vagy felkészültél, vagy nem, nyugodt szívvel aludhatsz el, tudod, milyen feladatok lesznek - de egy forgalmi vizsgára egyszerűen nem készülhetsz fel ezer százalékos biztonsággal. Hiába vagy buzgómócsing, csinálhatsz akármit, egy forgalmi vizsgán a szerencsén múlik az, hogy átmész-e vagy sem. És a bukás mellesleg 11.000 forinttól a milliókig bármennyibe kerülhet neked.
Szóval kicsit stresszes voltam előtte való este. Figyelemeltereléssel próbáltam elnyomni az érzést: Eszterrel moziba mentün
k, itthon sütöttünk csokis sütit, késő estig olvastam, mind hiába. Rémálmok rémálmokat követtek, állandóan felriadtam, és reggel fél hatkor már azt hittem, megőrülök. Végre elérkezett a fél tíz, felkeltem, összeszedtem magam, és enyhe hányingerrel küszködve beszálltam Anyum kocsijába, hogy elvigyen a Piacra vizsgázni. A kocsiban könyvekről beszélgettünk, és ez különös módon megnyugtatott. Tíz negyvenötkor már ott voltam, a vizsgáig még volt egy negyed órám, addig gyorsan átnéztem az autót, megint megtanultam, hogy a ködfényszórót nem lehet felkapcsolni, ha a kocsin nincs gyújtás és tompított fényszóró, majd halálos lelki nyugalommal eldumcsiztam Miklós bácsival, aki kitartóan tanítgatott az elmúlt négy hónapban. Kérte, hogy ha lehet, most majd csukjam be az ajtót, mielőtt elindulunk - előtte való nap ugyanis órán egy kanyarban fogta magát, és kinyílt az ajtó mellettem, ráadásul úgy, hogy körülbelül száz méterrel korábban kerültem ki egy egész rendőrflottát az úton. Hatalmas mázli volt, hogy senki és semmi nem volt mellettünk, különben az az ajtó már nem ott lenne...
Tizenegykor megjött a vizsgabiztos, egy kedves-aranyos bácsi, megkért, hogy ellenőrizzem az autót, ők ketten pedig beszálltak a kocsiba, amíg én a kerekek között száguldoztam, kormányt és fényberendezéseket tekergettem, majd bezuttyantam a vezetőülésbe, és kijelentettem, hogy az autó közúti közlekedésre megfelel. Ezután jött a szokásos kérdés ("Ivott-e szeszes italt vagy drogozott-e a nap folyamát?" - "Még nem..."), és itt jött a meglepetés: nem kellett útvonalat húznom. A vizsgáztató azt mondta, hogy kövessem az oktatóm utasításait, és ennyi. Hát, mondtam, rendben. Elindultunk. Balra. Egyenesen. Egyenesen. Egyenesen. Egészen az Illyésig egyenesen mentünk, átszlalomoztam mind az ötmillió körforgalmon, ami Budaörsön megtalálható, majd a giminél megfordultunk, és visszamentünk a Piacra. Maximum húsz perc, de inkább negyed óra sétakocsikázás volt ez, jobbos utca, parkolás és megfordulás nélkül (már ha a körforgalomban való megfordulást nem nézzük, de azt azért még én is meg tudtam csinálni...). Visszaparkoltam oda, ahonnan elindultunk, és nem akartam elhinni, hogy vége. Biztos voltam benne, hogy ez valami trükk, most biztos hátravisznek a Piac mögé, és megkérik, hogy parkoljak be egy húszcentis helyre farolva, és forduljak meg 179 fokos szögben, de minimum azt vártam, hogy kijelenti a vizsgabiztos, hogy megbuktam, jöjjek legközelebb. Ehelyett elmondta, hogy nem kellett volna átengednem az öreg nénit, aki nem a zebrán ment át, merthogy nem volt a néni veszélyhelyzetben (amit én kétlek, hiszen én a közelében voltam a néninek, ráadásul egy berregő autó volt alattam), és hogy amúgy balesetmentes közlekedést kíván, és sok boldogságot a jogosítványomhoz. Itt és itt írjam alá. Viszlát.
Tökéletesen ledöbbentem, és el kellett kezdenem tízig számolni magamban, hogy nehogy ott helyben elbőgjem magam. Az oktató még elcsevegett a kocsi mellett a vizsgabiztossal, amíg én összekapartam magam odabent, majd kiszálltam, és Miklós bácsi odajött hozzám önelégült arccal, és ezt mondta:
- Látod, én is el tudok intézni ezt-azt...
Ezek szerint jól mulattak abban a röpke másfél percben, amíg én az autó körül száguldoztam vizsga előtt, és jól medumálták, hogy okésan vezetek, és ugyan már, engedjen már át lécci lécci. Zseniális. Én eddig azt hittem, hogy az egész autóvezetőoktató-iparban csak korrupció van és inkorrektség, ahogy ezt az első vizsgámon tapasztaltam, amikor azért húztak meg, mert - ugyan benéztem, de - nem lassítottam le egy jobbos utcánál gyök kettőre. Erre meg jön Miklós bácsi, és elintézi. A szentem. (L) :)
Szóval megvan a jogsim, pontosabban meglesz, még van egy-két köröm, amíg konkrétan a kezemben tarthatom a méregdrága kártyácskát, amiért konkrétan fél évet gürcöltem. Így visszanézve mókás volt, főleg Miklós bácsival és a Mórickás vicceivel. Ráadásul ő megtanított vezetni. Egy jó tanáccsal engedett utamra tegnap vizsga után: ne engedjek abból, amit megtanultam, és akkor a saját vezetési stílusom biztonságos lesz.
Ja, meg hogy néha azért csukjam be az ajtót indulás előtt...
:)
A.
2 megjegyzés:
jeeej!!! hipphipphurrá
Újabb veszedelem az útakon!!! Csak óvatosan!!! Anikó is az országúton van!!!
Bozsóki
Megjegyzés küldése