You can be addicted to a certain kind of sadness...

Néhány napja megint fájt a lelkem. Iszonyú megnyugtató lenne tudni, hogy ez nem csak velem fordul elő, de eddig mástól még nem hallottam ilyenről. Talán nem is kérdeztem, biztos az én hibám.

Tulajdonképpen fizikailag egyenesben vagyok. Szeretem a munkámat, imádom csinálni, feldob, pörget, rengeteget tanulok belőle, új embereket ismerek meg, én határozom meg az időmet, komolyan, ennél jobbat el sem tudnék képzelni. Valami viszont nem stimmel még mindig. Hiányoznak a mélységek. Nincsenek nagy, áttörő felismeréseim. Illetve ez így nem igaz, mert például a pénzügyekkel, a gazdasággal, az öngondoskodással, munkával, kommunikációval és még sokmindennel kapcsolatban rengeteg újat tanultam, viszont régen tanultam újat a lelkemről. Az elmúlt években legtöbbször irodalom órákon voltak ilyen mély felismeréseim, miközben átvettük a különböző művészeti korszakokat. Az első héten megértettem, hogyan működnek a vallások. Aztán azt, hogyan nem működnek, vagy miért éppen egymás ellen. Különböző piramisokat rajzolgattunk a füzetünkbe, és ahogy teltek a hónapok, rendszeresen felismertem a saját életemet a művészettörténetben. Tökéletes párhuzamot lehet vonni egy emberi élet és a művészettörténet alakulása között. Voltam ősember, ókori harcos, középkori aszkéta, felvilágosult politikus, reneszánsz zenész, barokk festő, romantikus költő, klasszikus modern színész, posztmodern aktivista... és itt leakadtam.

Az aktuális popkultúrában keresgélem a következő lépcsőfokot, de hiába látom és sejtem a lényegét, magamban nem találom meg. Néha attól félek, hogy én is azok az emberek közé fogok tartozni, akik totálisan megálltak egy számukra meghatározó korszaknál, és nem lépnek tovább. Akik meghallgatják a kilencvenes évek slágereit, de egy Lady Gagát be sem engednek a házukba, a magyar aktuális underground művészekről mit sem tudnak, és még sorolhatnám. Nem azért, mert nem műveltek, hanem nem tudnak vele azonosulni, nem tudják befogadni, nem értik. Az immunrendszerük kitaszítja a poszt-posztmodernt. Lady Gaga mondja a Marry the night c. klipje elején, hogy az életét egy vászonnak fogja föl, amin ismeretlen, sötét foltok vannak. Ezeket a foltokat ő Kelvin Kleinnal, extrém sminkkel és eszement produkciókkal tömi ki (mellesleg zseniálisan teszi mindezt), de vajon mi (vagy konkrétan én) hogyan és mivel tömöm ki a lyukakat?

A munkahelyem miatt elkezdtem célokban gondolkozni. A célok felismerése és meghatározása még csak fél siker, terv is kell a megvalósításukhoz. A baj az, hogy ebben az esetben nem értem a célt, viszont a megvalósításra vannak ötleteim. Értelmet akarok, új felismeréseket, poszt-posztmodernt. Lehet, hogy ehhez az őskorig vissza kell mennem, mert amíg a hibás részeket (sötét foltokat) nem találom meg, addig nem is tudom őket kitölteni értelemmel. Hogy ehhez pszichológus kell-e, színház, könyv, mozi, zene, vagy csak egy jó hosszú beszélgetés egy igaz emberrel - nem tudom. De sietnem kell, nehogy elmúljon a fájdalom a lelkemben. Akkor már túl késő lesz.

a

Change

Úristen. Visszaolvastam az előző bejegyzésemet, és... úúúrrriiiiissstteeeeeen! Mennyi mindent tanul az ember néhány hónap, hét, nap alatt!!
Szóval megdöbbentő, hogy ezeket leírtam. És ami még megdöbbentőbb, hogy milyen sok kérdésemre adnék teljesen más, vagy kicsit különböző válaszokat. Annyira meglepődtem, hogy most gyors magamba fordulok, és (ugyan más kérdésekkel) újrajátszom a játékot. De csak mert úgy tetszik. :)

