-_U-U_-

Összepakoltam, fogkefe és túracipő bekészítve, azt hiszem, mindenre gondoltam, habár csak holnap fog kiderülni, hogy bitos nem. Reggel indulok a vándortáborba - első szállásunk Pusztafalun lesz, második Mogyoróskán. Nem nagyon vagyok edzésben, úgyhogy kíváncsi leszek, hogy fogom bírni. Az biztos, hogy a Wolfgang Seenél már nem lesz probléma, amikor Apummal kell majd kirándulni, addigra bele fogok jönni. Valery, a vándorbotom megszabadult végre a húsvéti tojásos dekorációtól, és velem jön a túrára. Az elmúlt egy hét valahogy nagyon hosszúnak tűnt, tökéletesen kipihentem magam - nem csináltam semmit az olvasáson kívül, csak néha-néha vezettem egyet, vagy elmentem színházba.

Apropó, megígértem, hogy írok az Urban Rabbitsről, de az az igazság, hogy nem fogok. Volt egy kis kavarás a keddi jegyem körül, úgyhogy végül az lett a vége, hogy vettem egy jegyet keddre és csütörtökre is. Ami azt jelenti, hogy ma este is megnézem (immár harmadszor) az előadást, így hát még nem tudok róla teljes beszámolót írni. Egyébként nagyon nagy a visszhangja az előadásnak, nem csak a médiában (index-cikk, Pesti Est, Port.hu, stb...), hanem facebookon és személyesen is sokfelé hallani róla. A keddi előadáson összefutottam egy régi ismerősömmel, valamint ott volt csomó iskolatársam, egy tanárom, és Pindroch Csaba is:). Felismertem egy-két AKG-st és szarvasit is, szóval zseniális volt. Aki még esetleg kap jegyet rá, tényleg menjen el!

Ennyit a reklámról és a vándortáborról, most bő egy hétig nem leszek elérhető, rettegek is, mi lesz velem internet nélkül - no e-mail, no facebook, no index, no blog, no bbc... hogy fogom kibírni?? Függő lettem.

A.

Városi nyulacska felmelegítve

Két napja hőemelkedésem van. Fél fokkal felment a hőmérsékletem, egész pontosan tudom, mert mértem az utóbbi időben. Elment az étvágyam, és eszméletlenül megnőtt az alvásigényem. Mégis, valahogy… megjavultam. Az eső odakint, hogy minden fa valahogy élőbbnek tetszik, és a szemeim mintha élesebbek lennének, mint szoktak. Nézem az összefüggő esőfüggönyt, közben meg érzem, hogy az elmúlt egy-két hónap feszültségei oszlanak el belőlem. De ez a furcsa hő, ami folyamatosan árad a testemből, tökéletesen idegen számomra. Ma alig van tizenöt fok, én mégis egy szál rövidgatyóban és pólóban takarítok, mégsem fázok. Eszméletlen. Gondolom, még egy-két nap, és megint visszaáll minden a szokásos kerékvágásba, a szervezetem hozzászokik az új kondíciókhoz, és talán a hőmérsékletem is lemegy vagy fél fokkal.

Már csak pár napig vagyok itthon, utána megyek vándortáborba. Ez a hetem a mai napot kivéve húzós lesz: holnap be kell mennem jogsit intézni a Petzwald utcába, este a Fővárosi Nagycirkuszba megyek megnézni a Városi nyulak című előadást, amit tegnap este is láttam, de annyira nagyon tetszett, hogy megint megnézem. Krétakörös rendezés, és a francia cirkusz-beli színészek/artisták/zenészek/stb. csinálták. Egyszerűen zseniális. Ha lesz hangulatom és/vagy ihletem írni róla szerdán, akkor megteszem, de ez egy olyan darab, hogy csak nagyon véletlenül fordulhat elő, hogy egyeznek az olvasatok. Szerdán kora reggel már az Illyésben kell lennem, beiratkozás van, és én segítek a gólyáktól szedni a gólyatáborpénzt. Zseniális két óra eltöltése után még be kell néznem ide-oda, veszek cipőt és könyveket, utána hazajövök, és elkezdek lelkileg felkészülni a csütörtöki pakoláshoz. Hat napra kell pakolnom egy tizenöt literes hátizsákba, amibe bele kell férnie mindennek, amit csak vinni akarok: evőeszköztől a meleg- és váltóruhákon keresztül egészen a felfújható kispárnámig és a hálózsákomig. Mókás lesz, tényleg. Majd küldök képeket telefonról, hadd mulassatok Ti is.

