Eredményhirdetés

Ma voltam az utolsó előtti vérvételemen (csütörtökön még megyek egyre), de az előző eredményeket már ma kézhez kaptam. Úgy tűnik, hogy a hormonszintjeim teljesen normális értékűek, úgyhogy itt már nem lehet nagy gubanc. (Persze a mostani eredményeket még nem tudom, de már nem érhet túl nagy meglepetés.) Ez lehet jó hír is, mert legalább ezek a vizsgálatok rendben vannak, de akár aggódhatnék is, hogy akkor ugyan mi a csuda a bajom. De ez most annyira nem érdekel, ha majd kiderül valami új - jövőhét tájékán legkorábban -, akkor megint írok. Binó Brúnó bácsin múlik, és akinek ilyen neve van, az biztos nem fog nekem rosszat mondani, igaz? :)
Itt is szeretném megköszönni Nektek, hogy olyan nagyon aggódtatok, kérdezgettetek, meg érdekelt Titeket ez az egész, sokat jelentett. :) Najó, így utólag bevallom, kicsit aggódtam az eredmények miatt. Icipicit.
A.

Zebraszörny

Kisütött a nap. Végre. Már azt hittem, sose fog, és örök télbe fagy a tavasz. Tegnap elmentem vezetni, előtte egy nagyot aludtam (és ebédeltem) Mamánál, úgyhogy egész nyugodt állapotban ültem autóba. Ettől függetlenül megint megkaptam (jogosan!), hogy úgy vezetek, mintha először lennék autóban, de az óra második felén már belejöttem. Volt egy aranyos jelenet: zebránál láttam, hogy anyuka babakocsival és két biciklis kisgyerekével át akarnak menni. Lelassítottam, átengedtem őket - de a nagyobbik kisfiú nem ment át, anyuka pedig nem vette észre. Úgy ült a biciklin, a kis bukósisakjával, mintha nem is ő lenne, nem értené, hová mennek a többiek. Anyukája nem vette észre, hogy egy csemetéje időközben besokkolt, úgyhogy az oktatóm utasítására én is továbbgurultam. Mit csinálhattam volna a kocsiból? A kisfiún látszott, hogy esze ágában sincs átmenni a zebrán. Eszembe jutott az az eset, amikor én csináltam ugyanezt: Anyummal és a többiekkel mentünk fel az oktogoni nagyimékhoz, ahol volt egy (akkor még jelzőlámpával irányított) zebra. Én rámeredtem a piros fénnyel izzó figurácskára, és izgatottan vártam a zöld figurát. Amikor kigyúlt a zöld, megint vártam a pirosra, aztán a zöldre, pirosra... majd észrevettem, hogy a többiek már sehol. Rádöbbentem, hogy bizony ők az első zöldnél fogták, és átmentek a zebrán. Nagyon megijedtem, de emlékezetből valahogy megtaláltam nagyimék kapuját, és feljutottam.

Minden vezetésre van egy-két ilyen sztorim, de ez valahogy olyan aranyos volt, ahogy a kisfiú ott áll a zebránál, anyukája meg mit sem sejtve megy tovább a túloldalon. Talán még nagy pocakja is volt, de nem láthattam pontosan. Pár perc múlva hirtelen özönvízszerű zivatar ért el minket. Nem először vezettem esőben (még hóban is volt szerencsém...), de ilyen özönvizet ritkán ér meg az ember. Vicces és szörnyűséges is volt egyben, hogy nem láttam semmit.

Oktatóm zsenialitásának köszönhetően a vizsgám június 3-án lesz, ami azt jelenti, hogy még max 5 alkalommal ülök kocsiba úgy, hogy nem vizsgázom. Nagyon jó lenne átmenni elsőre, mert már eddig is rengetegszer segített volna, ha van jogsim - például tegnap este, amikor Anyum már annyira fáradt volt, hogy nem tudott felmenni az állomásra Zsuzsiért, ezért Zsuzsi nem aludt itthon. Nekem meg csak be kellene huppannom, és uzsgyi, már ott is lennék.

Szóval drukkoljatok, én meg ígérem, megpróbálok ügyi lenni. :)

A.

