Az Oktogonról

Tegnap előre-nem-nagyon-megfontolt szándékkal beköltöztem nagyimékhoz az Oktogonra.

Hogy miért? Én is ezt kérdezgetem magamtól, legtöbbször arra a válaszra jutva, hogy mivel otthon nem tudtam tisztességesen tanulni, a környezetváltozás hátha rákényszerít erre. Mamimnak meghagytam, hogy ha megjelennék a körükben látszólag értelmes okokkal (pl. "tudok segíteni valamit?"), akkor azonnal zavarjon vissza tanulni. Eddig tehát tiszta ügy.

De tegnap óta volt időm gondolkodni (a nagy tanulás közepette...), és be kell ismerni azt is, hogy bizony van emögött más is. Talán többen tudjátok, hogy érettségi után rögtön megyek ki Bonnba dolgozni, ha minden igaz, két hónapig leszek ott. Jelenleg még azt sem tudom, pontosan mi lesz a dolgom, vagy hol fogok lakni, csupán az biztos, hogy apum két-három hetente meg fog jelenni Bonnban egy éjszakára (munkája miatt ilyen sűrűn szok' ott lenni), aztán már megy is tovább. Belegondoltam, hogy gyakorlatilag még soha nem voltam tíz-tizenkét napnál tovább távol otthonról és a családomtól. Amikor arra gondolok, hogy ez most már szükségszerűen bekövetkezik, főleg, ha egy év múlva ki akarok menni Angliába tanulni, elszorul a szívem. Az szép és jó, hogy végre kiszabadulok ebből az országból, de azt nagyon nehéz lesz megszokni, hogy nem lesz Anyu, Apu, nem lesznek tesók, és még Ropi is marad... Én eltűnök egy bőröndnyi cuccal, oszt ágyő.

Szóval kicsit tartok a mély víztől. Biztos sokat fog edzeni amúgy is gyönyörűen pallérozott elmémen (fujj) a kintlét, de nem lesz egyszerű. Ahogy magamat ismerem, bárhol és bármilyen körülmények között megélek, a konfliktusokat tűrhetően tudom kezelni, nem hiszem, hogy olyan problémám adódna, amit saját magam ne tudnék megoldani. Ha mégis, hát uccu neki, felhívjuk Fatert, ő meg telefonálgat itt-ott és megoldotta. Vagy nem. Nade Anglia? Ez az ország még azért előnyös, mert legalább ismerek néhány embert (ugye, Csuri), akik S.O.S elérhetők, de egész biztos nem fogok minden alkalommal felzargatni valakit, ha éppen honvágyam van. Hogy mennyi idő lesz megszokni, nem tudom. De most szoktatom magam ahhoz, hogy nem mindig lesz ott a biztonságot jelentő szobám, hogy a napi mókuskerékből hazatérve két nagy levegővel már le is nyugodjak, békességet találjak benne.

Tehát itt vagyok Mamiéknál, és feltett szándékom tüzetesen figyelni, mi történik velem azalatt, amíg itt vagyok. Remélem, hogy a város nyüzsgése kicsit visszahoz a munkás hangyabojba, és felrázza a punnyadtságot, amivel hetek óta küzdök.

Első nap pipa. :)

A.