A.

PS: URBAN RABBITs forever!!! :)

Eminem és Pillangó hatás

Másodszorra futok bele mindkettőbe életem során.

Gondolom, meglepődtetek az előző bejegyzésen, ugyanis videót még egyszer sem töltöttem föl a blogomra. Főleg nem videoklippet... Van egy tippem, hogy körülbelül hányan vágtak undorodó grimaszt már arra a tényre, hogy meglátták Eminem nevét - viszont nem ez volt a célom, higgyétek el nekem. Eminem zenéje még év elején fogott meg, akkor írtam is róla. Ti is írtátok, hogy egészségemre, akkor most talán ejtsük a témát. Az a furcsa, hogy én nem ejtettem, mai napig nagyon szeretem a zenéjét, pedig én magam is azt hittem, hogy ez nem így lesz. Van egy tippem, hogy miért van ez így: elolvasom a dalszövegeit. Zseniálisnak tartom, és ahányszor elolvasom egy-két "versét", mindig eszembe jut Tolkien bácsi mondása: "kiteszem a szívem, hogy azt vegyék célba". Csak ezt valaki úgy vezeti le, hogy elbújik egy oxfordi egyetem vastag falai közé, és ír, valaki pedig úgy, hogy a drogelvonón köt ki - és ír. Onnan pedig két útja van: vagy meghal, vagy visszatér.

Apropó, halál: tegnap egész családom elment a Múzeumok Éjszakájára, de én otthon maradtam, mert nagyon nem voltam jól (nameg ez a rendezvény két éve nem túl nagy mulaccság számomra). A Harry Potter olvasásába egy kicsit már beleuntam estére, úgyhogy leültem a tv elé, és (már másodszor) belebotlottam a Pillangó hatás című filmbe. Megint lemaradtam az első tizenöt percről, mint már korábban, és furcsa volt, mert szinte alig emlékeztem már rá, csak azt tudtam, hogy legutóbb, amikor láttam, jó filmnek tűnt. Hát az volt.

Nagyon elgondolkoztatott. A történet alapgondolata az, hogy mi lenne, ha a múltadban történt eseményeket egészen apró mozzanatokkal meg tudnád változtatni. Pár mondatot kicserélsz a múltadban, mást mondasz valakinek, nem teszel vagy máshogy teszel meg dolgokat. A jövő olyan apró mozdulatoktól függ, mint egy pillangó szárnyának rebbenése. A főszereplő huszonéves srác azon dolgozik, hogy tökéletes jelent csináljon magának, de akárhányszor megpróbálja, mindig csak rosszabb lesz: a szerelméből kurva lesz, vagy ő lesz gyilkos, a barátja megőrül, vagy az anyja lesz rákos. Kétségbeesetten próbálkozik, egyszer már majdnem sikerül, csak ő nem illik bele a képbe, mert nyomorék lett - akkor megpróbálja megölni magát. A film legvége az, hogy rájön, nincs tökéletes jelen, nem tudja megtartani a szerelmét, ezért visszamegy a múltba, és úgy intézi a dolgokat, hogy amikor még legelőször találkozott a lánnyal, nagyon megbántja, így úgy alakul az életük, hogy nem is ismerik egymást. Annyin múlott, hogy nem azt mondta, hogy "szia", hanem hogy "gyűlöllek, ne beszélj velem többet". A srác persze visszamegy a jelenbe, és emlékszik mindenre, de a környezetében már nyoma sincs a lánynak, a barátja normális, anyja egészséges, ő egy sikeres üzletember lesz feleséggel és gyerekekkel - de később egyszer még látja a szerelmét, aki elmegy mellette anélkül, hogy felismerné. Feladta a szerelmet, amit ugye "minden áron megtartasz, mert a legfontosabb dolog az életben" - egy francokat. Ott is leállhatott volna, ahol boldog volt a lánnyal, csak a többiek szenvedtek. Ehelyett a többiek lettek boldogok, neki pedig az emlékeivel kellett megbirkóznia. Néha az a legnehezebb, nem igaz?

Szerintetek? Szétestem. Zseniálisan félelmetes, hogy mik képesek a jövődet befolyásolni. Szavak, mozdulatok, kis döntések, jézusom, hogy merünk egyáltalán felkelni reggelente? Vagy eldönteni, hogy felkelünk. Ezen gondolkoztam, amikor felmentem a szobámba, bekapcsoltam Eminem bácsit, és megnyugodtam. Retteghetek a döntéseimtől, a jövőtől, de nem kerülhetek olyan mélyre, ahonnan ne lehetne kijönni. Akkor meg minek? És mindig van döntési lehetőség, az egyetlen zsákutca ugyebár a halál. Mellesleg az egyetlen dolog, ami globálisan igaz minden emberre: mindenki meghal. Megszületni nem is kell hozzá.

Bár, ha belegondolunk, ez sem egészen biztos, igaz? :) Egyszerűen nem lehet az életet "józanul" leélni, mert beleőrülnél. Kell hozzá übergigasok felelőtlenség, hit és/vagy rajongás, egy rendszer, amibe belegyömöszölöd magad és az életedet - különben nem mernél felkelni reggelente.

Erre jutottam. Nem először.

A.

Eminem - Not Afraid (newest song)

Forgalmi vizsga

Előtte való este alig aludtam. Életemben nem izgultam ennyire, talán még az angol felsőfokú nyelvvizsga előtt sem. Az volt a különbség, hogy egy nyelvvizsgára vagy felkészültél, vagy nem, nyugodt szívvel aludhatsz el, tudod, milyen feladatok lesznek - de egy forgalmi vizsgára egyszerűen nem készülhetsz fel ezer százalékos biztonsággal. Hiába vagy buzgómócsing, csinálhatsz akármit, egy forgalmi vizsgán a szerencsén múlik az, hogy átmész-e vagy sem. És a bukás mellesleg 11.000 forinttól a milliókig bármennyibe kerülhet neked.

Szóval kicsit stresszes voltam előtte való este. Figyelemeltereléssel próbáltam elnyomni az érzést: Eszterrel moziba mentünk, itthon sütöttünk csokis sütit, késő estig olvastam, mind hiába. Rémálmok rémálmokat követtek, állandóan felriadtam, és reggel fél hatkor már azt hittem, megőrülök. Végre elérkezett a fél tíz, felkeltem, összeszedtem magam, és enyhe hányingerrel küszködve beszálltam Anyum kocsijába, hogy elvigyen a Piacra vizsgázni. A kocsiban könyvekről beszélgettünk, és ez különös módon megnyugtatott. Tíz negyvenötkor már ott voltam, a vizsgáig még volt egy negyed órám, addig gyorsan átnéztem az autót, megint megtanultam, hogy a ködfényszórót nem lehet felkapcsolni, ha a kocsin nincs gyújtás és tompított fényszóró, majd halálos lelki nyugalommal eldumcsiztam Miklós bácsival, aki kitartóan tanítgatott az elmúlt négy hónapban. Kérte, hogy ha lehet, most majd csukjam be az ajtót, mielőtt elindulunk - előtte való nap ugyanis órán egy kanyarban fogta magát, és kinyílt az ajtó mellettem, ráadásul úgy, hogy körülbelül száz méterrel korábban kerültem ki egy egész rendőrflottát az úton. Hatalmas mázli volt, hogy senki és semmi nem volt mellettünk, különben az az ajtó már nem ott lenne...

