Tegnap este egy kissé felejthetőbb előadást néztem a Nemzetiben (Tartuffe - kár, hogy kívülről tudom az egészet, kicsit untam), és szerencsémre a délutáni előadásnak már negyed hatkor vége szakadt. Előzőleg elhatároztam, hogy betegségemre tekintettel kocsival megyek az Etele térig, onnan pedig tömegközlekedem.
Azám, de amikor a darabnak vége lett, kiderült, hogy Gyuri (Anyum barátja) is felénk tart a városból, azzal a különbséggel, hogy ő a XX. kerületben dekkolt apukájánál, én meg a Nemzeti előtt egy szál szoknyában fagyoskodtam a HÉV megállónál (voltam annyira - hát, hülye -, hogy nem a 103-assal mentem ki az Etelére, hanem körbementem a HÉV-6os vili-7es busz vonalon... lőjetek le!). A legegyszerűbb megoldásnak az tűnt, hogy én kimegyek a kocsiért, majd kocsistul elmegyek Gyuriért a Helsinki útra. Végülis már beüzemeltem az iPhone-omba a zseniálisan hiperszónikus GPS rendszeremet, ami kellemes női hangon - és természetesen magázódva - utasítgat jobbra-balra.
Így is történt. Egyik mustangos lábam a másikat követte, próbáltam nem elzanyálni a hányadéknak álcázott latyakban, végül sikeresen elértem az autót. Ülés maxra hátratol, csizma levesz (nem tudok magassarkúban vezetni...), telefonba remegő kézzel beír a cím. Eddig megvolnánk. Anyummal előtte megbeszéltem, hogy a Petőfi híd felé akarok menni, végtére is ez az egyetlen híd, amit ismerek. Hát, a GPS nem így gondolta. A Lágymányosi híd felé akart vinni, de én makacsul kitartottam a Petőfi mellett. Édesen elbeszélgettünk, valahogy ekként:
- Kérem, a következő lehetőségnél forduljon jobbra.
- Fogodbepofád!
- Kérem, ha lehetséges, azonnal forduljon meg!
- Mennyanyádba, fordújfő'!
- Kérem, tíz méter után forduljon jobbra. MOST forduljon jobbra!
- Magabiztos, önálló nő vagyok. Tudok vezetni. Nincs csúcsforgalom. Szeretem az életem. KUSS!
- Kérem....
Ez így folyt egészen addig, amíg a Petőfi hídon át nem értünk. Onnan átadtam az irányítást az udvarias női hangnak, hadd vigyen arra, amerre ő akar. Robotpilóta bekapcs. Egészen ügyes volt, annak ellenére, hogy nekem még az is nagy feladatnak bizonyult, hogy teljesítsem ama kívánságát, miszerint "kérem, haladjon ezen az úton öt kilométert". Köszi, de mit jelent az "ezen az úton", és mit jelent az "öt kilométer"?! Ráadásul abbeli örömében, hogy végre azt csinálom, amit mond, már nem pofázott annyit, és hirtelen roppant egyedül éreztem magam. Más lehetőséget nem láttam, elkezdtem én beszélni hozzá (a kis hűtlenhez), ilyeténképpen:
- Ugye tudod, hova megyünk? Én még sosem voltam ott, de most bizony oda megyünk, tudtad? Mit kértél a Mikulástól? Hmm? Hát ez baz***g hogy vezet? Őőőrüüült!
És így tovább, amíg monológomat újra meg nem szakította az udvarias női hang (valami név kéne neki, de hogyan hívhatnak egy udvarias női hangot?), kért, hogy forduljak le balra, majd utána ismét élesen balra. Ebből az elsőt sikerült is megcsinálni, de a másodikból egy éles jobbos lett, aminek következtében valamilyen hídon találtam magam, és az udvarias női hang ismét megkért, hogy takarodjak már, és "azonnal forduljak vissza". Köszi, egy híd közepén. Ennek örömére mentem tovább a rossz irányba, amikor (mintegy legmélyebb imáim megtestesüléseként) szembe jött velem A Benzinkút. Gyors behajt, gyors megfordul, gyors megy tovább. Át a hídon, itt egy balos, ott egy jobbos, és a megnyugtató, udvarias női hang végre közölte:
- Ön kétszáz méter múlva eléri célját.
Zsííír. Diadalmasan hívtam föl Gyurit, hogy jöhet, itt vagyok. Kicsit mondjuk csökkent az egóm, amikor észrevettem, hogy sikerült egy kocsikiállóba parkolni, és odébb kellett gurulnom, hogy egy dühös csákó ki tudjon hajtani a rozzant kocsijával, de ez van. Hazafelé csöppet megcsappant a lelkesedésem GPS-em iránt, mert nagyjából tudtam az utat, Sting If on a winters night című lemezét is be mertem kapcsolni, a navigációt meg nem tudtam kikapcsolni a nagy koncentrálásban. Ő meg csak nyomatta a rizsát ezerrel, teljesen feleslegesen és idegesítően. A nyolcvanadik körforgalomnál fogtam magam, bevágódtam egy buszmegállóba, és addig nyomogattam az iPhone-t, amíg el nem hallgatott az udvarias női hang ("Kérem, kétszáz méter múlva hajtson ki a körforgalomból a második kijáratnál. Kérem, száz méter múlva hajtson ki a körforgalomból a második kijáratnál. Most hajtson ki a körforgalomból.") Közben arra gondoltam: kérem, nyomja meg a piros gombot, és nyugodjon békében.
Ámen.
A.
