Hallo, Hi vagy Csőőő?

Jelentem: egyben túléltem életem első állásinterjúját.
Múlt hét elején kaptam e-mailt a Deutsche Telekom Retail teamjétől, miszerint 2011. május 13-án (pénteken) 11.30-kor telefonhívást fogok kapni egy bizonyos S.B-tól, aki a team főgóréja - leendő főnököm. Hála a német precizitásnak, szinte egy egész héten keresztül volt alkalmam izgulni, hogy ugyan milyen is lesz a telefonhívás? Nyilvánvaló volt, hogy le akarják csekkolni a nyelvtudásomat, meg akarják hallgatni a hangomat, hogy valóban létezem-e, nameg hogy alkalmas vagyok-e a munkára, amit nyáron náluk végzek majd. Iszonyatos sebességgel dolgozott ki az agyam különböző idiótaságokat. Első körben azon filóztam órákig, hogy vajon hogy vegyem fel a telefont? Angolul? Magyarul? Végül kiötöltem, hogy az angol-német-magyar (nemzetközi) verzió teljesen megfelel: hallo. Oké, és hogyan mondjam be a nevemet? Anikó Tárczy vagy Tárczy Anikó? Ez tényleg komoly dilemma volt, végül a magyar verziónál maradtam, gondoltam ha már magyar vagyok, mondom magyarul a nevemet, ők ráadásul a Tárczy nevet jobban ismerik, mint az Anikót... Fejben átpörgettem az összes telefonos klisét, amit a filmekben hallottam, úgy mint 'Could you hold on for a second?' 'Sorry, the line died' etc.etc...

Szóval teljesen be voltam rezelve. Pénteken jobban görcsben volt a gyomrom, mint az egy héttel korábban túlélt érettségik előtti reggeleken. 11.25-kor előkészítettem a laptopom, kinyitottam a g-mailemet és a szotar.netet (nem mintha bármilyen esélyem is lett volna használni), és vártam. 11.30 eljött és elmúlt... Ezek németek, gondoltam, biztos hívni fognak. 11.36... már reménykedtem, hogy biztos elfelejtették, és maradunk az e-mail lassú de biztonságok kommunikációs csatornájánál. 11.38...

Háp-háp. Háp-háp... Az iPhone kíméletlenül csörgött, és bizony külföldi szám jelent meg a képernyőn. Alig bírtam elhúzni a 'válaszol' gombot, úgy remegett a kezem.

- Hallo, Tárczy Anikó - a hangom persze nagyon vidáman és energikusan szólt, dehogy akartam elárulni nekik, hogy közben a kezemben lévő tollal olyan erősen firkáltam a papírt, hogy majdnem átlyukadt a papír.

Hát, elkezdődött. A férfihang kedvesen elnézést kért tőlem a nyolc (azaz nyolc!) perces késésért, mire én egy laza 'never mind'-dal elintéztem a dolgot. Előzőleg azt hittem, hogy egy bensőséges csevejt fogok a főnökkel folytatni, de már az elején sikerült teljesen összezavarniuk: ketten voltak a telefonban, egy férfi és egy nő, kihangosított konferenciabeszélgetés. Fasza, gondoltam, akkor most van nekem egy angolul perfektül beszélő főnökuram, akinek elég erős német akcentusa van, és Daniella, akit e-mailjeiből már jól ismertem, de ő nem beszél olyan nagyon perfekt angolul, plusz a kihangosító miatt szörnyű minőségű volt a telefon. Voltak mondatok, amiket konkrétan esélytelen volt megérteni, szóval legtöbbször a diplomatikus 'yes of course' 'great' 'right' szavaknál maradtam, abból nem lehet baj.

A beszélgetés kb. 10 perces volt (najó, 10.23 volt, de esküszöm, csak véletlenül jegyeztem meg...), egyébként nagyon aranyosak voltak, kérdezgettek mindenfélét, legtöbbször a férfi beszélt, körülbelül felvázolta a team részlegeit, mesélt ezt-azt, megkérdezte, engem mi érdekelne, mire én teljesen hülyeségekről beszéltem, de ez volt a leghosszabb monológom a beszélgetés során. Szerintem tetszett nekik, ők nagyon tetszettek nekem, főleg mert nagyon pozitívan álltak hozzá, tündérien megismételték mondandójukat, ha éppen csak annyit tudtam válaszolni, hogy 'sorry, could you repeat it again?'.

Szóval ez volt életem első állásinterjúja. Miután letettem, leeresztettem, mint egy kilukadt gumilabda. Ránéztem az előttem lévő papírra, és eléggé megdöbbentem, hogy milyen új szóalkotásokat írtam le... Gyors még felhívtam Apumat, elmeséltem neki a beszélgetést, és konstatáltam, hogy innen nincs visszaút, én bizony kint leszek a hatalmas Németországban nyolc hetet a nyáron, és a Deutsche Telekomnál fogok melózni.

Őszintén? Nagyon várom már. :)

A.