Tizenegykor megjött a vizsgabiztos, egy kedves-aranyos bácsi, megkért, hogy ellenőrizzem az autót, ők ketten pedig beszálltak a kocsiba, amíg én a kerekek között száguldoztam, kormányt és fényberendezéseket tekergettem, majd bezuttyantam a vezetőülésbe, és kijelentettem, hogy az autó közúti közlekedésre megfelel. Ezután jött a szokásos kérdés ("Ivott-e szeszes italt vagy drogozott-e a nap folyamát?" - "Még nem..."), és itt jött a meglepetés: nem kellett útvonalat húznom. A vizsgáztató azt mondta, hogy kövessem az oktatóm utasításait, és ennyi. Hát, mondtam, rendben. Elindultunk. Balra. Egyenesen. Egyenesen. Egyenesen. Egészen az Illyésig egyenesen mentünk, átszlalomoztam mind az ötmillió körforgalmon, ami Budaörsön megtalálható, majd a giminél megfordultunk, és visszamentünk a Piacra. Maximum húsz perc, de inkább negyed óra sétakocsikázás volt ez, jobbos utca, parkolás és megfordulás nélkül (már ha a körforgalomban való megfordulást nem nézzük, de azt azért még én is meg tudtam csinálni...). Visszaparkoltam oda, ahonnan elindultunk, és nem akartam elhinni, hogy vége. Biztos voltam benne, hogy ez valami trükk, most biztos hátravisznek a Piac mögé, és megkérik, hogy parkoljak be egy húszcentis helyre farolva, és forduljak meg 179 fokos szögben, de minimum azt vártam, hogy kijelenti a vizsgabiztos, hogy megbuktam, jöjjek legközelebb. Ehelyett elmondta, hogy nem kellett volna átengednem az öreg nénit, aki nem a zebrán ment át, merthogy nem volt a néni veszélyhelyzetben (amit én kétlek, hiszen én a közelében voltam a néninek, ráadásul egy berregő autó volt alattam), és hogy amúgy balesetmentes közlekedést kíván, és sok boldogságot a jogosítványomhoz. Itt és itt írjam alá. Viszlát.

Tökéletesen ledöbbentem, és el kellett kezdenem tízig számolni magamban, hogy nehogy ott helyben elbőgjem magam. Az oktató még elcsevegett a kocsi mellett a vizsgabiztossal, amíg én összekapartam magam odabent, majd kiszálltam, és Miklós bácsi odajött hozzám önelégült arccal, és ezt mondta:

- Látod, én is el tudok intézni ezt-azt...

Ezek szerint jól mulattak abban a röpke másfél percben, amíg én az autó körül száguldoztam vizsga előtt, és jól medumálták, hogy okésan vezetek, és ugyan már, engedjen már át lécci lécci. Zseniális. Én eddig azt hittem, hogy az egész autóvezetőoktató-iparban csak korrupció van és inkorrektség, ahogy ezt az első vizsgámon tapasztaltam, amikor azért húztak meg, mert - ugyan benéztem, de - nem lassítottam le egy jobbos utcánál gyök kettőre. Erre meg jön Miklós bácsi, és elintézi. A szentem. (L) :)

Szóval megvan a jogsim, pontosabban meglesz, még van egy-két köröm, amíg konkrétan a kezemben tarthatom a méregdrága kártyácskát, amiért konkrétan fél évet gürcöltem. Így visszanézve mókás volt, főleg Miklós bácsival és a Mórickás vicceivel. Ráadásul ő megtanított vezetni. Egy jó tanáccsal engedett utamra tegnap vizsga után: ne engedjek abból, amit megtanultam, és akkor a saját vezetési stílusom biztonságos lesz.

