Kedveseim! Régen nem írtam, sokan tudjátok, hogy időközben már itthon, Magyarországon koptatom a Földet, lassan másfél hónapja. Sokminden történt velem azóta, és egyben semmi sem. Nem tudok másképp tenni, minden nap eszembe jut az iskolában rongyosra koptatott gondolat: bárcsak több szabadidőm lenne! Az elmúlt hat hétben azonban rájöttem, hogy mégis igaz a bölcsesség: az ember olyan állat, ami mindig azt akarja, ami éppen nincs neki. Én jelenleg munkanélküli, iskolanélküli, tehetetlen ember vagyok, és habár semmit nem kell csinálnom, azon vagyok, hogy nagyon-nagyon elfoglalt legyek. Megőrülök.
Nem is gondolnátok, milyen nehéz elfoglaltnak lenni! Gondolom most sokan gúnyosan, rosszallóan vagy épp fölényesen arra gondolnak, hogy mit dumálok itt nehézségekről, amikor tényleg semmi dolgom nincs! Ezért kérlek Titeket, csak egy másodpercre képzeljétek magatokat a helyembe. Háromnegyed évnyi kemény érettségire készülődés után kimentem három hónapot keményen dolgozni, majd hazajöttem, és egy nem várt villámcsapásként ért a semmittevés. Általában akkor vagyok elememben, ha iszonyat mennyirésgű elintéznivalóm van, ha nyomás van és sürgés-forgás. Annyira lebénultam, hogy hetekig alvajáróként járkáltam föl-alá, még most is néha érzem, hogy megbénulok, lefagy az agyam, és bármit képes lennék megtenni, csak arra ne kelljen gondolnom, hogy "mi lesz..."
Ugyanis fogalmam sincs, mi lesz. Decemberben Cambridge nyelvvizsgázom (nyugi, csak advance, bár Zsuzsa nem túl optimista), utána pedig a februári egyetemi felvételiket kell figyelnem. Nade milyen egyetem? Hol? Mennyiért? Hogyan jutok be? Milyen vizsgákat tegyek le? Maradjak Magyarországon vagy ne? (Nagyon nem akarok, nemakaroknemakarok!!!!)
Emlékszem, még kint voltam Bonnban, amikor az egyik borzalmasan sikerült egésznapos workshop és a Greggel és Ricardaval folytatott másfél órás "esti-kiveséző-meeting" után felültem a bicajomra, felkapcsoltam a lámpákat, és elindultam haza. Annyira fáradt voltam, hogy nem bírtam elviselni az egy órás tekerés gondolatát, ezért kérdezek-felelekkel szórakoztattam magamat. Azt a játékszabályt állítottam föl, hogy "legyél őszinte magaddal". Ha most is ilyet kéne játszanom, valahogy így nézne ki:
- Hol szeretnél lenni egy év múlva ilyenkor?
- Angliában, Kanadában, Svédországban, az USA-ban vagy a világ végén (az afterpartyra már vettem jegyet!!!).
- Egyetemre akarsz járni?
- Egyöntetű igen a közönség soraiból.
- Miért akarsz egyetemre járni?
- Van más választásom? De most tényleg... Okos akarok lenni, jó munkát akarok, a papír is kell, meg hát... Anikó vagyok, az istenért is, hát mi mást csinálnék, ha nem tanulnék!
- Tudod, hogy az egyetemnél sokkal jobb iskola az élet?
- Miért, az egyetemen meghalnak az emberek? Amúgy már eddig is sok életet kaptam, nem kell félteni.
- ... Akarsz sok pénzt keresni?
- Igen.
- Miért?
- Amiért mindenki.
- És miért akar mindenki sok pénzt keresni?
- Eltartani a családot, taníttatni a gyerekeket, én utazni utálok, de egy apró faházat az erdő közepén el tudnék képzelni, amihez szintén pénz kell.
- Tehát családban gondolkozol. Akarsz gyerekeket?
- ...
- Akarsz gyerekeket?!
- Azt hiszem, igen. De nem akarom megszegni a játékszabályt, úgyhogy ne kérdezd meg mégegyszer.
- Hányat akarsz?
- Menj anyádba.
- Mikor.
- %(+!Ł$÷ߤ
- Szerinted sok pénz nélkül nem lenne élet? Félsz a szegénységtől, a pénztelenségtől?
- Gyűlölöm a pénzt, hogy mindent, ismétlem: mindent pénzzel mérnek manapság. Meg tudod venni az időt, a teret, az embereket, a szeretetet, a gyűlöletet, a fájdalmat, egyszerűen mindent.
- Komolyan így gondolod?
- Néha így érzem.
- Neked mi a legértékesebb ezen a világon?
- A saját tudatom, az a vákuumozott néhány négyzetcentiméter, amit csak és kizárhatóan a sajátomnak tudhatok.
- Félsz tőle?
- Néha. De inkább attól félek, hogy ez a tudat nem is az enyém. Attól félek, hogy csak az idő, a tér és a genetika tett olyanná, amilyen vagyok, és csak szerencséből nem vagyok kurva, politikus, diktátor, koldus vagy egy jelentéktelen senki Európából.
- Értékes vagy?
- Nagyon.
- Miért?
- Mi más maradna, ha már én sem így gondolnám?
- Mitől félsz a legjobban?
- Hogy tényleg olyan ez a világ, mint amilyennek 20 röpke év alatt megismertem: értéktelen, fájdalmas, mocskos, üres, és csak pusztítás létezik - építeni nem tanulunk meg sehol.
- Miért gondolod így?
- Nem gondolom így. Hazudok. Túl sokat olvastam.
- De van egy játékszabályunk!
- Szerinted ki nem szarja le a játékszabályokat? Ismersz te egyáltalán??!
- ...
- ...
- Miért?
- Már én sem tudom.
A.
