Szülinap - részletesen

Szerda este volt, 11:17 perc. Nem bírtam elaludni, csak arra tudtam gondolni, hogy ez az utolsó estém a kiskorúságban, hogy magam mögött hagyom a 17 éves kort, holnaptól már nem gyilkolhatok büntetlenül (fene…). Pedig direkt baromi sokat olvastam még korábban, de ez sem tudta elvonni a figyelmemet, így egy idő után feladtam, és felkeltem. Csücsültem a sötétben, és végül úgy döntöttem, hogy mivel a net nem működik a gépemen (msn kilőve), pasziánszozni fogok. De a frászfenének nem bírtam egy darab játszmát sem megcsinálni, úgyhogy átpártoltam egy másik, hosszabb játékhoz, ahol valami kis kockákat kell eltűntetni. Kétszer elbuktam, már majdnem ott tartottam hogy előveszem az altatónak szánt bunkósbotot és leütöm magam, de aztán mégis elkezdtem harmadszor is. Figyelmetlenül játszottam, és talán pont ezért – sikerült. Csütörtökön 0 óra 0 perckor a laptopom előtt ültem, és kitörő tűzijáték-özön lepte el a képernyőmet. Gratulálunk, megnyerte a játékot. Gratulálunk, átlépett a nagykorúságba. 0:00. Két perccel később jött az első szülinapos SMS (bravo, Soma!), és végérvényesen 18 éves lettem. Azzal a biztos tudattal feküdtem le aludni, hogy a buli csak most keződik…

Reggel hatalmas lendülettel lejöttem a lépcsőn, hálóingben, és törölközővel a nyakamban. Már épp azon voltam, hogy bevágódom a fürdőbe tusolni, amikor Eszter és Anyu ’Jóreggelt!’-je megállított. Húszdolláros vigyorral a képemen visszaköszöntem nekik, majd úgy döntöttem, kicsit még lófrálok a tusolás előtt.

Eszter még a reggeli kávéját főzte (alig pár perce ébredt), úgyhogy inkább Anyumhoz mentem elsőnek. Ő elkezdte mesélni, hogy képzeljem, megkereste azt a fiút, aki egy napon született velem, és ugyanabban a szülőszobában szenvedtek az anyukájával. Vámos Bencének híjják – mondja AnyuCimbim. Nah, mondom, király, ez is biztos olyan jel, amit a Liza mondott, megkeresem! Újabb mosolyözön kíséretében kifordultam a szobából, és Eszter felé araszoltam. Anyum még utánam kiabált:

- Jah, könnyen meg lehet őt találni, nincs sok Vámos Bence iwiw-en. Amúgy kis dundi feje van, szemüveges!

Nah, mondom, király, ennyit a fényes terveimről. Ami viszont a story lényege: Eszter éppen ekkor lett kész a kávéjával, fogta, kiballagott a konyhából, és már a lépcsőn volt, amikor Anyum befejezte Bence barátunk jellemzését… Eszter csak ennyit mondott:

- Error.

A tusolóban is még ezen röhögtem… Fatal error…

Immár tisztán és kivasalt hajjal (hála Huginak) nekiálltam, hogy befejezzem az ajándékokat drága családomnak. Már 10 óra is elmúlt, habár elég korán keltem, de semmit nem siettettem el ezen a napon. A jelszavam: lazaság! Háromra vártuk az ősöket (Mami Papi Mama), addigra guggolva is kész leszek. Szűkebb családom tagjainak fabrikáltam egy-egy képeslapot, mindegyikre került egy általam készített kép, egy közös fotó az illetővel, és egy vers. Na a vers volt a húzós. A rajzhoz csak üres fej kell és valami furcsa mosoly az arcodon, de a vers… Ahhoz már humor meg egy kis kreativitás is szükséges. Végül megoldottam, bár A Pánkéval szenvedtem egy ideig. Az ősöknek összedobtam egy CD-t és egy lapot, majd lementem, mert épp meghozta Julcsi a nagyikat.

Veszett meleg volt, és drága Anyucim – nagyon bölcsen – úgy döntött, hogy a grillpartyból a grill rész a sütőben fog megtörténni. Megjegyzem, a party rész is eleinte úgy tűnt, mintha követte volna a grill rész sorsát, de valahogy csak kibírtuk. Idős haverjaimat leültettük a nappaliba, mint a verebeket, rájuk irányítottunk egy ventillátort, és csevegtünk. Eszter még nagyon dolgozott valamin fent, lent, kint, bent, én meg közben hülyültem nagyiékkal. Amikor kint elviselhető lett a hőmérséklet, kivonultunk nagyiékkal négyen a medence mellé, én teríteni kezdtem, hordtam az Ősöknek a sört és a hűtött vizet, miközben néha-néha szívrohamközeli állapotba hoztam őket – meglepő hatást tud kiváltani, amikor 9 tányérral úgy jössz ki a teraszra, hogy egy hatalmasat ugrasz a küszöbről. Imádtam.

