Szeptember egy és kettő

Sokat gondolkodtam, hogy hogy csináljam. Nyavalyogjak egy sort, vagy ujjongjak? Őszintén szólva mindkettőt szívesen megtenném, mégis (talán a Legfőbb Titok c. könyv első tíz oldalának ismeretében) úgy gondoltam, pozitívan állok hozzá a beálló ősznek, a szeptembernek.

Az elsejénk komikusan sikerült drága Hugicámmal. Bizonyára leesett (volt róla sok-sok kép itt), hogy Eszter immár az Illyés Gyula Gimnázium tanulója, hivatalosan és beavatottan is. Túlélte a gólyatábort, habár neki ez szinte meg sem kottyant, hiszen utána ment az ifiavatós táborba, ahol az Erős Pista még ott is csíp... Ugye-ugye? Méghogy titoktartási kötelezettség...

Szóval az elseje vicces volt. Reggel hétkor kellett volna elindulni a buszhoz, de Eszter drága csak óra ötre lett kész. Lekéstük. Nagyon. Visszamentünk, hogy megvárjuk a hét harmincnyolcast, kimentünk tíz perccel korábban, de mint az ott helyben kiderült, a menetrendet időközben megváltoztatták, és nem harmincnyolckor, hanem tizennyolckor ment el a második busz Budaörsre. Pech. Kénytelenek voltunk Anyut riasztani, ő vitt minket az évnyitóra.

Hát így kezdtük az évet. Tegnap elkezdtem a saját kis magán edzéstervemet megvalósítani, megpróbáltam elterelni a figyelmemet a hullámokban rám törő hányingertől. Szerdán (azaz ma) volt az első igazi tanítási nap. Életem első fakultációs napja. Nem túlzok, ha azt mondom, remegtem a félelemtől. Első két óra Timár tanárúrral (magyar fakt), csak hogy a remegésem és a hányingerem megduplázódjon. És a spanyol óra! Éljen a harmadik nyelv, jeah. Talán furcsán hangzik, de nem csak a félelemtől, hanem az izgatott várakozástól is remegtem, a hányingerre pedig még nem találtam magyarázatot, az két napja változatlanul üldöz. Hogy a sárga lepra csapna beléje, ahunn!

Csak hogy mindenkinek lenyugtassam értem remegő lelkecskéjét, elárulom, hogy túléltem a mai napot, igaz, három órán keresztül szörnyhalál-közeli állapotban voltam. A tünet: nevetőgörcs. A duplamagyart végigröhögtem. Timár, ahogy lóbálja a fejét 'nem'-et bólogatva, és közben úgy néz ki, mint egy kihalás szélén lévő dinó paródiája... A spanyolon a padba kapaszkodtam röhögés közben. Torma tanár nő, ahogy mélyről jövő kacajjal kijelenti (életemben nem hallottam ilyen jóízű nevetést), hogy volt egy tanítványa, aki egy spanyol focista miatt tanulta a nyelvet - hozzá akart menni. A tanárnő közölte, hogy ő meg Schwarzenegger felesége lesz, mégsem tud angolul. Majd ismét öblösen felkacag... Hát komolyan, ezzel a két emberrel vidám lesz az élet az Illyésben idén! Hogy Kampf Kati néniről ne is beszéljek, aki a maga közel hetven évével az óra első percében kijelentette az osztálynak, hogy vele bármit lehet csinálni, és szereti a fiatalokat... Hát nem tündéri?

Egyetlen dolgot sajnálok: hogy Lizával alig van órám. Hét óránk közös, a többi tök más. Hát, ő fizika-matek-drámatöris, én meg magyar-filó-drámatöri-töris vagyok. Jobban már nem is tudtunk volna elszakadni. De én azért még nem adom fel, hogy átcsábítsam magyar faktra. :) Olvasnátok a novelláját, ami arról szól, hogy három (!) pingvint tart az eszkimó szomszédjuk! Hát az zseniális. Ő meg erre matekra megy. Hát, szíve joga, nem? Azért nekem hiányzik.

A.