Év végi vizsga

- Gyomortájékán, tanárnő, egészen ott, tudja, ahol kicsit szúr kötelességek el nem végzésekor, közel van ahhoz a ponthoz, ami akkor sajog, amikor rosszat reggeliztem, de bőven afölött, biztos tudja, mire gondolok, tanárnőnek is szokott... igen-igen, ott! Na onnan jönnek. Először csak becsukom a szemem, leülök a gép elé - tudja, tanárnő, én már csak gép előtt szoktam, ilyen modern gyerek vagyok -, lehajtom a fejem, és olyankor jön az a pont. A sok-sok betű lenyomódik a gyomornak ebbe a furcsa tájékába a fejemből, tetszik tudni, de aztán egészen a szívemig csúszik föl, ott egy kicsit megemésztődik, és történik vele valami nagyon furcsa dolog. Hogy mi? Kérem szépen, ne tessék ilyeneket kérdezni. De hogy magyarázzam meg, tanárnő? Dehogy, nem arról beszélek beszélek. A gyomor a lényeg, tanárnő, azt szokták kihagyni. Az agyam nem a szívembe küldi a bötűket, kérem, hanem rögtön a gyomromba, ott aztán teljesen átalakulnak, van, hogy nem is emlékeztetnek az eredeti betűkre, és innen áramlanak fel a szívbe. Hogy milyen gyorsan, kérem? Van, hogy egy perc alatt, amíg csukva van a szemem. De van, hogy elkezd mozogni a kezem a klaviatúrán, de még hamar, még nem áramlott föl minden a gyomromból. Hát akkor teljesen más lesz minden, tetszik tudni? Olyankor nem lehet érteni. Mit tetszik kérdezni? Jah, hogy a szívemben? Ott ivódik a történetbe a lelkem, bizony, tanárnő, ott egészen sok belekerül a saját testemből, kicsit megcsavarja a betűket, kicsit megrázza, megfűszerezi a kellő mennyiségű gyönyörrel, magassággal, mélységgel, gyűlölettel, haraggal, szeretettel és bölcsességgel. Ezek itt kerülnek bele. Dehogy, tanárnő, az nem a gyomor! A gyomor teljesen más, dehát már megmagyaráztam, tetszik tudni, azt a pontot, hát nem tetszik érteni? Nem? A gyomor...

...hát ezért nem írt a tanárnő még semmit.

A.

Maci

Már napok óta azt álmodom, hogy egy medve (!) be akar törni a házba. Egyébként a medve elég lomha, úgyhogy lehet vele cselezni, de ma este azt álmodtam, hogy kint akarok dolgozni a kertünkben, ő az egyik virágágyásban alukál, de néha rájön az ötperc, és be akar menni a teraszajtón a lakásba. Ilyenkor én is elkezdek sprintelni az ajtó felé, és általában az van, hogy ha megelőzöm, akkor bizony zárva találom az ajtót, ha meg nem előzöm meg, akkor valaki biztos áll az ajtóban, és megpróbál engem behívni - de a maci valahogy eddig sosem jutott be. A probléma az, hogy ez a maci ilyenkor veszélyes, rettegek tőle, de ilyenkor mindig elmosódott valahogy az álmom. Mármint a maci meg a zárt ajtó közé szorulva... Amúgy egyik nyári projektem a macinézés, úgyhogy bárki sejti, hol tanyáznak, mondja, és megyek!

Álmon kívül - az elmúlt három napban folyton kint dolgoztam a kertben, és nagyon-nagyon jól esett! Ma is ezt tenném, ha tehetném, de sajnos már így is enyhe lelkiismifurdi-rohamom van, amiért konkrétan semmit nem tanultam a féléves biológiavizsgámra. Ma lesz egykor, ráadásul a suliban hagytam pénteken a jegyzeteimet, úgyhogy még egy nagyon jó kérdés, hogy ugyan hogyazégbe fogok felkészülni... Az addig megvan, hogy kiülök a kertbe, az új hintaszékbe egy biológiatankönyvvel, a tételsorokkal és egy szörpivel, nade hogy mi fog abból megragadni... Max a szörp.

Életemben először vagyok ilyen link. De most komolyan: inkább tanuljak három napot egy olyan féléves vizsgára, ami, ugyan a biosz féléves jegyemet jelenti, de soha a büdös életben senkit nem fog érdekelni, vagy menjek ki a kertbe, ültessek, fessek, pakolásszak, szerelgessek, stb. Majd biztos jön a Kaszás Halál, felémhajol halálos ágyamon, és egy ördögi vicsorral rámmorog, hogy "ejnye-ejnye, sajnáljuk azt a három napot, te kis link, ugye-ugye??". Nem, én inkább optimista vagyok: csak meglesz a kettes!

Egyébként is, én ezen parázok, míg érettségizők tömkelege (köztük Zsuzsi és Soma is) két percen belül kezdi a matek érettségit - ki közép, ki emeltszinten. Az érettségizőket is beleálmodtam a macis-álmomba, de már nem emlékszem, hogyan. Hát sok sikert nekik így látatlanban is, és nyugodtak lehetnek: holnap már csak TÖRI! :)

A.