- Fontos neked a pénz?
- Most miért ezt kérdezed először? Legutóbb egzisztenciális kérdéssel kezdted!
- A játékszabályok értelmében itt most én kérdezel, te válaszolsz. Szóval fontos neked a pénz?
- Olvastam néhány könyvet már életemben, és most egy új könyv, konkrétan Bonó Schäfer Út az anyagi függetlenséghez című irományából tudtam meg sokmindent a pénzről. Például azt, hogy nem kell tőle félni. Az ember attól fél, amit nem lát, ami ismeretlen, ami kiszámíthatatlan. Ha a pénzt leírom, kőbe vésem, célok elérésére használom (ahelyett, hogy ő használna engem, vagy a lelkemet), akkor sokkal kevésbé félelmetes.
- Tehát továbbra is gazdag szeretnél lenni?
- Ez annyira szubjektív! De persze, mivel nyugodtan kimondhatom, hogy tehetős családba születtem, és szeretném megtartani a jelenlegi életszínvonalamat, tulajdonképpen elég pénzt akarok keresni ahhoz, hogy ezt elérjem.
- Úristen, közelítesz a "fapicsa" kategória felé. Hova tűnt a művészlélek?
- Az még megvan, előkelő helyen szerepel az "értékeim" listán.
- Mikor voltál utoljára színházban?
- Úrég, ezer éve, nem is emlékszem, mi volt az utolsó darab, amit láttam. Nagyon sajnálom, hiányzik, és tennem kell ezellen.
- Miért nem tettél még ellene?
- Mondhatnám, hogy lustaságból, de vajon igaz lenne?
- Megint egy kérdés. Tudsz egyáltalán válaszolni?
- Már nem vagyok benne biztos. Mostanában úgy gondolom, hogy valójában nincs is igazság. Úgy értem, hogy semmilyen kérdésre nem lehet biztosan igaz választ adni, egyszerűen nincsenek válaszok.
- Akkor nem lenne sok értelme annak sem, amit most csinálsz.
- Miért lenne értelme?
- Megint szerepet cseréltünk, én kérdezek. Jönnek villámkérdések. Jól érzed magad?
- Jobban vagyok. Azt hiszem.
- Miért?
- Dolgozom, jelentkeztem Corkba nemzetközi jogra, van értelme az életemnek.
- Miért nemzetközi jogra?
- Mert a négyéves alapképzés után rengeteg Master képzési lehetőségek vannak egy jogos háttérrel, valamint sok-sok olyan területet tudok elképzelni, ahol egy jó jogász nélkülözhetetlen. Itthon túlképzés van jogászokból, de nekem egyszer valaki azt mondta, hogy mindegy mit csinálsz, de abban a legjobb legyél. Ehhez azóta is próbálom tartani magam. Valamint tudjuk, hogy ma már tökmindegy, milyen diplomád van. A kapcsolatrendszered számít és a túlélőképességed.
- Mitől félsz most?
- Leginkább talán attól, hogy elvesztem azokat az értékeket, amiket eddig a leginkább fontosnak tartottam. Felborul az értékrendszerem, és elfelejtem, milyen fontos dolgokat tanultam már meg. Nem akarom őket elfelejteni.
- Teszel ez ellen?
- Olvasok. Popper Péter javasolta. :)
- Mit szeretnél elérni?
- A világbékét...
- Rövid távon?
- Nagyon szeretném rendberakni a lelkemet. Akár hiszed akár nem, ez pénz kérdése. Mi nem az? Viszont amint elkezdek keresni, leülök, és számolni fogok. Kiszámolom, hogy mennyiért, hol és mikor teszem rendbe a lelkemet.
- ???
- Annyi szemét van ott! És talán még mindig vannak kétségeim a pszichoterápiát illetőleg, egyszer megfogadtam, hogy végigcsinálom. Egyszerűen muszáj.
- Más cél?
- Jó akarok lenni abban, amit most csinálok. Nem csak jó, de a magamhoz képest legjobb. Nem csak a pénzről van szó, persze az is jól jön (aki mást mond, az hazudik), főleg a fent említett célom miatt. De az a tudat, hogy az embereknek segíthetek a pénzügyeik megoldásában, nagyon jól esik. Rengetegen félnek a pénztől, mert függnek tőle. Ha legalább abban tudunk segíteni, hogy a vágyaikat számszerűsítjük, elérhetővé tesszük, és végső soron megnyugtatjuk az ügyfélt, már hatalmas dolgot tettünk. Legyen szó nyugdíjról, pénzügyi biztonságról, gyerek jövőjéről, lakáskérdésről, bármiről!
- Mi a legnehezebb a munkádban?
- A masszív ellenállás és gyanakvás. Megdolgozott a világ azért, hogy ilyen gyanakvóak legyenek az emberek, én is az vagyok. Nem veszek porszívót, nem lépek be semmilyen szektába. A legnehezebb elnyerni az emberek bizalmát, elérni azt, hogy lássák, mi tényleg segíteni akarunk. Amit tisztelek a cégben, az az, hogy nem tukmál semmilyen szolgáltatást, hanem egyénileg kidolgozza őket, és ha valakinek nincs igénye, mappa becsuk, eljön.
- Fáj most valami?
- Sokminden.
- Tudod kontrollálni?
- Amennyire tudom.