Zebraszörny

Kisütött a nap. Végre. Már azt hittem, sose fog, és örök télbe fagy a tavasz. Tegnap elmentem vezetni, előtte egy nagyot aludtam (és ebédeltem) Mamánál, úgyhogy egész nyugodt állapotban ültem autóba. Ettől függetlenül megint megkaptam (jogosan!), hogy úgy vezetek, mintha először lennék autóban, de az óra második felén már belejöttem. Volt egy aranyos jelenet: zebránál láttam, hogy anyuka babakocsival és két biciklis kisgyerekével át akarnak menni. Lelassítottam, átengedtem őket - de a nagyobbik kisfiú nem ment át, anyuka pedig nem vette észre. Úgy ült a biciklin, a kis bukósisakjával, mintha nem is ő lenne, nem értené, hová mennek a többiek. Anyukája nem vette észre, hogy egy csemetéje időközben besokkolt, úgyhogy az oktatóm utasítására én is továbbgurultam. Mit csinálhattam volna a kocsiból? A kisfiún látszott, hogy esze ágában sincs átmenni a zebrán. Eszembe jutott az az eset, amikor én csináltam ugyanezt: Anyummal és a többiekkel mentünk fel az oktogoni nagyimékhoz, ahol volt egy (akkor még jelzőlámpával irányított) zebra. Én rámeredtem a piros fénnyel izzó figurácskára, és izgatottan vártam a zöld figurát. Amikor kigyúlt a zöld, megint vártam a pirosra, aztán a zöldre, pirosra... majd észrevettem, hogy a többiek már sehol. Rádöbbentem, hogy bizony ők az első zöldnél fogták, és átmentek a zebrán. Nagyon megijedtem, de emlékezetből valahogy megtaláltam nagyimék kapuját, és feljutottam.

Minden vezetésre van egy-két ilyen sztorim, de ez valahogy olyan aranyos volt, ahogy a kisfiú ott áll a zebránál, anyukája meg mit sem sejtve megy tovább a túloldalon. Talán még nagy pocakja is volt, de nem láthattam pontosan. Pár perc múlva hirtelen özönvízszerű zivatar ért el minket. Nem először vezettem esőben (még hóban is volt szerencsém...), de ilyen özönvizet ritkán ér meg az ember. Vicces és szörnyűséges is volt egyben, hogy nem láttam semmit.

Oktatóm zsenialitásának köszönhetően a vizsgám június 3-án lesz, ami azt jelenti, hogy még max 5 alkalommal ülök kocsiba úgy, hogy nem vizsgázom. Nagyon jó lenne átmenni elsőre, mert már eddig is rengetegszer segített volna, ha van jogsim - például tegnap este, amikor Anyum már annyira fáradt volt, hogy nem tudott felmenni az állomásra Zsuzsiért, ezért Zsuzsi nem aludt itthon. Nekem meg csak be kellene huppannom, és uzsgyi, már ott is lennék.

Szóval drukkoljatok, én meg ígérem, megpróbálok ügyi lenni. :)

A.