Lassan szállingózott a család, Julcsi kocsival érkezett, egy idő után Zsuzsi is befutott a munkából, de a legcselesebb Fati volt, aki már akkor érkezett, amikor minden pakkra kész volt – olyan hét óra körül. Asztal megterítve, nagyik leültetve, pia behűtve, ínycsiklandó grillezett húscafatok hevertek az asztalon gyönyörűen elrendezve, Apu és Mama virágai az asztal mellett, naplemente a hátam mögött. Nagyon király hangulat volt, mindenki laza, vidám. Az (est)ebédet úgy kezdtem, hogy kijelentettem: ma este mindenki azt csinál, amit akar. Én kézzel ettem. Amikor már jelentős mennyiségű hús vándorolt az asztalról a mi és a körülöttünk sündörgő különböző fajhoz tartozó állatok hasába, jött a hab a tortán: a torta. Made by Mutty, igazi originált házi palacsintatorta csokiszósszal, almával, dióval megspékelve. Tetején palacsintaforma Anikó 18 felirat, és persze a 18 gyertya (Julcsi-Pulcsi ötlete). Meggyújtottuk a gyertyákat négyen lányok (igen, én is!), jött az éneklés. Erről csak annyit, hogy szerintem a Tárczy-féle Happy Birthday-t le kéne védetni. Képzeljétek el, ahogy sztereóban (!), különböző hangnemben és ritmusban hallgatom ezt a csodás dalt. Komolyan majdnem kifeküdtem tőle. Nem volt időm kívánni semmit a gyertya elfújása előtt, mert majdnem elbőgtem magam. Aztán megint meggyújtottuk. Megint négyen. Megint elénekeltük extra hamisan a Happy Birthday-t (már én is énekeltem), és együtt fújtuk el a gyertyát. Rájöttem, hogy nincs mit kívánnom.

Ajándékok… A családom őrült, de a jobbik fajtából. Lightosan kezdték, de elég durva lett a vége... Mamitól és Papitól kaptam egy igazi toll tollat, tintával meg mindennel. Ráadásul zöldet, nagyon jól néz ki, imádom! Másik nagyimtól egy Ady-verset és csokit kaptam. Utána jött a kisebb család. Julcsi még szerdán kérdezte, mit szeretnék, mire én csak annyit mondtam, hogy adjon egy A betűt. Ő rendkívül kreatív módon gumicukorból kirakott egy hatalmas A-t, és felszögelte az ajtóra. Még egy Csak a zene című könyvet is adott hozzá, ami végre lehetővé teszi, hogy kiművelhessem magam a zenei stílusokból. Zsuzsitól egy nagyon szép összetartozós-nyakláncot kaptam. Esztertől egy hajcsatot, és egy papírdarabot, miszerint most meg kell keresnem 18 darab papírt a ház területén, ha meg akarom találni a másikajándékomat. Na itt kezdett durvulni a dolog… Föl-alá rohangáltam, kutattam a papírokat, míg végül meg nem találtam a szemüveget, de addigra már csatakosra futottam magam. Köszönöm, Eszter! És jött Anyum. Tőle is egy játékot kaptam: mindenkinek kiosztott egy papírt, amin egy szám volt, és meghatározott sorrendben kellett ezeket a számokat kitalálnom – úgy, hogy mindenki találóskérdéseket tett fel, aminek a megfejtése a szám volt. A megfejtett számokból egy számsor keletkezett, amit én azonnal felhívtam (tök nyilvánvaló volt, hogy egy mobilszám).

Csörög. Tűű. Tűű.. Tűű... Waze, ki ez? Azt sem tudtam, kit hívok. Egyszercsak felvette valaki, és egy idős bácsi hangja szólalt meg. A szomszéd bácsi… Kiderült, hogy a szomszédnál van egy ajándékom, egy könyv. Átmentem, megköszöntem, ők is adtak egy ajándékot, és visszamentem drága családomhoz, akik közül nem egy szinte az asztal alatt fetrengett a röhögéstől. A szüleim ajándéka ugyanis a következő: minden könyv, amit mostantól megtalálok, tartalmaz egy telefonszámot. Ezt a számot fel kell hívnom, meg kell beszélnem egy találkát az illetővel, és a találkán megkapom a következő könyvet. Hívás, találka, könyv, hívás, találka, könyv… Anyum azt mondta, hogy hónapjaimba fog telni. Mondjuk annál gyorsabban olvasok, úgyhogy remélem nem lesz több egy-két hétnél. 18 könyv! 18 embernél! Hát van ennél kreatívabb marhaság? Imádom! :) Egyben reménykedem: hogy Csuri nagynénémnek nem küldött Anyum könyvet, mert Angliába azért húzós lenne kimennem…

Ha értékelnem kéne a szülinapomat, akkor 10-ből 10. Tökéletes búcsúztatása volt a kiskorúságnak, csodálatos este volt, a család felszabadult és vidám, voltak elérzékenyült pillanatok, de disznó viccek is (Eszter: „Miért nem használ Törpilla tampont? Mert rálépne a zsinórra!”). Köszönöm mindenkinek, aki ott volt, vagy sms-t küldött, vagy hívott, vagy írt, vagy csak gondolt rám aznap.

A.