Ja, meg hogy néha azért csukjam be az ajtót indulás előtt...

:)

A.

PS: a kép csupán illusztráció, természetesen nem Csuri nagynéném fotózta még akkor, amikor messze nem volt meg a jogosítványom... :)

Kertiparti

Vége az iskolának. Kicsit több, mint egy hete még hidegrekord dőlt meg, tegnap Szegeden a melegrekord. Szerintetek? Én a körülményekhez képest egész jól érzem magam, bár köztudott, hogy nem vagyok oda a melegért, hát még a hőségért. Arról nem is beszélve, hogy ilyen melegben vezetni egy légkonditalan autót nem tartozik a legkedvesebb elfoglaltságaim közé. Koránt sem.

Tegnap hatalmas parti volt itthon. Nagymamám és nagypapám 70 évesek lettek, meghívtuk hát az egész nagycsaládot Biára, hogy együtt ünnepeljünk. Ez 25 embert jelent, 4 évestől 70 évesig mindenféle korosztályból. Évente egyszer valahogy mindig sikerül összejönni, de az én emlékezetem szerint már jó ideje nem találkoztam mindenkivel egyszerre. A kicsik nagyon megnőttek, a nagyok még nagyobbak lettek, a még nagyobbak pedig... hát, valljuk be, felnőttek, az istenért. Árpi unokatesóm hétfőn érkezett haza egy luxushajóról, ahol fél évig dolgozott. Szeptemberben megy vissza. Csuri nagynéném kedden érkezett haza egy szűk hétre, ő már megy is vissza Angliába hétfőn, szóval ez volt az a nagyon ritka alkalom, hogy hiány nélkül megjelent mindenki. Fotót majd töltök föl, csak én nem készítettem, és még nem rágtam Zsuzsi fejét, hogy küldje át.

A parti nagyon jól sikerült, sokat tudtunk beszélgetni, rengeteget hülyültünk, a hőséget egy kis medencézéssel és slagozással oldottuk meg - fürdőruha ide vagy oda, a végén már senkit nem érdekelt. Furcsa volt, hogy ilyen sok ember jelen van, és mégsem kell maszkot felvenni, lehetek az a buzgómócsing, aki egyébként szoktam lenni ilyenkor. Senki nem szólt rám, hogy ne pakolásszak már, hanem úgy jól volt mindenki. Volt a pincében film- és képnézés is, megnéztük Árpi élményeit a távolkeleten és Afrikában, ahogy kistigriseket etet cumisüvegből és megmássza a Kínai Nagy Falat. Konklúzió: ha tehetitek, menjetek hajóra dolgozni, mert hatalmas élmény. Csak a fizetés nem túl jó.

A sereg elvonulása után végignéztem a lakásban uralkodó csatatérten - és úgy éreztem, megérte. Pedig reggel még biztos voltam benne, hogy komoly hibát követtünk el ennek a napnak a megszervezésével, valami furcsa rossz érzésem volt. Lévén rég nem láttuk egymást, ráadásul olyan ellentétek vannak a családban, amiknek a többségéről én nem is tudok, el sem tudtam képzelni, hogy mindenféle konfliktus nélkül megússzuk, de sikerült. Csodás volt. És még a célunkat is elértük, Mami nagyon meghatódott, elsírta magát a tortaosztásnál. Jó volt.

A.

Velem az erő

Holnap forgalmi... Vizsgaarc bekészítve, húszezres zsebben, és ahogy Miklós bácsi mondja: úgy vezess, mint a finom bor. De hogy ezzel a rendőrség nem értene egyet, abban biztos vagyok...
Ha sikerül, Eszterrel elmegyünk, és megnézünk egy nyálas filmet az Allee-ban. Ha nem, arra az esetre már behűtöttem a sört, és Anyunak még vannak dugi Baileys tartalékai. :) Drukkoljatok!!!
A.