A mai nap eredményesnek mondható, főleg, mert sikerült megfigyelnem a történéseket.
Éjjel szörnyű rémálmom volt, ami talán annak is betudható, hogy nagyon rosszul aludtam. Nem csupán a nagyvárosi zajhoz, de az idegen matrachoz sem vagyok hozzászokva, így kicsit zaklatott volt az éjszaka. Reggel végre el tudtam aludni, amikor az ébresztő óra kegyetlenül felzargatott - itt tizenöt perccel korábban kell kelnem, hogy időre beérjek a suliba.
Irtózatosan hiányzott a szokásos reggeli rítus (papucsostul, macskástul, teástul, Anyucistul, mindenestül), viszont rendkívül jó érzés volt a városban éb
redni. Amint elhagytam a Teréz körút 28-at, rögtön egy nyüzsgő, élettel teli szervezetbe léptem. A város korareggel annyira egyedi, az illat semmi máshoz nem hasonlítható, valahogy a lelkembe szúr már az a tudat is, hogy milyen rengeteg ember él itt. A piros 7-esen (heringek módjára összezsúfolva) álltam, néztem az Erzsébet hidat, a Dunát, a Szabadság szobrot, és arra gondoltam, hogy mennyire szeretem Budapestet. És itt a "szeretem" szón álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el, hogy elhasznált kopottsága ellenére mennyire mély érzésről van szó. Rá kellett döbbennem, hogy bizony tele vagyok hazaszeretettel, de sajnos ez a fajta szeretet még nem bír rá arra, hogy a mai Magyarországon maradjak. A tanulság annyi, hogy találtam még valamit, amitől nehéz lesz megválnom - de meg fogok.
redni. Amint elhagytam a Teréz körút 28-at, rögtön egy nyüzsgő, élettel teli szervezetbe léptem. A város korareggel annyira egyedi, az illat semmi máshoz nem hasonlítható, valahogy a lelkembe szúr már az a tudat is, hogy milyen rengeteg ember él itt. A piros 7-esen (heringek módjára összezsúfolva) álltam, néztem az Erzsébet hidat, a Dunát, a Szabadság szobrot, és arra gondoltam, hogy mennyire szeretem Budapestet. És itt a "szeretem" szón álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el, hogy elhasznált kopottsága ellenére mennyire mély érzésről van szó. Rá kellett döbbennem, hogy bizony tele vagyok hazaszeretettel, de sajnos ez a fajta szeretet még nem bír rá arra, hogy a mai Magyarországon maradjak. A tanulság annyi, hogy találtam még valamit, amitől nehéz lesz megválnom - de meg fogok.A suliban minden a szokásos ritmusban zajlott, talán csak azzal a kis különbséggel, hogy sokaknak feltűnt az uzsonnázási habitusom megváltozása - eddig ugyanis mindig abonettet ettem sajttal és felvágottal, ma azonban fehérkenyérből készült buci volt a menü, ami köztudottan nem nagy kedvencem. Ami még eltért az eddig megszokottól, hogy húgom lelkesen jött oda hozzám és elmesélje, mi történt vele hétvégén az ifitáborban - normális esetben az iskolakapun belépve elköszönünk, és a nap végén ismét látjuk egymást.
Mivel csak három órám volt, korán visszaértem az Oktogonra, Mamiék már vártak az ebéddel (soha nem tudnám megszokni a délben ebédelést), majd egy rövid pihenő után nekiálltam tanulni, és öt órán keresztül "toltam". Sikerült befejezni Balassi Bálintot és Zrínyi Mikit, annak ellenére, hogy kissé hiányos jegyzettel futottam neki mindkettőnek. Vörösmartyt is el tudtam kezdeni, de csak az életrajzig jutottam. A cél vasárnap reggelre (előkészítő) megtanulni 14 db nagy magyar életművet, Janus Pannoniustól egészen Mikszáth Kálmán bácsiig. Eddig jól haladok.
Csak ne hiányozna annyira a szobám!
A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése